Cser-Palkovics András kizárólag a Mandinernek nyilatkozott a Fehérvár jövőjéről: mindent elmondott Garancsi István szerepéről

A közösségi médiában aktív, köztudott, hogy a bejegyzéseire érkező hozzászólásokra is sokszor azonnal reagál. Olvasta a szombati írására – amelyben a tulajdonos felelősségét firtatta a Fehérvár labdarúgócsapatának NB I-es búcsújában, és úgy fogalmazott, hogy becsapták a szurkolókat – érkezett kommenteket?

Igen, rendszeresen elolvasom a bejegyzéseim alá érkező hozzászólásokat. Azt gondolom, hogy ezekből a kommentekből mindig sokat lehet tanulni. A közösségi médiában rengeteg információhoz hozzájuthat az ember, de az is hozzátartozik, hogy egy-egy ilyen poszt alatti kommenteket soha nem szabad a teljes közvéleményként kezelni. 

És mit szűrt le a reakciókból?

Először is szeretném megköszönni a rengeteg biztató üzenetet, amelyeket a különböző fórumokon kaptam a városban és a környéken élőktől, de a vármegye, illetve az ország különböző pontjairól, sőt külföldről is. Egyfajta kettősség jelent meg a visszajelzésekben: abban mindenki teljesen egyetért, hogy Székesfehérvárnak, de a magyar labdarúgásnak is szüksége van a Vidire, és ha tudjuk, a kialakult helyzetben segítsük a klubot, hogy képes legyen fennmaradni, tovább működni. A hozzászólok másik tábora ugyanakkor egyértelművé tette, hogy egy profi csapat működtetése nem lehet önkormányzati feladat, és azt a pénzt, amit egy ilyen labdarúgóklub fenntartására kellene fordítani, inkább városüzemeltetési és -fejlesztési projektekre használnának fel az emberek. Ha tudunk valamilyen átmeneti segítséget nyújtani, akkor – úgy érzem – az a székesfehérváriak kérése, hogy vizsgáljuk és nézzük meg ennek a lehetőségét. Ezt tesszük most ezekben a napokban.

Hol tart most a tulajdonosváltás ügye? 

Elkezdődtek a tárgyalások a klubbal. Kedden megkértük és megkaptuk a szükséges dokumentumokat, adatokat, pénzügyi kimutatásokat, jogi információkat ahhoz, hogy egy gyors, részletes, de az idő rövidsége miatt nem mindenre kiterjedő átvilágítást le tudjunk folytatni. Végső soron a város közgyűlése dönt ebben a kérdésben, de ahhoz, hogy érdemben tudjon határozni, még néhány napra szükség van.

Ha lehet így fogalmazni, akkor a hétfői Facebook-posztja – amelyben arról számolt be, Garancsi István tulajdonképpen megzsarolta az önkormányzatot, hogy vegye át a profi labdarúgóklub működtetését – még nagyobbat ment a hazai sajtóban. Miért éppen a közösségi médiát választotta ezek kommunikálására?

Hosszú hetek, sőt tulajdonképpen hónapok óta kíváncsiak a Vidi-szurkolók a véleményemre a csapat szereplésével kapcsolatban. Eddig tartózkodtam attól, hogy hangot adjak neki. Nem szerettem volna abba a helyzetbe kerülni, mint két évvel ezelőtt, amikor egy sportújság főszerkesztője anélkül, hogy akkor vagy azóta is megkeresett volna, szinte engem és a várost vádolt a kialakult helyzetért. Szerintem Székesfehérvár mindig minden tőle telhetőt megtett, amit a klub mindenkori tulajdonosa kért tőle, és így volt ez az elmúlt két esztendőben is.

Most viszont vége lett a bajnokságnak és kiesett a csapat, így jogosan várták el tőlem, hogy elmondjam a véleményemet polgármesterként, Vidi-szurkolóként. 

