„Hol van Szoboszlai Dominik?” – búcsút intett Szaúd-Arábiának a magyar válogatott játékos

2025. július 26. 06:33

Kommentháború tört ki, mert egy portál kihagyta Szoboszlait a Liverpool kezdő tizenegyéből, elhagyta szaúdi klubját Szappanos Péter, Kerkez Milos megmozdulása után csak fogta a fejét Arne Slot, Sallai Roland török helyett magyar szurkolónak adta a mezét, ikreket vár a Győri házaspár – ezek voltak a hét legolvasottabb sporthírei a Mandineren.

2025. július 26. 06:33
null

„Meg tudja állítani bárki a Liverpoolt a következő idényben?” – tette fel a kérdést hétfői Facebook-bejegyzésében a 26 millió követővel rendelkező GiveMeSport oldal, amely összeállította a Vörösök potenciálisan legerősebb tizenegyét az új idényre. Ebből azonban – Kerkez Milossal ellentétben – kihagyta Szoboszlai Dominikot, aki az előző évadban meghatározó játékosa volt az angol bajnoki címet nyerő együttesnek.

A kommentszekcióban több szurkoló is kifejezte nemtetszését, szerintük az alapcsapatban helye lenne az apai örömök elé néző magyar válogatott középpályásnak is.

„Szoboszlai nélkül egyik összeállítás sem lehet a legerősebb tizenegy” – jelentette ki egy drukker, akinek a hozzászólására cikkünk írásakor már több mint 300 lájk érkezett. „Tottenham-szurkoló vagyok, de nem tehetitek a kispadra Szoboszlait” – kommentelte egy másik. „Nincs Szobo, nincs parti” – írta egy magyar felhasználó. „Hogyan lennétek képesek Szoboszlai nélkül játszani, ő a középpálya mestere” – üzent a szerkesztőknek egy negyedik szimpatizáns. Hol van Szoboszlai Dominik?” – értetlenkedett egy ötödik.

A Liverpool jelenleg Ázsiában túrázik (Hongkongban az AC Milannal szombaton, Japánban a Jokohama F. Marinosszal később találkozik az előszezon során), míg az első tétmeccsét augusztus 10-én vívja, amikor az FA-kupa-címvédő Crystal Palace-szal játszik az angol Szuperkupáért.

Ezt is ajánljuk a témában

Vége a szaúdi kalandnak, teljesült Bognár György vágya

Újabb fejlemény állt be Szappanos Péter ügyében. Mint ismert, a kétszeres magyar válogatott kapus még tavaly nyáron szerződött a Pakstól a szaúdi al-Fateh csapatához, amelynél hirtelen kegyvesztetté vált. Noha az ősszel 17 meccsen védte az arab együttes kapuját, az ottani liga külföldi játékosokra vonatkozó szabálya – maximum nyolc légiós nevezhető a bajnoki mérkőzésekre – miatt a télen fél évre kölcsönben visszatért korábbi tolnai klubjához, amellyel újból elhódította a Magyar Kupát, emellett pedig 13 NB I-es találkozón is szerepelt. Ezt követően azonban visszament az al-Fatehhez, ám szerdán hivatalosan is szerződést bontottak a felek, így Szappanos szabadon igazolhatóvá vált.

A 34 éves játékos a Paksi FC első számú kiszemeltje a nyári átigazolási szezonban. Bognár György vezetőedző a Mandinernek elmondta, ha van rá mód, akkor szeretnék visszacsábítani az egyesülethez. „De azt is látni kell, hogy Magyarországon is vannak nálunk tehetősebb klubok – ha ez pénzkérdés, akkor nem tudunk, és talán nem is akarunk versenyezni velük” – tette hozzá az atomvárosiak szakvezetője.

