„Immár egy éve folyik a diskurzus a szlovákiai államnyelvtörvényről, amelyről annak államigazgatásban foglalkoztatott védelmezői többnyire elmondják, a szövegezés nem irányul a szlovákiai magyarok ellen, hiszen csak a szlovák nyelvet védi. Ezzel szemben saját, immár kifinomult álláspontunk szerint a törvény a szlovák nyelvet nem védi, inkább kalodába zárja, s hogy milyen célból született, arról az előkészítési fázis politikai felvezetései, valamint az állampolgároknál tapasztalható lecsengése egyértelműebben beszél minden paragrafusnál. Aki érdeklődik a közügyek iránt, s legalább egy órát tölt naponta cibertérben, az tudhatja, milyen a köz véleménye. A legolvasottabb hírportálok topicjai olyan véleményeket tartalmaznak, amelyeket a nyomdafesték még mindig, e lebutított médiatérben sem visel el.
Az államnyelvtörvényről érvényessége óta folyamatos vita folyik, büntet, nem büntet, korlátoz, nem korlátoz, megenged, nem enged meg. Pedig erről a törvényről nem szabad vitatkozni.
(...)
Ceterum censeo: Carthaginem esse delendam – fordításban: javaslom, Karthágót el kell pusztítani, írtuk az elején. E törvényt pedig ki kell tessékelni a jogkörnyezetből, nem szabad a betartásáról, nem betartásáról és szankcióiról vitát folytatni, csak ellen kell állni. Élni létező jogainkkal, szólni nyelvünkön, ha lehet. A hazai magyar nyelvhasználatot nem az uniós, nem az amerikai és nem a német, holland vagy svéd kormányok adják meg nekünk, hanem mi magunk.”