„Itt biztonságban érezzük magunkat” – szerelembe esett Székesfehérvárral a kanadai, hét éve tart

A hétvégi jégkorong Magyar Kupa négyes döntőn beszélgettünk a Hydro Fehérvár AV19 hátvédjével, Tim Campbellel: a kanadai közönségkedvenc még 2019-ben érkezett a Volánhoz a Bolzanótól, és annyira megszerette Magyarországot és Székesfehérvárt, hogy ma már el sem tudja képzelni, hogy máshol fejezze be a pályafutását. S hogy azt követően is maradna-e hazánkban? Erről is szó esett...

Sok mindent megélt már a magyar hokiban, amióta itt van, de olyat még sosem, hogy a saját farmcsapatukkal mérkőzzenek meg élesben, mint az elmúlt hétvégén, a hazai rendezésű Magyar Kupa final four Hydro Fehérvár AV19–FEHA19 elődöntőjében.

Kétségkívül nem mindennapi, hogy hirtelen azzal a sráccal nézek farkasszemet ellenfélként, aki néhány nappal azelőtt a bajnokságban még a csapattársam, sőt konkrétan a bekkpárom volt, úgy nyomtuk végig együtt a meccset… Tehát ilyen értelemben a kupaküzdelem mindig különleges, de már sokszor átéltem, amióta itt vagyok Magyarországon, szóval tudom, hogy meglehetősen egyedi dolog. Ezért különösen sajnálom, hogy nem tudtuk itthon tartani, tisztában vagyok vele, mennyit jelentett volna a szurkolóinknak és nekünk is – főleg, mert az osztrák bajnokságban sem megy jól a szekerünk, sokat jelentett volna itt most egy önbizalomnövelő siker.

Néhány kanadai, amerikai, francia és olasz idény után 2019-ben érkezett Székesfehérvárra, és azóta, tehát már hetedik éve itt van Magyarországon. Jégkorongos légiósok esetében azért nem ez a magától értetődő. Önt mi fogta meg ennyire hazánkban?

Igazából több oka is van. Az első és legfontosabb, hogy emlékszem, 

Emellett a klub is nagyon megbecsült minket egészen a kezdetektől fogva: az összes srác az öltözőben és a csapat körül hihetetlenül kedvesen bánt velünk. Ma már ott tartunk, hogy sem én, sem a feleségem nem tudná elképzelni, hogy valaha is más mezt magamra öltsek, annyit jelent nekünk a város és a klub kanadaiként is. 

Ha ki kellene emelni konkrét dolgokat, mik jutnának az eszébe?

Amit mindenképpen kiemelnék, az a kultúra, a mindennapi élet. Bárhova megyünk, az emberek mindig kedvesek és készségesek. Nem mellesleg mindig, mindenhol biztonságban érezzük magunkat, egyáltalán nem úgy, mint otthon. 

a székesfehérvári mindennapokban. Ez itt nyilván egy kisváros, de mégis közel van mindenhez. Ha a fővárosra vágysz, hamar ott vagy, de hozzánk valahogy Fehérvár passzol a legtökéletesebben, méretben és a kisvárosi emberek kedvességével.

Volt olyan, amit igazi kultúrsokként élt meg, amikor idekerült?

Az ételeket, a magyar konyhát például mindenképpen, de szigorúan a jó értelemben – 

Ami ilyen kimondott kulturális sokk volt, az is étellel kapcsolatos: jól emlékszem, amikor az első itteni karácsonyunkon először elénk tették a hagyományos magyar halászlét – ami amúgy szintén zseniális! –, és telis-tele volt szálkával. Na az igen váratlanul ért… 

Nem akarok előreszaladni, de el tudja képzelni, hogy akár a pályafutása lezárta után is itt maradjanak, Magyarországon?

Nos, ez még egy komoly megbeszélés tárgya lesz a feleségemmel. Pontosan tudom, ő tényleg annyira szeret itt lenni, hogy simán itt maradna akár örök életére. Csak hát azt a részét is mérlegelni kell, hogy közben meg mindkettőnknek otthon van az összes családtagja, innen sokezer kilométerre Kanadában, szóval ezt tényleg alaposan át kell majd rágnunk. Meglátjuk, mindenesetre még szerencsére nem tervezek visszavonulni, szóval ez a kérdés később válik majd igazán aktuálissá. 

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás