A Magyar Labdarúgó Szövetségnek hálálkodnak az oroszok

Az ukránok viszont tiltakoznak a FIFA és az UEFA döntése miatt, bojkottal fenyegetőznek.

Együttműködést alakítanak ki a magyar és az orosz jégkorongcsapatok.
Mint ismert, az orosz sportolók évek óta megszenvedik az orosz–ukrán háború következményeit, a nemzetközi szövetségek jellemzően eltiltással vagy a nemzeti színeikről való lemondással sújtják őket. Az egyéni versenyzők legfeljebb függetlenként, illetve semlegesként indulhatnak, a csapatsportágak képviselőinek azonban még ennyi sem „jut”.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukránok viszont tiltakoznak a FIFA és az UEFA döntése miatt, bojkottal fenyegetőznek.
Moszkvai tárgyalásai során olimpiai és világbajnok úszónk, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke, Gyurta Dániel kijelentette, azért dolgozik, hogy visszatérhessenek az orosz versenyzők a sport világába. A 35 éves sportdiplomata, akinek a közelmúltban járt le a mandátuma a NOB Sportolói Bizottságában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter társaságában vett részt a megbeszéléseken.
„A tavalyi budapesti rövidpályás világbajnokságon összetett második lett az orosz csapat. Nélkülük ugyanaz lett volna mások sikere vagy Kós Hubert Európa-csúcsa, aki pont egy orosz versenyző eredményét adta át a múltnak?
A sport független kell legyen a világ zajától. Orosz versenyzők nélkül az olimpiai mozgalom sem teljes. Én azon vagyok, hogy újra integráljuk az orosz versenyzőket a sport világába”
– fogalmazott Gyurta Dániel a közösségi oldalán.
A moszkvai látogatás során Mihail Degtyarjov orosz sportminiszter, az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) vezetője is megbeszélést
folytatott Szijjártó Péterrel, amely során kifejezte köszönetét a magyaroknak az orosz sportolókért való kiállásért.
Ezt is ajánljuk a témában
Megtartotta első ülését a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöksége, amelyen több fontos döntés született.
Fotó: Facebook/Gyurta Dániel Official