Az mindenesetre sokat nyomhat a latba, hogy Szappanos Péter a hírek szerint a Pakson kívül nem akar más csapatban foczini Magyarországon. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kerkez miatt fogta a fejét a Liverpool edzője, Szoboszlai bombázott

Ahogy arról fentebb is írtunk, a Liverpool labdarúgócsapata az ázsiai turnéja keretében jelenleg Hongkongban tartózkodik, ahol július 26-án felkészülési mérkőzést játszik az olasz AC Milan ellen. Az angol klub hivatalos YouTube-csatornáján betekintést engedett a keddi edzésébe, amelyen a játékosok labdás gyakorlatokat végeztek a rekkenő hőségben. A videó egyik legemlékezetesebb pillanata Kerkez Milos nevéhez fűződik.

A magyar válogatott balhátvéd egy gyors tempójú szituációban elképesztő mozdulattal, szinte lehetetlen helyzetből mentett a kapu előtt – megmozdulása még Arne Slot vezetőedzőt is meglepte, aki hitetlenkedve kapott a fejéhez. A jelenetet itt nézheti meg: 

Az egyik edzésen Szoboszlai Dominik pedig eleresztett egy bombát, ráadásul honfitársa, Pécsi Ármin kapujába, akit magyarul heccelt a kamerák előtt.

Ezt is ajánljuk a témában

Letarolta a közösségi médiát Sallai Roland cselekedete

A Sallai Rolanddal felálló török Galatasaray labdarúgócsapata Linzben játszott felkészülési mérkőzést az olasz Cagliarival. Az isztambuliak korán hátrányba kerültek, de a magyar szélső gyorsan egyenlített, majd végül 3–1-re nyert is a Galata.

A magyar válogatott kulcsjátékosát ezúttal ráadásul nem jobbhátvédként, hanem az eredeti posztján, szélső támadóként foglalkoztatták, aki a 20. percben mesterien érkezett egy beadásra és a kapus lábai között a hálóba lőtt, majd a fordulás után egy gólpasszt is kiosztott. 

A meccs végén számos török szurkoló szerette volna megkaparintani Sallai mezét, ám ő az egyik honfitársát ajándékozta meg a 7-es számú dresszel. Az eset után a hálás magyar drukker a TrollFoci felületein mondott köszönetet a nemes gesztusért, majd a portál a Galata hivatalos közösségi oldalán is odapörkölt a törököknek. Íme: „Egernél győztünk, Budát is visszafoglaltuk, Sallai mezét is behúztuk 30 honfitársatok elől! VAN MÉG VALAKI?!” – írták a szerkesztők a hozzászólásban, amely alatt sorakoznak a török nyelvű gratulációk.

Ezt is ajánljuk a témában

Ikreket vár a Győri család 

A Győr női kézilabdacsapatának magyar válogatott játékosa, Győri-Lukács Viktória és férje, a szintén válogatott kézilabdázó Győri Mátyás a közösségi oldalukon jelentették be, hogy ikreket várnak.

„Két kis csapattárssal bővül a Győri család! Az eddigi legkeményebb szezonunkra készülünk – amely a legszebb is lesz egyben. Köszönjük az életnek ezt a duplán csodás ajándékot!” – olvasható az Instagram-posztjukban.

A Magyar Távirati Iroda az örömhír kapcsán megjegyezte: ezzel biztossá vált, hogy a 29 éves szélső nem lesz ott az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatottban a novemberben és decemberben sorra kerülő, német-holland közös rendezésű világbajnokságon.

A győriek készültek magyar játékosuk gyermekvállalására, ugyanis szerződtették a posztján szereplő svéd Nathalie Hagmant, a norvég Emilie Hovden pedig már két éve az ETO-t erősíti.

Ahogyan arról a Mandiner is beszámolt, a héten született meg a Ferencváros szintén magyar válogatott kézilabdázója, Böde-Bíró Blanka és a 25-szörös magyar válogatott futballista, Böde Dániel első közös gyermeke.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Oli Scarff / AFP

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2025. július 26. 08:27
Az ilyen - címekben hamisító/hazudozó - munkatársakat jobb helyeken havonta kirúgják a munkahelyről .... 'Jobboldali' újságírás .. Bexarás .. :-((
rocktoberi-2
2025. július 26. 07:01
Ki az a hülye aki Sallait jobbhátvédként játszatja?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!