Veszélyes ítélet Strasbourgban

2010 februárjában a magyar állam két fontos pert vesztett el jogerősen. Az egyik a Postabank-per, amelyet még az Orbán-kormány kezdett a Deloitte és néhány más cég ellen, a másik a „Karsai v. Hungary” című ügy, amelyben Karsai László történész hívta perbe Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Remélve, hogy akad profi oknyomozó újságíró e földön, aki belelapoz az előbbi, igen fontos, mert közpénzekről szóló ügy szigorúan titkosított (!) aktáiba; mi most a másodikkal, a „Karsai v. Hungary” perrel kívánunk foglalkozni.

Lőn pedig, hogy Karsai László az Élet és Irodalom 2004. március 12-i számába írt „Érvek a Teleki szobor mellett” című cikkében, közvetve zsidózással vádolta dr. Török Bálintot. Török Bálint először az Élet és Irodalomhoz fordult, majd amikor válaszát nem közölték, beperelte K.L.-t. Keresetét a magyar bíróság első fokon elutasította, másodfokon viszont Török Bálintnak adott igazat, amit a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyott. Ezután - mint később kiderült - K. L. a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodott „végső” jogorvoslatért.

A „Karsai v. Hungary” eljárásban az Emberi Jogok Európai Bírósága (amelyet a továbbiakban strasbourgi bíróságként említünk majd), a szólásszabadsághoz fűződő jogainak megsértése miatt, összesen majdnem hatezer-háromszáz euró K. L. történész kezeihez való kifizetésére kötelezte a magyar államot. Nem semmi summa, de nagyobb baj, hogy amennyiben ezt a verdiktet, különösen indoklásának bizonyos részeit komolyan vesszük, veszélybe kerül a Teleki Pál volt miniszterelnök munkásságával kapcsolatos szabad véleménynyilvánítás lehetősége. Mindez egy olyan bíróság ítéletének eredményeképpen, amely bíróságot az emberi jogok védelmére, többek között a szabad véleménynyilvánítás és a korrekt bírósági tárgyaláshoz való jog védelmére működtet Európa. Az ítélet egyébként elolvasható a strasbourgi bíróság honlapján.

Ez utóbbi jog, tehát az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkelye szerinti, a korrekt bírói tárgyaláshoz való jog érvényesüléséről csak annyit, hogy a strasbourgi eljárásnak – K. L. felperesen és a magyar államon, mint alperesen kívül - volt egy harmadik szereplője, „Mr. B.T.” A strasbourgi bíróság ítéletében ugyanis 13 ízben említik nevén „Mr. B.T.”-t, azaz dr. Török Bálintot. Mindeközben a strasbourgi per végig úgy folyt, hogy Török Bálint mit sem tudott róla. Tehát 2006 végétől 2009 decemberéig, amikor is a magyar sajtó hírt adott a strasbourgi ítéletről, úgy tárgyaltak e szép francia városban dr. Török Bálintról, továbbá az őáltala 2004-ben K. L. ellen indított és itthon legfelsőbb fokon is megnyert polgári perről - beleértve e per tárgyának történészi vonatkozásait -, hogy Török Bálint nem is sejtette: valahol Európában, hivatalos szervek az ő nevét koptatják, az ő munkásságát mérlegelik és – mint az ítéletből utólag kiderült – ítélik el. Nemhogy személyesen nem hívták meg Török Bálintot, nemhogy írásban nem kérték a véleményét, de egy fecni papírt, egy e-mailt, egy sms-t nem küldtek neki – senki, a Török Bálinttól Budapesten alig négy kilométerre lakó K. L. sem - arról, hogy mit művelnek vele, a munkásságával és a nevével az emberi jogok legfőbb európai fórumán. 

Kézenfekvő erre azt mondani, hogy azért nem értesítették „Mr. B.T.”-t, mert formailag nem volt érintett (a felperes K. L. történész, az alperes a magyar állam volt). Ám ennek ellenére, és teljesen függetlenül attól, hogy a strasbourgi bíróság milyen eljárásrendet alakított ki a maga számára, úgy gondolom, hogy itt dr. Török Bálintot súlyos méltánytalanság érte.

De nézzük magát a verdiktet, amelyről egyébként dr. Koltay András jogász jelentetett meg igen tárgyszerű, elemző írást a Magyar Hírlap 2010. február 19-i számában. Nos, a strasbourgi bírói testület – köztük egy hazánkfia – lényegében két kifogást emelt a magyar bíróság ítéletével szemben. Egyrészt hiányolták az arányosságot: szerintük a K. L. által, a sajtóban leírt vád (a zsidózással vádolás) nem érdemel bírósági megtorlást, mert a sajtó a szabad véleménynyilvánítás fóruma. Ennek az aránytalansági kifogásnak az alapján sejthető, hogy a strasbourgi bíróság nem tudta, miszerint Török Bálint korántsem pereléssel kezdte a vitát: előbb írt az Élet és Irodalom szerkesztőjének, akivel később telefonon is beszélt a helyreigazítás, illetve az ellenvélemény közlésének ügyében. Csak amikor a véleményét nem közölték, akkor perelte K. L.-t - mellesleg polgári és nem büntetőperben, és nem anyagi, hanem csupán erkölcsi jóvátételért. Aminek jelentősége van, ha a felperes indulatait és szándékait kívánjuk minősíteni: például K. L. történész a strasbourgi bíróságon anyagi jóvátételt (4000 eurót, tehát kb. egymillió forintot) továbbá minden költségének megtérítését követelte a magyar államtól.

