Ahogyan illik

„Köszönöm, hogy együtt folytathattuk a négy év előtti sorokat, vagy másképpen szólva: én most is örömmel dolgoztam, ők meg ez úttal is hagyták. Köszönöm nekik még azt is, hogy soha nem írták át egyetlen soromat, és köszönöm minden olvasó(m)nak, hogy a 168 órát itt, a véleményes blogban eddig is olvasták. Ezt a jó szokást meg is tarthatják. Közben persze nem gondolom azt sem (hogy egészen naprakész legyek), hogy afféle, épp az MDF-re, vagy a magyar demokráciára nézve veszélyes, kiirtandó dúvadja voltam honi politikánknak. Valami olyan formájú durva ösztönű négylábú, utóbb épp a kilövendők listájára került penetráns példány, amelyik huszonöt évvel ez előtt (még fiatal, rezgő tekintetű, ám nyilván már akkor is megélhetési), ravasz őz korában is letaposott mindenkit.

Mégis úgy látszik, hogy a gyanús őz már akkor is éhes (ön-miniszterelnök-jelölt) lehetett, ezért aztán egy kis tápra vágyva betévedt az első ígéretesnek látszó etetőhelyre. Ezt az akkor még dús etetőhelyet pedig ugye MDF-nek hívták, ahol aztán a ravasz agancsos szépen meg is húzta magát egészen máig, nem is csinált semmit bő húsz esztendőn keresztül, nehogy bármilyen baj érje. Eközben azonban (amint az a régi színdarabokban szokott volt előírva lenni) meglőni, vagy elzavarni mégis tilos volt, egészen máig. Igaz, hogy csak ette a szénát, nem hozta, valamiért mégis sokan azt hitték róla szerte az országban, hogy ez az agancsos az igazi MDF-es szarvasok közé tartozik. Nemrégiben mégis újabb vadásztársaság alakult, és mivel nekem nincs kedvem tovább lövöldözni, a pörköltről is majd csak olvasni fogok, Önökkel együtt.”