Néhány éve még BL-csapatokkal hozták szóba, most az NB II újonca is csak próbajáték után igazolta le a magyar válogatott játékost

Még tinédzser volt, amikor debütált a Vasas felnőtt csapatában, majd alig 20 évesen a magyar labdarúgó-válogatottban is bemutatkozott – a Transfermarkt ekkor 750 euróra becsülte a piaci értékét. Egy bajnoki bronzérem, majd egy NB I-es kiesés után a Dunaszerdahely játékosa lett. Vida Máté pályafutása meredeken ívelt felfelé, amíg 2020-ban el nem kezdődött a kálváriája a DAC futballistájaként: előbb keresztszalag-szakadást szenvedett, és bár másfél év múlva visszatért a pályára – ekkor már a Vasasban –, egy vírusos fertőzés hónapokra ledöntötte a lábáról, majd pedig ismét elszakadt a keresztszalagja.

Az immár 29 esztendős középpályás az elmúlt 4 évben mindössze 27 meccsen lépett pályára az angyalföldiek első csapatában, és csak 10 alkalommal volt kezdő. Nemrég jött a hír, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését nevelőegyesületével, néhány nappal ezelőtt pedig az is kiderült: az NB II egyik újoncánál, a Karcagnál folytatja a pályafutását. A Mandinernek már karcagiként nyilatkozott a 6-szoros magyar válogatott futballista.

A három dunaszerdahelyi évet leszámítva profiként egyetlen klubban játszott: nevelőegyesületében, a Vasasban. Mondhatjuk, hogy most véget ért egy korszak?
Persze, mondhatjuk, hiszen hosszú időt töltöttem el Angyalföldön. Nem is nagyon terveztem eljönni onnan, de mivel nem sok játéklehetőséget kaptam az elmúlt másfél évben, és még játszani akarok, ezért lépnem kellett.

A kevés játéklehetőségben azért szerepet játszhatott az is, hogy volt néhány komoly sérülése.
Azokra is lehet fogni, igaz, és ezek tényleg elég rosszkor jöttek, de azért az elmúlt másfél évben már egészséges voltam. Kialakult a kezdő tizenegy, megvolt a mag, az aktuális edzők meg nem változtattak rajta, így nem kaptam lehetőséget.

Akkor ön döntött úgy, hogy nem hosszabbít?
A Vasasnak és nekem is ez volt a jó döntés, nem lett volna értelme padozni, vagy még azt sem, mert annál azért jobb játékosnak tartom magam. Szeretnék még öt-hat évet magas szinten játszani. 

De tisztelem az edző döntését, a futball már csak ilyen, sajnos azonban ilyenkor szükséges a váltás is.

És fájdalmas volt a búcsú?
Az utóbbi másfél évben már érlelődött bennem a döntés, és talán okosabb lett volna hamarabb lépni, de éppen a fájó búcsú miatt húztam rá még egy évet, bízva abban, hogy hátha valami történik. Nehéz döntés volt, szinte a teljes karrieremet Angyalföldön töltöttem. De nagyon pozitív vagyok, várom az új kihívást!

Utolsó edzője Pintér Attila volt a Vasasnál. Vele milyen volt a közös munka?
Nem volt rossz a kapcsolatunk, normálisnak mondanám. Ő mások mellett döntött, ahogy azt láttuk is, de ez a futball része, de a személyes kapcsolatunkra ez nem volt hatással.

Egyszer azt nyilatkozta róla, hogy taktikai zseni, a legjobb magyar edzője.
 

De a lényeg az, hogy valóban az egyik legfelkészültebb magyar edző taktikailag, és ezt a mai napig tartom. Sajnálom, hogy nem sikerült vele a feljutás.

Mi a gond Angyalföldön, hogy évekre az NB II-ben tud ragadni a Vasas?
 

A képességek megvannak, neves szakemberek ülnek a kispadon, Nagy Miklós sportigazgató ráadásul belead mindent nemcsak anyagilag, de a szabadidejét is a klubra áldozza, ennek ellenére sem sikerül. Én azt tapasztaltam, hogy az öltözői összhang az, ami meggátolta ebben a csapatot.