Elismertem például a klub tulajdonosának és korábbi főszponzorának eredményeit, hiszen bajnoki címek és kupagyőzelmek is részei voltak ennek az érának. Leírtam, hogy én milyen alapvető problémákat látok a működést és a jövőképet illetően. Két lehetséges utat láttam a klub előtt. Az egyik, hogy a tulajdonos továbbviszi az üzemeltetést – hogyha ezt ő is szeretné –, de ebben az esetben komolyabban kell vennie mindezt. Ha viszont nem akarja – van ilyen a gazdasági életben –, akkor gondos és felelős gazdaként megkeresi az új, gondos és felelős tulajdonost, és eladja vagy átadja neki a klubot. 

A visszajelzésekből arra a következtetésre jutottam, hogy az emberek 99,9 százaléka egyetért ezekkel. Ehhez képest a törülköző azonnali bedobása történt, és sajnos elindult egy levelezés, kijött egy nyilvános közlemény és kaptunk egy ultimátumot egy időponttal. Nem tehettem mást: a várost és a közösségét megvédve beszámoltam a tényekről, valamint a tulajdonosnak megküldött válaszomról is tájékoztattam a közvéleményt.

Nem félt attól, hogy kívülről úgy tűnik majd az emberek szemében, hogy a valódi, valós problémák helyett inkább személyes ellentétek húzódnak meg a háttérben?

Most az a legfontosabb, hogyha a Vidi megmenthető, akkor tegyünk meg érte mindent. Nagyon szorít a határidő, hiszen június 6-ig kell és lehet nevezni az NB II-be, nekünk pedig muszáj egy olyan felelős döntést meghozni addig, amit – figyelemmel a nagyon szoros, szinte lehetetlen időhatárokra – megfelelő jogi, pénzügyi garanciákkal alá is tudunk támasztani. Ha képesek vagyunk erre, akkor ezt tegyük meg a jelenkori és jövőbeli magyar labdarúgásért, a helyi utánpótlásért, szurkolókért, a város közösségéért. 

Nem véletlen, hogy majdnem telt ház volt a Debrecen elleni szombati mérkőzésen, ahogy az sem, azóta milyen visszajelzéseket kapunk.

Ő és a mindenkori szponzorok anyagi stabilitást és biztonságot hoztak a Vidi életébe az ügyvezetőkkel, szakmai igazgatókkal, és bizony nagy sikereket értek el közösen: bajnoki címet szereztek, Magyar Kupát nyertek, a nemzetközi porondra vezették a csapatot. Talán nem túlzást azt állítani, hogy Európa-szerte felkapták a fejüket, amikor Budapesten, a Groupama Arénában döntetlent játszott a Vidi az angol Chelsea-vel az Európa-ligában, vagy ugyanebben a versenysorozatban Felcsúton kiverte a francia Bordeaux együttesét. Ezek mindenképpen olyan teljesítmények, eredmények, amik előtt lehet és kell is kalapot emelni, köszönetet mondani mindenkinek, aki ennek a sikerszériának a részese volt. A Vidi-szurkolókat óriási büszkeséggel töltötték el ezek a sikerek, hatalmas élmény volt ezeket átélni. Közben pedig felépült az ország egyik legszebb stadionja is.

Mégis milyen okok vezettek akkor ahhoz, hogy az ország egyik legpatinásabb és egykoron legtőkeerősebb futballklubja a legjobb esetben is csak a másodosztályban fog szerepelni a nyártól?

Bekövetkezett egy törés az egyesület életében, amit én egy szimbolikus pillanathoz is kötök. Ez pedig nem más, mint a Videoton-név elhagyása. Egy klubhoz, csapathoz a név és a szín hozzátartozik, és csakúgy, mint egy város esetében, nem cserélhető le csak úgy egy szponzoréra vagy egy támogató kedvéért. Amikor ez mégis megtörtént, az akkori főszponzor és a tulajdonos közösen megígérte a szurkolóknak, hogy erre a jövőkép, a bajnoki címek, a szintlépés vagy – ahogy az szó szerint elhangzott – a nemzetközi kupaszereplés miatt van szükség. Ebből sajnos nagyon kevés valósult meg. 

