Elhunyt Varga Zsombor, mindössze 22 éves volt

A 22 esztendős sportember 2014-2017 között szerepelt a Vidi utánpótlásában.


A 22 esztendős sportember 2014-2017 között szerepelt a Vidi utánpótlásában.



Egy hetük van arra, hogy megtalálják ehhez a megfelelő embereket.


Lezárul a Vidi egyik legsikeresebb periódusa.


Néhány éve még milliárdokat kerestek Európában.


Most tényleg a lét a tét.


A nagy múltú székesfehérvári klub 25 év után kiesett az első osztályból, a Ferencváros pedig sorozatban hetedszer nyert. Összefoglaló értékelésünk.


A Fehérvár edzője nem tudott mit mondani a fiatal játékosainak azután, hogy a szurkolók levetették róluk a mezt.


„Ilyen játékosok kellenek” – mondta a Liverpool klasszisa.