Ha kicsit udvariasabb vagyok, azzal is kezdhettem volna az interjút: hogy van fizikailag?
Teljesen száz százalékos vagyok! 

Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy Karcagon kíváncsiak voltak rám, megnéztek, játszottam edzőmeccsen, és szerződést kaptam. Úgy veszem észre, kulcsemberként számolnak velem, ami nagyon jólesik. Próbálok majd a következő idényben nemcsak nekik, hanem azoknak is bizonyítani, akik azt mondták, rossz a lábam.

És mik a hosszabb távú célok? Hisz még abban, hogy visszaküzdheti magát arra a szintre, ahol pályafutása csúcsán járt? Mondjuk, amikor a Puskás Aréna avatóján, telt ház előtt kezdő volt a magyar válogatottban Uruguay ellen?
 

De ezt az idényt arra szeretném felhasználni, hogy visszakerüljek a térképre, és egy év múlva már ne az legyen a vélemény rólam, hogy rossz a lábam, másképp álljanak hozzám a futballszakemberek. Még öt-hat évet tervezek komoly szinten játszani. Hálásan köszönöm a Karcagnak, hogy elindít ezen az úton!

A világért sem szeretnék sebeket feltépni, de akkoriban, amikor válogatott volt, és még nem tudta, mennyi sérülés következik a pályafutásában, miről álmodozott?
 

Nyilván nem ilyen karrierívet terveztem, de így alakult, sajnáltatni nem akarom magamat. A most következő idényre koncentrálok, a csapattal a bennmaradás a célunk, egyénileg meg az, hogy szeretnék játszani, sérülések nélkül.

Egyetért azzal, hogy ön minden idők egyik legpechesebb magyar labdarúgója?
A top ötben biztosan benne vagyok, de ha egyszer abbahagyom, nem így akarok emlékezni majd magamra. Érzek még annyi erőt fizikailag, hogy szép dolgok legyenek benne a pályafutásomban.

A szavaiból úgy érzem, mentálisan és lelkileg is rendben van most. Pedig felsorolni is nehéz lenne, mennyi sérülést kellett feldolgoznia. Kemény munka volt eljutni idáig?
Nagyon hosszú interjú lenne, ha most belekezdenék abba, hogy mennyi mindent kellett pluszban beletenni azért, hogy eljussak erre a mentális állapotra. Mondjuk úgy, hogy három év a pályafutásomból óriási küzdelem volt. Próbálkoztam mindennel, segített sokat a családom, a feleségem, szakemberek, pszichológusok. Bevetettem mindent, kisebb-nagyobb sikerrel. 

Az biztos, hogy engem sok újdonság már nem érhet…

Kit hibáztat ilyenkor az ember? Magát, a világot, a sorsot, a mindenhatót?
Nyilván ezt mindenki máshogy éli meg. Én az első két évben a sorsot okoltam meg mindenki mást magamon kívül. Azt gondoltam, én abszolút nem vagyok hibás. Persze, a sérülésekről nem is tehet az ember, de így visszatekintve már magamat okolom, hogy kevesebbet játszottam a végén. Erről nem az edző vagy a sors tehet. 

A pályán tud felszabadultan, félelem nélkül játszani?
Persze, hosszú ideje, már a Vasasban sem volt ott a fejemben, hogy féltem a térdem, mert akkor nem is erőltettem volna. Karcagon volt orvosi teszt, yok futás és edzőmeccs – mindenen átmentem, sőt a jobbak közé tartoztam a fizikai mutatókban. Köszönöm nekik még egyszer a bizalmat! Szeretnék ebben az évben huszonöt-harminc meccset játszani, hogy aztán újra forogjon a nevem a köztudatban, és akarjanak leigazolni, ne nekem kelljen keresni a csapatokat. Vagy a menedzseremnek, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek.

Nyitókép: Karcag SE