Hangfelvételeket vizsgál a bíróság Gyárfás Tamás perében
2021. április 19. 12:45
A tét nem kisebb, mint hogy az ismert hangfelvételek nyomán kiderülnek-e új dolgok Fenyő János meggyilkolásáról.
2021. április 19. 12:45
p
4
0
19
Mentés
A Fenyő János meggyilkoltatásával vádolt Gyárfás Tamás a héten kétszer is bíróságra megy, ahol lejátsszák a Portik Tamás és közte zajlott beszélgetések hangfelvételeit – írja a Magyar Nemzet.
Mint a lap írja, a legutóbbi, februári tárgyaláson a pandémia miatt április 20-ra tűzték ki a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkoltatása miatt zajló pert. Kedden és csütörtökön várhatóan zárt távközlési rendszeren keresztül vesz részt a tárgyaláson biztonsági okokból Portik Tamás, akit a büntetés-végrehajtás egyik meg nem nevezett intézetéből kapcsoljnak majd a Fővárosi törvényszék tárgyalótermébe.
A vád
A perben Gyárfást azzal vádolják, hogy megbízta Tasnádi Pétert, ölesse meg üzleti ellenlábasát, Fenyő Jánost. Tasnádi elvállalta, de nem teljesítette a megbízást, ezért Gyárfás felbujtotta Portik Tamást, hogy ölesse meg Fenyőt. Portik aztán Jozef Roháč–csal lelövette a médiamogult 1998. február 11-én a Margit utca és Margit körút sarkánál.
Portik azonban Gyárfás számára rendkívül kedvezően azzal hozakodott elő, hogy bűnözői mentora, néhai Drobilich Gábor és a „rendőrök” bízták meg azzal, hogy titokban vegye fel a Gyárfással és a néhai Princz Gáborral folytatott beszélgetéseit, amelyek során mondassa ki velük, hogy közük volt Fenyő János meggyilkolásához. A közelmúltban elhunyt Drobilich a Kádár-rendszer idején egyik tagja volt a „négy páncélos”-ként ismert kasszafúró négyesnek; ők voltak a legjobbak a szakmában. Portikot a börtönben karolta fel, és az olajozás zászlóshajójába, az Energol Rt.-be is bevitte marketingigazgatónak.
Fotó: MTI / Balogh Zoltán
Ebben segíthet a hangfelvétel
Kedden a vádhatóság első számú bizonyítékának mondható, Gyárfás és Portik között zajlott, utóbbi által titokban rögzített hangfelvételeket tervez lejátszatni Póta Péter bíró. Konkrétan a nyelvészeti szakértő és a hangtechnikusok által zajoktól kitisztított, felerősített hanganyagot hallgatják meg és értelmezik az elhangzottakat, majd kérdéseket intézhet a bíró, a vád és a védelem is a vádlottakhoz, valamint a szakértőkhöz. A Portik által felvett szövegekkel kapcsolatos szakértői jelentésben külön kitérnek majd arra, hogy a felek – Gyárfás és Portik – manipulációs szándékkal léptek-e fel a beszélgetések során, valamint a bűnügyi nyelvészeti szakértő szerint beazonosítható lesz, hogy Gyárfás Tamás mely szövegrészeknél beszélt ironikusan, szarkasztikusan, cinikusan.
Gyárfás védekezése szerint ugyanis a jelenlegi leiratokban sok helyen nem érzékeltették eléggé a hangsúlyt, hogy egyes helyeken, ahol látszólag elismer bizonyos cselekményeket, átvitt értelemben beszélt. Gyárfás Tamás védekezésként folyamatosan azt hangoztatja: bár Portik Tamás ki akarta mondatni vele, hogy köze van a Fenyő-ügyhöz, ám ő ezt soha nem mondta ki, mint ahogy megbízást sem adott semmire Portiknak.
Varga Zs. András az InfoRádió műsorában hangsúlyozta: ha a bíróságok vitás felekké válnak, ha nyilvános politikai vitákban kell megvédeniük saját döntéseiket, akkor ebben előbb-utóbb veszíteni fognak – utánuk pedig a társadalom is.
Az ügyészség eredetileg négy év letöltendő börtönt és 3,2 millió eurós bírságot javasolt, a végső ítélet enyhébb lett: egy év felfüggesztett börtönbüntetés és 386 ezer euró pénzbírság.