Tisztában vagyunk, vagyok vele, hogy a múlthoz a siker és a kudarc egyaránt hozzátartozik. Tudom, tudjuk, hogy egyik sem végleges. Ahogy a mondás szól: „a siker nem végleges, a kudarc nem végzetes”. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy azoknak, akik a sikerben részt vettek, köszönetet mondunk, akik pedig a kudarcban vállaltak szerepet, azoktól azt kérjük, tegyék lehetővé, hogy a Vidi túlélje ezt a nehéz időszakot. 

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ennek a klubnak alkalmazottai vannak, utánpótlása, több száz gyermek, fiatal sportol itt, akik között vannak fehérváriak és nem székesfehérváriak egyaránt. 

Bár az előbb törést említett, de korábban úgy is fogalmazott, hogy a Fehérvár kiesése egy hosszú ideje fennálló folyamat eredménye. Adódik tehát a kérdés: volt, lett volna lehetősége az önkormányzatnak, a polgármesternek, hogy közbelépjen?

Mindenekelőtt egy dolgot nagyon sajnálok, mégpedig azt, hogy az elmúlt évtizedben nem a néhai Kovács Ferenc mesteredző elképzelése alapján folyt a szakmai munka a Vidinél. Ő volt ugyanis az, aki a halála előtt nem sokkal itt, a polgármesteri irodában mondta azt, hogy a megye labdarúgásának csúcspontja a Videoton. 

Az ő elképzelése az volt, hogy alapvetően magyar játékosokra épülő, minőségi légiósokkal kiegészített, tartósan, szakmailag és anyagilag is fenntartható csapatot kell kialakítani, amelynek van egy jó infrastruktúrája, stadionja, a szakmai partnerekkel – a városon belül és kívül – pedig van egy összefogás az utánpótlás-nevelés tekintetében. Én továbbra is azt gondolom, hogy hosszú távon ez a modell lenne a legkifizetődőbb. 

Visszatérve az eredeti kérdésre, minden negatív folyamat megállítható bizonyos pillanatokban, és bizonyára nekem, nekünk is meg kell vizsgálni, hogy esetleg hol hibáztunk – mert biztos hibáztunk. Ugyanakkor a klubnak volt és van is egy tulajdonosa, a tulajdonosi lét pedig felelősséggel jár. Azért nyilván nem ő a felelős, hogy ki a balhátvéd, de azért igen, hogy legyen egy olyan szakmai stáb a klubon belül, aki tudja, hogy a pénzügyileg alátámasztott és fenntartható célok elérése érdekében milyen balbekkre van szüksége a csapatnak. 

Két évvel ezelőtt járt nálam a tulajdonos, amikor az akkori főszponzor – amelynek nyilván a város, a közösség és a klub is sokat köszönhet – bejelentette, hogy máshol képzeli el a jövőjét. Ez nyilván az ő szíve-joga volt. Szóval a tulajdonos akkor két dolgot kért tőlem: az egyik, hogy a város támogassa az utánpótlást. Ezt megtettük, azóta évi százötvenmillió forintot biztosítunk erre. A második az volt, hogy vegyük át a stadion működtetését. Megállapodtunk, hogy a létesítményben egy másik konstrukcióban bérel magának helyet a klub, és létrejött a szerződés az ő szempontjukból nagyon kedvező feltételekkel. Mi készek lettünk volna ezt meghosszabbítani, hosszú-hosszú hetekkel ezelőtt el is küldtük róla a dokumentumokat, amelyeket azóta sem kaptunk vissza aláírva. Remélem, hogy ezt a kérdést is rendezni tudjuk a következő napokban, de itt fontos még egy dolgot elmondani a korrekt tájékoztatás érdekében: 

Hogyan kell ezt érteni?

Úgy, hogy ennek az időszaknak a jelentős részében az önkormányzatnak a professzionális felnőttcsapat működtetéséhez egyetlen egy forinttal nem kellett hozzájárulnia, szemben a székesfehérvári jégkoronggal, kosárlabdával, kézilabdával, öttusával és még folytathatnám a sort. Hosszú évekbe telt ugyan, de felépült az ország egyik legszebb, legmodernebb stadionja a magyar kormánynak köszönhetően, nem mellékesen egy városrész rehabilitációjával, a Sóstó megmentésével.

