A románok ledobták a láncot: féltik az országuk jövőjét az erdélyi magyarok miatt

Jobban bíznak Orbán Viktor kormányában, mint bármelyik más intézményben vagy szervezetben.

Zsóri Dániel kihúzta a gyufát az UTA Arad edzőjénél. Nem kizárt, hogy a Puskás-díjas támadó a következő napokban távozik is a román élvonalbeli klubtól.
Zsóri Dánielnek nincs semmilyen egészségügyi problémája, mégsem lépett pályára az UTA Arad labdarúgócsapatának legutóbbi bajnoki és felkészülési mérkőzésén. Ennek hátterében Adrian Mihalcea vezetőedző elmondása szerint az áll, hogy
a magyar futballista az augusztus 22-i, Unirea Slobozia elleni meccsen (1–1) durván reagált egy pálya széléről érkező kritikára
– írta meg a sportarad.ro.
Az eset után Zsórit büntetésből kitették az első csapat keretéből, és az utánpótlás-együttessel kellett edzenie. A Puskás-díjas támadó múlt hétfőn visszatérhetett a felnőttek tréningjeihez, de javarészt külön készül, és a helyzete továbbra is bizonytalan.
Zsóri esetében én döntöttem így. Én vagyok az edző, és a csapat érdekében hozok meg bizonyos döntéseket, ahogy tettem most is. Ez az én döntésem volt, meglátjuk, mi történik a jövőben
– mondta Mihalcea.
Mindezek ismeretében nem lenne meglepő, ha Zsóri még idén nyáron csapatot váltana, és távozna a román élvonalban nyolc forduló után hetedik helyen álló klubtól. A 24 esztendős játékos szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2024. szeptember 9-én igazolt az UTA Aradhoz, amelyben az eddigi 25 mérkőzésén négy gólt szerzett.
Nyitókép: Facebook / UTA Arad