népszuverenitás

POSZTMODERN SZUVERENITÁS
2020. március 4. 13:40
Koronavírus, algoritmusok, globális információs forradalmak, technológiai óriások kontra államok – többek közt ezekről is szó volt az Alapjogokért Központ konferenciáján. Tudósításunk.
2020. február 25. 16:33
Hiánypótló Edmund Burke-kötetet jelentetett meg a Századvég, melyben a konzervativizmus egyik alapítójának fontosabb értekezéseit tették közé. A tanulság: a jakobinus gondolat lerombolja a keresztény civilizációt.
2019. szeptember 4. 9:55
Ki volt előbb: a törzsközösségek vagy netán törzsek, közösségek nélküli szuverén uralkodók? Vannak természetes emberi közösségek, s ők termelték ki a saját hatalmi rendszereiket, nem pedig fordítva.
Jobboldaliság
2019. augusztus 22. 10:47
A kortárs jobboldal fő problémája, hogy paralízisben van, és megfelelési kényszere van a baloldal felé – mondja Molnár Tamás nyomán Pánczél Hegedűs János, akinek nemrég jelent meg a 2010-ben elhunyt magyar származású amerikai filozófusról szóló monográfiája. Ki volt Molnár Tamás, mit gondolt a jobboldaliságról és konzervativizmusról, és miként vélekedne a kortárs populizmusról? Interjúnk.
Politikai teológiák
2019. június 13. 12:15
A népszuverenitás, a demokrácia, az emberi jogok, a szabad piac, a kommunizmus, a nácizmus és radikális környezetvédelem is teológiai fogalmakat használ és teológiaként működik – semmivel sem racionálisabbak, mint a középkori keresztény teológia. Így érvel új kötetében Nyirkos Tamás filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.
2019. április 25. 16:12
A népszuverenitás és a kulturális konzervativizmus egyszerre, sőt egymást áthatva erősödik.
2017. június 17. 12:24
A népszuverenitás, az átláthatóság, a visszahívhatóság helyett az Európát uraló elitek hatalmuk bebetonozása érdekében a jurisztokrácia, más szóval a jogállam primátusának irányába mozdultak el.
2016. április 27. 11:30
Népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait. Gyönyörű gondolat, érdemes lenne olykor azoknak is fölidézni, akik épp a népszuverenitás korlátozásán ügyködnek.
Mandiner.jog
2015. november 1. 10:06
A legközelebbi referendumra valószínűleg akkor kerül majd sor, ha az aktuális hatalmi játszmához szükség lesz egy újabb fügefalevélre.
2015. október 5. 18:03
Ahogyan az egykori iráni vallási vezető, Khomeini ajatollah mondta: „az iszlám vagy politika, vagy nincs iszlám”. Tehát a legfőbb dilemma az, hogy Isten törvényeit felülírhatja-e a parlament?
Mandiner.jog
2014. január 10. 19:02
A gyakorlat módosítja az Alaptörvény megállapítását, miszerint a közhatalom forrása a nép. Nem, a közhatalom forrásai a pártok.
2013. június 3. 8:59
Ha a kormánytöbbség következetesen és fair módon akar eljárni, meg kell adni a jogot az LMP-nek a frakcióalakításra.
2012. október 31. 16:18
A párt szerint Magyarországon helyre kell állítani a népszuverenitást, a jogbiztonságot és a szociális jogállamot, valamint a fékek és egyensúlyok rendszerét, ezért kezdeményezik az alaptörvény módosítását.
2012. március 12. 10:11
Ha valaki az elmúlt 20 évben szembenézett az emberek által megélt mindennapi valósággal, hallgatott az igazságérzetre, az rögtön megkapta, hogy populista. Úgyhogy engem a populizmus vádja egy picit sem érdekel. Interjú.
2011. december 20. 10:57
Demokratikus megoldások antidemokratikus kikényszerítése kívülről – ez önmagában se helyes, és az eddigi tapasztalatok szerint nem eredményes.