Tényleg elfogyott a türelem: kirúgta edzőjét a Fehérvár!

A klub még nem jelentette be hivatalosan Pető Tamás menesztését.

Beigazolódtak a sajtóértesülések.
Ahogyan arról hétfőn mi is beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben idén gyengélkedő Fehérvár FC kirúgta vezetőedzőjét, Pető Tamást. A hivatalos bejelentésre kedd délutánig kellett várni.
Ezt is ajánljuk a témában
A klub még nem jelentette be hivatalosan Pető Tamás menesztését.
Távozik a Fehérvár FC-től Pető Tamás vezetőedző, valamint két asszisztensedzője, Polonkai Attila és Gunther Zsolt – a három szakemberrel a mai napon, közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk”
– olvasható a székesfehérváriak közleményében.
Pető Tamás 2024 júniusában vette át a csapat irányítását, a 2024–2025-ös szezonban 27 NB I-es bajnokin, négy Konferencialiga-selejtezőn és négy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen irányította a gárdát.
Kinevezték az új edzőt
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóinformációk is, miszerint Pető utódja a Nyíregyházáról múlt héten elküldött Tímár Krisztián lehet, ugyanis ezzel egyidejűleg bejelentették a szakember érkezését.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tímár Krisztián irányított gárda az utolsó meccsein gólképtelen maradt.
A 45 esztendős, klubunknál korábban játékosként és edzőként is dolgozó szakember NB I-es vezetőedzői múlttal a háta mögött tér vissza Fehérvárra. Tímár Krisztián és a Fehérvár FC megállapodásának értelmében keddtől a 45 éves szakember irányítja első csapatunkat”
– áll a közleményben.
Tímár 2023 nyarán vette át a másodosztályban osztályozón bennmaradt Nyíregyháza vezetését, ahol az első szezonjában bajnoki címre vezette csapatát, a második helyezett Győrt tíz ponttal megelőzve végzett az élen, így 2024 nyarán visszajutott az élvonalba. A 2024–2025-ös szezonban 26 NB I-es meccsen irányította a klubot.
„Ez – Fehérváron élőként – egy olyan felkérés volt a Viditől, úgy, hogy Szalai Tamás kollégámmal mindketten játszottunk és edzőként is dolgoztunk már itt, amire nem lehetett nemet mondani – idézte a klub honlapja Tímárt. – A tudásunk legjavát adva akarjuk kiharcolni a bennmaradást, mindenkinek száz százalékot adva, csapatként, egységesen küzdve kell ezért mindent megtenni. Nagyon fontos, hogy a fejek pozitívak maradjanak, higgyenek a játékosok az elvégzett munkában. Bízom benne, hogy ezután is olyan elánnal fognak dolgozni, aminek köszönhetően győzelmeket tudunk aratni. Most a legfontosabb, hogy megismerjem a játékosokat, az edzések mellett egyéni beszélgetéseim is lesznek velük, szeretném mindenkinek a személyiségét minél jobban megismerni és megtalálni a legjobb összeállítást a hétvégére. Van egy játékfilozófiánk, elképzelésünk, a lehető legjobban fel fogunk készülni az MTK-ból, és meccsről meccsre haladva ki kell harcolnunk a bennmaradáshoz szükséges pontokat. Nehéz a sorsolás, de bízom a csapatban és a saját munkánkban is, hogy tudunk új impulzust adni. Mindenkitől száz százalékra van szükség a bennmaradáshoz.”
A Fehérvár jelenleg a 12 csapatos NB I 8. helyén áll. Az együttes az elmúlt hat tétmérkőzésén nyeretlen maradt, az utolsó három találkozóját pedig mind elvesztette. A tabellán négy ponttal előzi meg az a Debreceni VSC-t, amely már kieső pozícióban van.
Fotó: fehervarfc.hu