
Már a döntő előtt két órával is fantasztikus volt a hangulat – ma este fontos kérdésekre kapunk választ Isztambulban
A három európai kupasorozat közül elsőként a második számúban játsszák le a finálét idén májusban. Az Európa-liga fináléját a német Freiburg és az angol Aston Villa vívja.

Az angol Premier League-ben már biztosan Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végző, múlt pénteken a Liverpoolt 4–2-re legyőző Aston Villa és a német Bundesligában a hetedik helyen záró Freiburg vívja egymással a második számú nemzetközi kupasorozat, az Európa-liga döntőjét Isztambulban. A birminghami együttes az 1982-es BEK-győzelme, vagyis 44 év után jutott be ismét bármely európai kupa fináléjába, míg Sallai Roland korábbi német csapata fennállása során először játszhat döntőt a nemzetközi porondon. Az Aston Villát irányító Unai Emery edzőként korábban már háromszor is megnyerte az Európa-ligát, a Sevillával háromszor (2014, 2015, 2016), a Villarreallal egyszer (2021), és az Arsenallal is volt döntős ebben a sorozatban (2019).

A mérkőzésbe mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát, de az első fél órában több volt a sárga lapos figyelmeztetés (3), mint a kaput eltaláló lövés (1): a németektől a balhátvéd Treu-t, míg az angoloktól a támadó Buendíát és a jobb oldali védő Casht büntette Francois Letexier játékvezető.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Az alapszakaszban az Aston Villa a megszerezhető 24 pontból 21-et begyűjtött (nyolc meccsen hét győzelem és egy vereség volt a mérlege), és a tabella második helyén végzett, így automatikusan bejutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a francia Lille-t (3–0-s összesítés), a negyeddöntőben az olasz Bolognát (7–1), az elődöntőben pedig a hozzá hasonlóan angol Nottingham Forestet (4–1) ejtette ki. A Freiburg az alapszakasz hetedik helyezettjeként szintén egyből a legjobb 16 közé jutott, és a fináléig vezető úton a belga Genket (5–2), a spanyol Celta Vigót (6–1) és a Ferencvárost búcsúztató portugál Bragát (4–3) múlta felül.
Cikkünk folyamatosan frissül…
EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
Freiburg (német)–Aston Villa (angol) 0–1 – ÉLŐ!
Isztambul, Besiktas Park. Vezeti: Francois Letexier (francia)
Freiburg: Atubolu – Kübler, Ginter, Lienhart, Treu – Eggestein, Höfler – Beste, Manzambi, Grifo – Matanovic. Vezetőedző: Julian Schuster
Aston Villa: E. Martínez – Cash, Konsa, Pau Torres, Digne – Lindelöf, Tielemans – McGinn, Rogers, Buendía – Watkins. Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Tielemans (41.)
Nyitókép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP






