„A parlament alakuló ülésén két érdekes részletet lehetett megfigyelni, ezek azonban nem nagyon tűntek fel a tudósítóknak. Az első, hogy a magyar kormányzatban nagyon kevés nő kapott helyet – ez Európa-szerte unikumnak számít. A képviselők padsoraiban gyakorlatilag csak férfiak ülnek – többük bocskait is hord.
Ez már így önmagában is elég a retróérzéshez, de lehet ezt fokozni. A jobbikos képviselőknek fenntartott helyek mögött ugyanis a határon túli magyarok képviselői ültek. Romániából, Szerbiából, Szlovákiából. Úgy ültek ott, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és mintha Magyarország területe egy éjszaka alatt párszáz négyzetkilométerrel megnőtt volna. Mintha ők is a magyar parlament képviselői lennének. A jövőben is meg lesznek hívva a parlament üléseire, ez csak a kezdet, mondta a parlament elnöke. Ezentúl ugyanis a „nemzeti egység” a cél, a kormány mind a 15 millió magyarért felelősséget érez. Magyarországon tízmillióan laknak.
Nemsokára a magyar kormány elkezd magyar útlevelet osztani a szomszédos országok magyar kisebbségeinek, akik így a magyarországi választásokon is részt vehetnek. Az embernek ettől az a benyomása támad: itt valaki vissza akar szerezni valamit. Itt valaki revansra készül. Hisz tudjuk: minél hangosabban és áhítatosabban beszélnek a hatalom birtokosai a múltról, Trianonról, Versailles-ról, vagy a rigómezei csatáról, annál inkább vigyáznunk kell. Mert ekkor válik a jelenünk veszélyessé.”