A német futballközeget kiválóan ismerő Petry egyúttal Lőw Zsolt örömteli Bundesliga-kinevezését is méltatta. „Lőw Cica már eddig is nagyon komoly edzői karriert futott be. Ez nagy lépés a számára, és szerintem van annyira felkészült és intelligens, hogy ezt az akadályt is jól vegye. Akárhol dolgozott, mindenhol pozitívan vélekedtek róla, kívánom neki, hogy ez a szerepvállalása is sikerüljön.”
Az erős török bajnokságban jelenleg dobogós, Európa Liga-indulást érő 3. helyen álló Samsunspor kapusedzője a magyar válogatott vb-selejtezős csoportjáról is kifejtette a véleményét.
Egyetértett abban, hogy az F-csoport favoritja Portugália, s hogy mögöttük a legnagyobb eséllyel egy ír-magyar párharc dönthet majd a pótselejtezőt érő második helyről – Petry Zsolt 50% esélyt lát arra, hogy négy évtized után végre ismét kivívhassuk a hőn áhított világbajnoki szereplést.
„Én azt mondom, hogy 50-50% az esély. A magyar válogatott hosszú évek óta egy nagyon szerethető csapat lett, persze, vannak olyan meccsek, amik nem úgy sikerülnek, de ez benne van egy sorozatban. Szerintem a csapatszellem, ami ezt a válogatottat mindig az átlag fölé emelte és a szurkolók buzdítása és szeretete mindenképpen lehetőséget teremt a második hely megszerzésére” – zárta szavait a kiváló kapusedző.