Ekkor a stadiont is a klub működtette és jelentős részben tartotta fenn, tehát pénzügyi értelemben is felelt érte. Az elmúlt másfél évtizedben a város számára az egyik legolcsóbb sportág volt a professzionális labdarúgás, amely eddig bajnoki címektől volt hangos. Tehát ez is hozzátartozik a teljes képhez, miközben kritizálunk. Azt ugyanakkor joggal érezhetjük – és ezt viszont a tulajdonosnak is el kell fogadnia – mi, szurkolók, hogy közben mintha kicsit gazdátlanná vált volna a Vidi. 

Közben pedig meg lehet találni azt az új tulajdonost, aki szeretné és tudja is vállalni ezt a feladatot. A játékosokon és a szakmai stábon is érzem a hajlandóságot és készséget erre, ők maguk is felelősséget vállalnak ebben. Nekik üzenném, hogy aki tud, maradjon, és vegyen részt ebben az újjáépítési folyamatban. Az akaratot, elszántságot mindig is éreztem rajtuk, de tudomásul kell venni, hogy van olyan, amikor egy keret nem tudja elkerülni a kiesést. Ez most sajnos egy ilyen idény volt. 

Kik vehetnek részt ebben a megújulási folyamatban? Nem lenne például kézenfekvő egy olyan szakember segítségét kérni, mint mondjuk Szoboszlai Zsolt, aki szinte a semmiből nevelt ki Székesfehérvárnak és Magyarországnak válogatott játékosokat, és egy olyan nemzetközi sztárt is, mint Szoboszlai Dominik?

Örülök, hogy Dominik neve szóba került. Fehérváriak jelezték nekem néhány nappal ezelőtt, hogy amikor itt sétált a belvárosban, nem engedték fagyizni, mert mindenki szeretett volna vele egy közös képet. Ő pedig türelmesen tűrte, hogy az emberek fotózkodjanak vele. Tudja, hogy büszkék vagyunk rá, és arra is, hogy nem felejtette el, honnan indult. A pályafutásáról nem is beszélve: egy magyar, székesfehérvári srác, aki meghatározó játékosa tud lenni a Liverpoolnak, egyszerűen elképesztő! Édesapám nagy Liverpool-szurkoló, úgyhogy külön köszönöm ezt az élményt, rengeteg örömet szerzett neki. Láttunk már arra is példát, hogy a sztárok valamilyen módon szerepet vállalnak a szülőhelyük klubjának megmentésében, de ez még a jövő zenéje. 

A Főnix tényleg egy fontos utánpótlás-nevelő műhely, ahogy a Vidi és más megyei központok is. 

Ez csak akkor fog működni, ha legalább megyei szinten össze tudjuk fogni az utánpótlást, közösen meghatározzuk a nagycsapatok működtetését, jövőképét. Mi ebben partnerek vagyunk, és mindenkit meg fogunk keresni, akin érezzük, hogy szerepet tudna vállalni ebben, de fordítva is igaz: várjuk a jelentkezőket is. 

Pletykaszinten rendre előkerül a több üzletágban érdekelt, Ausztriában alapított világhírű vállalat székesfehérvári szerepvállalása, de azt is előszeretettel emlegetik, hogy az angol Premier League egyik immár meghatározó csapata is kinézte magának az egyesületet, míg mások egy óriásbank érkezését vizionálják. Mi az igazság?

Nézze, én örülnék a legjobban, ha most bármelyikük felvenné velünk vagy a tulajdonossal a kapcsolatot. A mi részünkről azt mondhatom, várjuk őket nagy szeretettel, szívesen megadom a telefonszámomat, csak jöjjenek.

