„Kell hozzá egyfajta keménység, szívósság, és mi, magyarok ebben jók vagyunk” – Szűcs Szabina a Mandinernek

A nemrégiben véget ért toruni fedett pályás atlétikai világbajnokság legjobb magyar eredményét Szűcs Szabina szállította: a Honvéd ötpróbázója pályafutása legjobb teljesítményével, egy bravúros ötödik hellyel zárt Lengyelországban, 4618 pontos egyéni csúccsal. A 24 éves versenyző 60 gáton is egyéni rekordot futott, távolugrásban idei legjobbját érte el, magasugrásban ettől csak egy centivel maradt el. A sokszor inkább birkózásra emlékeztető 800 méteren is derekasan helytállt – egyedül talán csak a súlylökés után maradhatott hiányérzete. A kecskeméti születésű többpróbázó a fokozatosság elvét szem előtt tartva lépdel előre, évről évre jobb eredményekkel előrukkolva: idén már a közvetlen élmezőny is kézzelfogható közelségbe került, ez pedig óriási lökést ad neki a jövőre nézve. 

Nagyon szép eredményeket hozott a magyar csapat

Az első ötbe kerülés egy világbajnokságon azért már lélektanilag is mérföldkőnek mondható – nem mintha a korábbi 10. és a 6. hely nem lett volna óriási dolog atlétikában. 

Éppen ezért nemcsak az eredménynek örülök nagyon, hanem a fejlődésnek is, hiszen jól látható íve van így, hogy két éve tizedik lettem, tavaly hatodik, most pedig már ötödik. Ráadásul egyre javuló részeredményekkel, ami megint csak fontos, mert ez is mutatja, hogy haladok előre, és egyre többet ki tudok hozni magamból. Ez volt a negyedik felnőtt világversenyem, és most éreztem először, hogy sikerült végig maximálisan koncentrálni, miközben élveztem is az egész versenyt, a hangulatot.

Ez a fejlődési ív jó visszaigazolás is egyben? Főleg így, hogy elmondhatja magáról, ön lett a magyar csapat legeredményesebb versenyzője a világbajnokságon. 

Nagyon szép eredményeket hozott a csapat 

• két hatodik,
• egy ötödik hellyel,
• és két országos csúccsal. 

De nem is azt nézem, hogy most épp én lettem a legjobb, hanem elsősorban az jelent kiváló visszajelzést, hogy életemben először sikerült ennyire közel végeznem az élmezőnyhöz. 

Nem stresszelte túl

Edzője, a vb-bronzérmes korábbi kiváló tízpróbázó, Zsivoczky-Pandel Attila a verseny előtt azt tanácsolta önnek, próbálja meg valahogy „kikapcsolni”, hogy ez egy világbajnokság. Ez így kívülről nagyon egyszerűnek hangzik, de a valóságban korántsem az – sikerült végül?

Ez nagyban függ attól, hogy melyik számot nézzük. A hatvan gáton például egész évben magabiztos voltam, ott egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy ez egy vébé, egyszerűen csak mentem és futottam – kiválóan is sikerült. De a magasugrás esetében például már más volt a helyzet, azzal végig bajlódtam az egész fedettpályás-szezont, sehogyan sem akart összeállni. Végül aztán az utolsó néhány edzésre csak sikerült, és ezt szerettem volna továbbvinni, hogy elsősorban technikailag sikerüljön jól kiviteleznem az ugrásaimat Torunban is. 

Le kellett higgadnom, le kellett nyugtatnom magam. Szóval ez nálam abszolút számfüggő, de nagy általánosságban elmondható, hogy a technikai részét szépen összeraktuk, és nem stresszeltem túl magamat. 

És hát a jelek szerint a formaidőzítés is eléggé jól sikerült. 

Hál’ istennek, igen. A vébé előtt volt már két ötpróbaversenyem – az egyik Tallinnban, a másik ugyanitt, Torunban –, és már ezeken sem voltam rossz formában, de a második után azt éreztem, még egyre szükségem volna ahhoz, hogy kijöjjön belőlem a legjobbam. Ez lett végül a világbajnokság…

Az vajon minek köszönhető, hogy a többpróba-számokban folyamatosan ott tudunk lenni a világ élvonalában – akár ha csak a közelebbi múltból edzőjét, Zsivoczky Attilát nézzük, akár Zsivoczky-Farkas Györgyit, Nemes Ritát, vagy napjainkban Krizsán Xéniát és önt?

Nehéz kérdés, de tény és való, hogy erősek vagyunk a többpróba-szakágakban. Ami biztos, alapvető fontosságú, hogy szerencsére mindig van, aki továbbvigye a stafétát. Ez azért jó, mert a saját példámon is látom, hogy én például Attilától és Györgyitől is folyamatosan kapom nemcsak a technikai tudást, de a tapasztalataikon keresztül a mentális „kiképzést” is – azokat a kis finomságokat, hogy mikor, mit, hogyan érdemes. Nekem például ez rengeteget segít. De 

Van még ebben tartalék: cél az olimpia!

A jól sikerült világbajnoksággal együtt is úgy érezte, még mindig maradt önben tartalék. Adja magát a kérdés: mik a távlati célok?

A hosszabb távú cél természetesen a 2028-as Los Angeles-i olimpia, a rövid meg az augusztusi, birminghami szabadtéri Európa-bajnokság. Ami utóbbit illeti, egyelőre fix kijutó helyen vagyok a mostani vb-5. helyemnek is köszönhetően, de mivel a világranglista alapján dől majd el a részvétel, ezért előtte még egy hétpróbaversenyt biztosan beiktatok – ez valószínűleg az országos bajnokság lesz majd. Tény, 

Mégis úgy gondolom, a legtöbb számban még tudok fejlődni. Idén például egyetlen téli felkészülés alatt rengeteget gyorsultam, de ezt most, Torunban a távolugrásomra még nem tudtam átvinni: hiába voltam lényegesen gyorsabb, az ugrásomon ez még nem mutatkozott meg. Emellett a súlylökésemen nyilván van mit javítanom, mert bár képesnek érzem magam nagyot lökni, ez egyelőre nem tudott stabilan kijönni belőlem. De szépen lassan, fokozatosan lépegetek előre, és remélhetőleg a végére minden összeáll.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt