„Lehet, hogy bizonyos értelmiségi körökben azt gondolják, csak „elvi alapon” lehet szavazni. És ha elvi alapokon nem tudnak azonosulni egyetlen párttal sem, akkor bizony otthon kell maradni, és ölbe tett kézzel nézni, hogy az az oldal kerül majd hatalomra, és valószínűleg nem négy évre, amellyel egyáltalán nem szimpatizálnak. Nagy butaság, de a lelkiismeretük tiszta. Ezek az emberek pontosan azokat segítik hatalomra, akiket nagyon nem szerettek volna hatalmon látni.
Ez valami demokratikus gyermekbetegség. Tessék belátni, hogy egyik párt sem tökéletes. Minden pártban találunk korrupciót, becstelenséget, hazugságot és mindenféle olyan dolgot, ami nagyon nincs ínyünkre. Ilyen a világ. De mérlegelünk. El kell határoznunk, melyik a kevésbé rossz. Bizony! Ha nem ezt tennék az emberek, akkor valószínűleg soha senki nem menne el szavazni. A korrupció nagy baj, de még nagyobb baj, hogy a magyar igazságszolgáltatás vagy nem tud, vagy nem akar fellépni ellene. Az ügyészség és a bíróságok nem függetlenek. Ez az igazi baj. Ugyanis ha függetlenek lennének, akkor a pártok korrupciós ügyei már régen bíróság előtt lennének, és az elkövetők hosszú éveket töltenének börtönben. Hadd mondjak egy itteni példát. Egy demokrata szenátor, William J. Jefferson (Louisiana) 100 ezer dolláros kenőpénzt kapott készpénzben. Szerencsétlenségére az FBI lefényképezte a pénz átadását, és nem sokkal később meg is találták a 100 ezer dollárt Jeffersonék mélyhűtőjében! 13 évet kapott. De ez csak egyetlen eset. Százával vannak hasonlók. De ez nem jelenti azt, hogy elvi felháborodásomban elhatározom, márpedig én nem szavazok a Demokrata Párt jelöltjeire, mert vannak köztük olyan emberek, mint Jefferson. Nem. Leültem, és eldöntöttem, melyik pártot tartom inkább elfogadhatónak. Melyik párthoz állok közelebb. Melyik párt kül- és belpolitikája szimpatikusabb nekem.”