Mi nem vagyunk semmilyen információ birtokában, hogy az említett cégek, klubok közül bármelyik hivatalosan, a tulajdonosi szerepkör tekintetében megkereste volna a Vidit. Hallottunk mi is sokféle tárgyalásról, egyeztetésről, de konkrétumokról nem, erről csakis a klub tudna nyilatkozni. Higgye el mindenki, hogy én lennék az első, aki leülne velük és biztosítaná őket arról, hogy a város mögöttük fog állni.

Jól értem akkor, hogy kizártnak tartja, hogy az önkormányzat kezébe kerüljön a Fehérvár FC irányítása?

Azt látni kell, hogy az önkormányzat egy nagyon speciális jogi keretben működő struktúra. Tehát egy ilyen kérdésben lépni, döntést hozni, csak a meghatározott jogi keretek között tudunk – ezek sokkal, de sokkal szigorúbbak, mint a magánszektorban. Nekünk ezeket a szabályokat be kell tartani. 

Utóbbi egyébként is csak átmeneti lehetne, és a mi játékszabályaink szerint.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Székesfehérvár esetében egy olyan önkormányzatról beszélünk, amelynek nincsen adóssága, és minden területen törvényesen működik. Elsősorban ezt kell figyelembe vennünk a közösségi érdekek mellett. 

Sokszor megkapjuk kritikaként, hogy Fehérvár egy erős, gazdag város, néhányan azon a véleményen vannak, az önkormányzatnak és a településen működő vállalkozásoknak, cégeknek kellene megoldaniuk a Vidi helyzetét.

Ezek szerint nem így van?

Beszéljünk akkor erről is nyíltan. Úgy gondolom, több olyan gazdasági szereplő is van jelenleg az országban, amely megengedheti magának a társadalmi felelősségvállalást. Azt, hogy az ő szívéhez közel álló szervezetek támogatásából nagyobb részt vállaljon – legyen szó színházról, sportegyesületről, oktatásról vagy az egészségügyről. Tehát én örülnék annak, ha ezek a támogatók és szponzorok nagyobb számban lépnének elő, de ne csak a labdarúgás mögé álljanak be, hanem az amerikai foci, az atlétika, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, az öttusa és a röplabda mellé is. Fehérvár esetében ugyanis ezek a legfelsőbb osztályban, sőt nemzetközi szinten is sikeres sportágak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a székesfehérvári gazdaság alapja az itteni gyáripar. Ezek a cégek elsősorban nem végterméket gyártanak. Magyar viszonylatban tényleg nagy, sőt kiemelkedő gazdasági teljesítményt tesznek le az asztalra, de semmit nem adnak el közvetlenül a kiskereskedelmi láncok üzleteiben. Tehát a szponzoráció nehezen tud megjelenni, tárgyiasulni az ő esetükben. 

Abban reménykedem persze, hogy lesznek olyan vállalatok, vállalkozók, akik majd ugyanannyi pénzért megvásárolják a másodosztályban a VIP-belépőjüket, mint tették azt az élvonalban. A stadion fenntartása ugyanis a város feladata, ezzel tehát a települést segítik. A csapat működtetéséhez azonban ez még nem lesz elég.

Térjünk rá az önkormányzatra. Ki merem jelenteni, ha nem lenne szolidaritási hozzájárulás, akkor mi ezeket a kérdéseket a helyi adóbevételek terhére meg tudnánk oldani. 

Könnyen be lehetne tehát látni, hogy nem szorulnánk mi senkinek a támogatására, a helyi gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezeket a tág értelemben vett közszolgáltatásokat is tudja támogatni. Nem szponzorként, hanem adófizetőként. Ha azonban nekünk ennek a gazdasági teljesítménynek egy jelentős részét be kell fizetni az állami költségvetésbe, akkor sajnos ilyenekre nem futja. Úgyhogy itt el kell dönteni nekünk és az államnak is, hogy a kultúrában, a sportban, az oktatásban, az egészségügyben milyen szerepet szánunk az önkormányzatoknak.

Számos példa van arra, hogy a magyar kormány segítségét kérik egy sportegyesület fenntartásához, üzemeltetéséhez. Fenyegeti-e ilyen „veszély” Székesfehérvárt?

Én abban hiszek, hogy nincs erős közösség sport és kultúra nélkül, tehát a fehérváriak esetében Vidi nélkül, de említhetném még a jégkorongcsapatunkat vagy a színházunkat is. A lényeg, hogy a helyi közösségeknek is erőfeszítéseket kell tenniük, mint ahogy az önkormányzatoknak is az a dolguk, hogy segítsék a kórházakat, az iskolákat, függetlenül attól, hogy nem ők a fenntartók, hanem mondjuk az állam, mert ezek mind a közösségeinknek a részei. Hadd tegyük ezeket meg a helyi adónk terhére, ne kelljen már befizetni olyat és annyit, amiből és amennyiből aztán nem az a hely lát vissza eredményeket, ahol megtermelték ezt az összeget.

Hadd költsünk ezekből akár állami feladatok támogatására is, önként vállalt, a közösségeket szolgáló projektekre, vagy akár fejlesztésekre. A vidék felzárkóztatása kifejezetten jó példa erre, ami nálunk nem csak a székesfehérváriak ügye, sokkal inkább egy agglomerációs kérdés. A Vidi-szurkolókon, -bérleteseken látjuk, tapasztaljuk ezt, nagyon-nagyon sok érkeznek messziről, akár még Budapestről is.

Ez a kérdés tehát jóval túlmutat a város közigazgatási határain. Tehát végre szakítani kellene azzal a gondolkodással, hogy egy polgármesternek, közgyűlésnek csak a közigazgatási területen belül vannak lehetőségei, feladatai, felelősségei vagy jogosítványai. A kormányzati szándékot illetően egyébként látok elmozdulást jó irányba, amit kifejezetten üdvözlök és nagyra értékelek. Minden kezdeti hibája ellenére a versenyképes járások programot is ezek közé sorolom, sportnyelven szólva szurkolok ezeknek a törekvéseknek. Ha viszont marad a szolidaritási hozzájárulás, akkor nincs miről beszélni.

Garancsi István jelezte, június 6-ig kell nevezni a másodosztályra, mellyel kapcsolatban ő már nem kíván döntést hozni, és javasolta az adásvételi szerződés mielőbbi megkötését. Leegyszerűsítve: kevesebb mint hét munkanap van megmenteni a Vidit.

Így van. Nagyon furcsa érzéseim vannak egyébként ezzel kapcsolatban, hiszen 45 éve járok Videoton-mérkőzésekre a családommal: az édesapámmal, a bátyámmal és most már a gyerekeimmel. Rengeteg élményt adott nekünk eddig ez a klub. Néha szomorkodtunk miatta, máskor meg örömöt okozott, de az is biztos, hogy érzelmek nélkül nincs foci, nincs sport – ezt a sportoló, a szurkoló, a támogató, a tulajdonos, de még a polgármester is tudja.   

Azóta szerencseszámom az általa viselt 7-es, Matyika volt ugyanis a kedvenc játékosom, nagyon sajnálom, hogy ő már nincs közöttünk! Egyszerűen nem érhet véget pont ilyenkor ez a történet, és emiatt mindenkit terhel a felelősség. 

A labdarúgás vezetőinek is el kellene gondolkodniuk, hogy jó irányba mennek-e dolgok, ha ekkora múlttal rendelkező klubok pillanatok alatt ilyen helyzetbe kerülhetnek. Jó például a licencrendszer, ha csak egy pillanatról szól? Meggyőződésem, hogy ennek az ügynek nem csak a városunkban van tanulsága.

Visszatérve a határidőre, június 6-ig tényleg nincs sok hátra, mondhatni, túl rövid az idő addig, pedig elképzelhető, hogy néhány napra, akár egy-két hétre is szükségünk lehet a megoldáshoz. Ez esetben a tulajdonoshoz fordulunk majd, hogy nyújtson segítséget abban, hogy a nevezés a másodosztályba határidőre megtörténjen. Most tényleg a lét a tét.

Fotók: Földházi Árpád/ Mandiner