A strasbourgi bíróság fenti ismeretbéli hiátusa azonban az enyhébbek közül való. A közérdekünkre veszélyes rész ugyanis a verdikt indoklása, amely kijelenti: K. L. történész dr. Török Bálintot illető zsidózási vádja helytálló, mert az, hogy Török Bálint „védelmezte” Teleki Pált, önmagában zsidózásnak tekinthető. Sic, azaz így, minden korlátozás nélkül! Tehát nem esetleg a mód, ahogyan Török Bálint „mentegette”, a volt miniszterelnököt, nem is netán az, amit védelmezett Teleki munkásságában, hanem maga a mentegetés („apology”) minősül zsidózásnak. Röviden: tekintettel Teleki Pál zsidóellenes törvényhozási szerepére, mindenki, aki védi Teleki Pált, zsidózik és antiszemita. Erről szól az ítélet indoklása, különösen annak 33., 34. és 35. pontja.

És akkor rögtön fűzzük hozzá: nem hiszem, hogy K. L. történész ezt akarta kimondatni a strasbourgi bírósággal, amikor megindította a pert a magyar állam ellen. Szerintem a fenti, általam igen szerencsétlennek tartott bírói indoklás K. L. „győzelmének” mellékterméke csupán. Más kérdés, hogy igazán szép az lett volna, ha ő maga írt volna bíráló cikket erről a „melléktermékről”...

Dr. Török Bálint egyébként mindig visszafogott hangnemben publikál és még a volt miniszterelnökről írt, pozitív hangú írásaiban is elítélte Telekinek a zsidótörvények meghozásában vitt, valóban meghatározó szerepét. Török Bálint több mint félezer, történelmi tárgyú írásában egyetlen antiszemita mondat vagy fordulat sem található. Nem véletlenül: „Mr. B.T.” baráti köre, sőt, családja is zsidókat mentett a holokauszt idején. Mi több, üldözött barátainak kölcsönadott papírjai híján lefogott fiatalemberként, maga is megjárta egy nyilas-ház előterét, még ha szerencsésen meg is úszta az óvatlan kalandot. E sorok írója is találkozott egy idős, csinos, Ausztráliában élő magyar asszonnyal, Török Bálint műveinek angolra fordítójával, akit Török Bálint mai barátai bújtattak…

Visszatérve a strasbourgi iratokra, az ítélet előbb tárgyalt indoklása bírói tájékozatlanságra vall. Teleki Pál életműve és megítélése ugyanis nem egyértelmű. Tragikus figura volt, egyéni sorsát, az általa élt időket és a zsidótörvények meghozásában vitt szerepét illetően egyaránt az. Akit érdekel Teleki pozitív és negatív, de mindenképpen meghatározó szerepe az akkori Magyarország életében, beleértve a lengyel menekültekkel kapcsolatos tevékenységét, olvassa el a róla szóló szakirodalmat, például Ablonczy Balázs történész 2005-ben az Osiris Kiadónál megjelent „Teleki Pál” című, alapos és tárgyilagos művét. Egy biztos: személyét illetően korántsem a kételymentes elátkozás kánonja a helyénvaló. Erre utal az 1991-es Teleki-emlékév megrendezésének ténye is: a fővédnök Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke valamint Szabad György az Országgyűlés elnöke volt. Mellettük ugyancsak védnökséget vállalt a kortárs Varga Béla, az 1945 – 47-es nemzetgyűlés elnöke is.

Bírósági ítélettel hozzájárulni valaki megbélyegzéséhez azért, mert összességében pozitív véleményt mond egy vitatott politikusi életműről, egyszerűen szereptévesztés. Ha pedig ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tette, arra utal, hogy valami ott, ebben az esetben nagyon nem jól működött, és sürgős felülvizsgálatra szorul. Az ügyben közreműködő strasbourgi magyar bíró szerepe külön kényes az ítélet indoklásában: neki ugyanis tudnia kellett, hogy Teleki itthon legfeljebb vitatott, de semmiképpen sem kiátkozott történelmi személyiség. Sőt, bármikor beleolvashatott (volna?) Török Bálint műveibe is, amelyek utóbb, főleg a Prima-díjas Magyar Szemlében jelennek meg. Ilyesfajta tájékozottság azonban nyomokban sem látszik ezen a jogi és etikai nonszensznek egyaránt kivételes ítéleten és indoklásán.

Hogy mindez – és még számos más érv - miért nem jutott érvényre a magyar államot képviselő ügyvédek tevékenysége során? És hogy mit mérlegelt a fentiek közül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, amely a február végi határidőig húzva az amúgy is szűkös időt, elutasította dr. Török Bálint strasbourgi fellebbezési javaslatát? Egyáltalán: miért egy minisztériumi főosztályvezető és egy magán ügyvédi iroda képviseli Strasbourgban az amúgy független Legfelsőbb Bíróságot? Nos, ezek korántsem mellékes, de a jelen cikk kereteit meghaladó kérdések, kedves Olvasó.