Fenyő János

2022. május 20. 15:00
A bíróság tanúként hallgatja meg azt a Tasnádi Pétert, akit állítása szerint Gyárfás Tamás megbízott a Fenyő János elleni gyilkosság végrehajtásával. Ezt az elemet a vádirat is tartalmazza, de a Nap Tv egykori tulajdonosa határozottan tagadja, hogy bármivel is megbízta volna az egykori „vállalkozót”.
2022. március 29. 15:26
Több ellentmondást sem sikerült feloldani a Gyárfás-per keddi tárgyalásán, amelyen a bíróság tanúként idézte Kuncze Gábor volt belügyminisztert és Friderikusz Sándor televíziós műsorvezetőt. Kuncze nem emlékezett arra, hogy bármilyen, Gyárfás Tamásra terhelő adatokat tartalmazó dossziét átvett volna Fenyő Jánostól, ahogy arra sem, hogy a meggyilkolt médiavállalkozó erre kísérletet tett volna. Ennek azonban több tanúvallomás is ellentmond, így Friderikusz Sándoré is.
2021. november 18. 15:51
Csak Fenyő János makacs vételi próbálkozásaira emlékezett a médiavállalkozó meggyilkolása kapcsán Gyárfás Tamás ellen indult büntetőperben Csúcs László, a Magyar Rádió egykori alelnöke, ám, hogy milyen vita alakult ki az RTV újság kiadói joga körül a kilencvenes évek elején, arra nem tudott válaszolni. Mint mondta, ő ezzel nem foglalkozott.
2021. április 19. 12:45
A tét nem kisebb, mint hogy az ismert hangfelvételek nyomán kiderülnek-e új dolgok Fenyő János meggyilkolásáról.
2021. február 3. 13:34
A vád szerint Ihász nem adta át a Fenyő-ügy bizonyítékait a nyomozóhatóságnak.
2020. november 2. 9:57
Az ismert vállalkozó két napon keresztül bizonyíthatja, hogy nem ő gyilkoltatta meg Fenyő Jánost.
2020. június 3. 16:49
A Fővárosi Törvényszék a Portik Tamás ellen perújítás nyomán folyamatban lévő büntetőügyet a Gyárfás Tamás elleni üggyel egyesítette. Ez ellen jelentett be jogorvoslatot a legfőbb ügyész.
2020. február 20. 17:58
A csütörtöki tárgyaláson órákon keresztül ismertették a vádbeli időszakban Fenyő János tulajdonában lévő Népszava azon cikkeit, amelyek a vádlottal foglalkoztak.
2019. november 12. 12:07
Jövőre folytatódik a Fenyő-gyilkosság miatt indított bírósági per.
2019. október 29. 18:11
A Fővárosi Ítélőtábla Portik Tamás felbujtói szerepét tisztázná.
Maffiaper
2018. augusztus 14. 19:52
Az alvilág rettegett bérgyilkosa, Jozef Rohác kedden bevallotta: ő ölte meg Prisztás Józsefet, az éjszakai élet ismert figuráját. Rohác beszélt a Fenyő-gyilkosságról is. Lassan oszlik a köd a 90-es évek alvilági leszámolásai körül.
2018. április 20. 15:20
Házi őrizet helyett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben a bíróság. Gyárfás ügyvédje részletesen értékelte az eseményeket.
2018. február 13. 14:24
Húsz éve gyilkolták meg Fenyő János médiacézárt, aki nagyon sokat tett azért, hogy a vállalkozó kifejezés negatív tartalmat kapjon.
Mandiner.jog
Csak kölcsönbe
2016. január 15. 11:40
A Fővárosi Törvényszék átadta a szlovákiai besztercebányai büntetőbíróságnak a Fenyő- és Cinóber-gyilkossággal, valamint az Aranykéz utcai merénylettel vádolt Jozef Rohácot, mivel ott is több életellenes bűncselekmény kapcsán folyik ellene eljárás. A férfit február 22-éig kell visszaadniuk, addig a szlovák hatóságok kötelesek őrizetben tartani. A héten előkerült Rohác bűntársának holtteste.
A Fogásszal ölt – a Fogász ölte meg?
2016. január 14. 17:43
A Pesti Srácok azt írja, Brno közelében egy erdőben megtalálták Jozef Hamala holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Jozef Rohác bűntársa lehetett az Aranykéz utcai robbantásban és a Fenyő János elleni merényletben. A férfi 1998-ban tűnt el, meggyilkolása mögött szintén Rohác állhat.
2013. május 21. 21:17
Újabb tanú, egy bűnszervezet vezetőjeként is elítélt Radnai László vallott Portik Tamásra a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszéken kedden.
2013. március 19. 10:10
Jozef Roháč és társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.
Mandiner.média
2012. szeptember 13. 12:48
A PestiSrácok.hu egy, a Fenyő-gyilkosság idején kihallgatott tanúval beszélgetett a kilencvenes évekbeli médiaharcokról, amelyek elsősorban az alakuló kereskedelmi televíziókért zajlottak.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó