„Oszkó Péter pénzügyminiszter lett egy zuhanó kormányzati léghajón, ahol frissen kinevezett aeronautikusként az egyszerű, ámde egyáltalán nem népszerű feladatra vállalkozott, hogy majd tekintet és kímélet nélkül kiszór mindent a magasból, ami csak a keze ügyébe kerül, nehogy az IMF nemzetközi pénzügyi repülőshowjának hangulatát katasztrófájukkal ezek a balga magyarok a végén elrontsák. És a mutatvány kis híján sikerült, mindezidáig tűrt a nép szó nélkül (nem úgy, mint a jelek szerint rátartibb görögök), hogy majd utóbb éppen saját, legközvetlenebb alárendeltjei, a vámosok és az apehosok lázadjanak fel ellene.
Merthogy tavaly az előző évihez képest huszonöt százalékkal esett vissza a keresetük, szimplán - és ezt ők is elismerik - a korábban nekik nagyon is kedvező jutalmazási rendszer szabályainak betartása okán. Ezért most utólag változtatnának a szabályon, ami - ejnye és bejnye - figyelmen kívül hagyta a világgazdasági válságot, amiből pedig ők nem kérnének.
Szóval, nem tudom, tetszenek-e érteni, eddig az EU-s csatlakozás évét leszámítva mindig sikerült a kormányzatnak a bevételt úgy tervezni, hogy munkájukat úgymond rendesen végezve, azt a pénzbeszedők túlteljesíthessék és az általánosan megállapított köztisztviselői illetményükhöz annak harmadát-negyedét mozgó bérként még hozzácsaphassák. Most azt akarnák - a szakszervezeti vezetők bizonyos megnyilatkozásai szerint már a jövendő kormányra is kacsintva -, hogy a terveket immár negyedévente igazítsák olyanra, hogy ők azt majd a beígért jutalom fejében rendre túlteljesíthessék. Komolyan mondom, e gondolat kiagyalója (állítólag maga a miniszter?), ha egyszer az adóztatásból kikopna, saját sorsa felől egészen biztos lehet, a kabarészakmában ugyanis szép jövő várná.”