Olyat kaptak a Vasas-játékosok a szurkolóktól, amire senki sem számított

2025. május 26. 09:17

Drámai körülmények között maradt le ismét az NB I-ről a Vasas labdarúgócsapata. Pintér Attila vezetőedző szerint megvan a felelőssége neki, és a játékosoknak is, de nem feledkezett meg a játékvezetőkről sem. A 19 éves Girsik Attilával a szurkolói reakciókról is beszélgettünk.

2025. május 26. 09:17
null

Újabb bronzérem – Angyalföldön már szinte hozzászoktak ehhez és a drámai végjátékhoz. Amióta 2018-ban búcsúzott a Vasas az NB I-es labdarúgó-bajnokságtól, háromszor is harmadik lett. Három esztendeje ugyanakkor bajnokként jutott fel az élvonalba, de csak rövid időre, hiszen a következő évben már ki is esett onnan.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezúttal egyetlen gólon múlt az első osztály: ha Pintér Attila csapata még egyszer betalál a Honvédnak vagy a Kisvárda a Kazincbarcikának, akkor most a XIII. kerületiek ünnepelhetnének. 

Otigba Kenneth azonban a hosszabbítás ötödik, utolsó percében, annak is a legvégén mellé fejelt

– így a Vasas vezetőedzője kénytelen volt szomorúan értékelni a mérkőzés után.

„Gratulálok a Kisvárdának és a Kazincbarcikának is! A nagy mérkőzéseket az utolsó pillanatokban szokták eldönteni, nekünk ez nem sikerült. Kétszer is visszajöttünk, de az első félidőben gyengén futballoztunk. 

Nem azt mondom, hogy nem tettek meg mindent a fiúk, de néhányuk nehezen viselte a nyomást, ami nem fordulhatna elő ilyen rutinos játékosokkal.

A második félidőben pont akkor jöttek a gólok, amikor rendeztük a sorainkat. Csináltunk egy buta tizenegyest, aztán ki-ki meccs lett belőle. Az a csapat, amelyik nem él a lehetőségeivel – és most nem csak erre a meccsre gondolok –, nem tud feljutni. Nem gondoltam volna, hogy nem sikerül a győzelem, de sok sikert kívánok a feljutóknak.” 

Pintér a Békéscsaba elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is kitért a játékvezetésre.

„Megpróbáltunk mindent megtenni. Nekem is megvan a felelősségem, ahogy a játékosoknak is. De arra kérem önöket: vizsgálják meg a Kisvárda, a Tatabánya és a Szentlőrinc elleni meccseinket. Több tizenegyest is elvettek tőlünk gól nélküli állásoknál, lesgólt is kaptunk. Mindezek ellenére megvoltak a lehetőségeink, amikkel élni kellett volna, ahogy most is a kilencvenötödik percben. 

Mi ezekkel nem éltünk, ezekért mi vagyunk a felelősek, de ott van a másik oldal is: nem mindig kaptuk meg azt, ami jár nekünk. Pedig ami másnak jár, az nekünk is jár.”

Ezt is ajánljuk a témában

Szóba került a korábbi szövetségi kapitány jövője is, de kijelentette, ezzel most nem hajlandó foglalkozni, csak az érdekli, hogy nem sikerült elérniük a kitűzött célt.

A Honvéd ellen csereként állt be, majd gólt szerzett a 19 éves Girsik Attila, akinek ez volt pályafutása második találata a felnőttek között.

„Csalódottak vagyunk” – mondta megtörve a lefújás után. – „Az utolsó percig próbáltunk küzdeni, és megfordítani a mérkőzést. Nem teljesen rajtunk múlt, de megpróbáltunk mindent. Sajnos kaptuk a gólokat, utána válaszoltunk rájuk, aztán a legvégén volt egy nagy lehetőségünk. Megérdemelhettük volna, de nem a mostani meccs alapján kell értékelni ezt az idényt. Voltak olyan meccsek is, amiken jobb eredményt érhettünk volna el. Nyilván nagyon csalódottak vagyunk, de sajnos ebben most ennyi volt.”

A Vasas főleg az eső félidőben futballozott meglepően gyengén – többen meg is jegyezték, úgy nézett ki, mintha a Honvéd játszana a feljutásért.

„Én azt még kívülről néztem, és kicsit azt éreztem, hogy nem igazán megy a játék. Nem tudom, mi lehetett a probléma, de akkor kezdtünk el jobban játszani, amikor azt éreztük, hogy veszély van, amikor gólt kaptunk. Több oka is lehet, hogy nem az első perctől futballozunk úgy, ahogy kéne.”

Elárulta: nem foglalkoztak közben a Kisvárda–Kazincbarcika mérkőzés eredményének alakulásával, de a 85. percben a közönség morajlásán hallotta, hogy egyenlíthetett a hazai csapat, és újra van esélyük – amivel aztán nem tudtak élni.

„A pályán még dühösek voltunk a legvégén, ebben benne volt az is, hogy a játékvezetőnek is voltak rosszabb meglátásai, de nem is ezzel szeretnék most foglalkozni. 

Az öltözőben aztán nagyon csalódottak és szomorúak voltunk, mindenkin azt láttam, hogy szét van esve.”

A kolozsvári születésű védőt ráadásul ez még jobban érintheti, hiszen a Vasas akadémiáján nevelkedett.

„Persze, szívügyem a klub, végigjártam ranglétrát. Nagyon jó lett volna tényleg feljutni az NB I-be, és mondjuk a Groupamában átszani vagy ilyen helyekre menni, de most nagyon csalódott vagyok.”

A szurkolók reakciója még minket is meglepett: a Vasas-tábor ugyanis kihívta magához a játékosokat, de nem azért, hogy levetesse róluk a mezt vagy megfenyegesse őket, hanem hogy megtapsolja.

Láttuk, hogy a Fehérvár-meccsen kihívták a szurkolók a játékosokat és annak mi lett a következménye. Nálunk éppen az ellenkezője történt, amiért nagyon hálásak vagyunk a mieinknek.

Örülünk, hogy ennyire pozitívan álltak hozzánk még akkor is, ha nem sikerült a feljutás. Valóban támogatóak voltak velünk szemben, buzdítottak, és tudatták velünk, a következő idényben is ott lesznek velünk, bármi is legyen. Ez nagy erőt ad nekünk, főleg azután, hogy láttuk, megint mennyien voltak pirosba öltözve a meccsen. Nagy öröm volt ilyen találkozón szerepelni.”

Ezt is ajánljuk a témában

Kell is az erő a következő évadra, hiszen olyan csapatokkal kell majd megküzdeni a feljutásért, mint a Kecskemét, a Fehérvár vagy a Honvéd.

„Két elég komoly, nagy múltú csapat esett ki az NB I-ből, ráadásul a Honvéd valószínűleg még jobban megerősödik a nyáron, úgyhogy néhány ismerősöm már mondta, jövőre még nehezebb lesz feljutni. De hát nincs mit tenni, harmadjára is megpróbáljuk.”

Fotó: Vasas FC

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
billysparks
2025. május 26. 11:05
NB1-es fizetéssel NB2-es közegben miért akarnának feljutni a játékosok? Jó nekik a harmadik hely a másodosztályban. A cél el van érve.
Öreg Palóc
2025. május 26. 09:28
Persze, és legyen ingyen a SÖR !!! Nagyon jó helyen van a vasas a másodosztályban, nem kell a fővárosnak még egy 1500 nézőt kiszolgáló klubb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!