Nenad Bjelicát a támadófutball hívének tartják – más kérdés, hogy Pascal Jansenről is ezt írták külföldön –, a gyors passzjáték és az ellenfél folyamatos nyomás alatt tartása fő szempont nála. Leginkább az FTC-nél is alkalmazott 4–3–3 vagy 4–2–3–1-es felállást preferálja, de ha a helyzet úgy kívánja, képes változtatni rendszerén. Állítólag fontosnak tartja a fiatal játékosok beépítését (ismételni tudjuk magunkat, Jansenről is ezt állították, mégsem láttuk megvalósulni), fontosnak tartja a csapategységet, és igyekszik nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is felkészíteni futballistáit. A zuhanyhíradó szerint elődje bajban volt az öltöző rendben tartásával, így ebből a szempontból is jó választás lehet.
Pep, BL-győztes, de nem Guardiola – Szoboszlai volt edzője is célkeresztben
Esélyesnek tartják a ferencvárosi kispadra a Jürgen Klopp „jobbkezeként” identifikált Pepijn Lijnders is, aki már 2014-ben, még Klopp érkezése előtt a Liverpoolnál volt, ahol összesen közel egy évtizedet töltött. Előbb utánpótlásedzőként dolgozott, majd Brendan Rodgers segítőjeként felkerült a felnőttcsapathoz, a német tréner oldalán pedig a Bajnokok Ligájától kezdve a Premier League-en át a klubvilágbajnokságig szinte mindent megnyert.
Régóta vágyott rá, hogy második nekifutásra – 2018-ban a NEC Nijmegennél mindössze négy hónap után megbukott, miután nem sikerült kiharcolniuk a holland élvonalba jutást, volt főnöke visszavette a „vörösökhöz” – vezetőedzőnek álljon, s önerőből is nevet szerezhessen magának. Ebből a szempontból kapóra jött neki, hogy Klopp úgy döntött, az előző idény végén elhagyja a Poolt. A holland Lijnders mindenképpen a saját útját akarta járni, így fel sem merült benne, hogy a sikeres közös munkát esetleg egyedül vigye tovább, ő is hátat fordított Angliának.
Ugyan a Besiktas, a Porto, és az Ajax is kereste, végül júliusban a Salzburg ajánlatára bólintott rá. Mindkét fél hosszú távra tervezett, Lijnders végre megméretetett, de könnyűnek találtatott: az osztrák szinten bivalyerős, 180 millió eurós kerettel 15 bajnokiból csak hetet nyertek, ezzel az ötödik helyen állnak, tíz ponttal lemaradva a listavezető Sturm Graz mögött; míg a BL-ben hat meccsből ötöt elbuktak. Ezek alapján nem meglepő, hogy még tavaly decemberben szerződést bontottak vele az energiaitalosok (azért a vállaltnál január 1-én globális futballvezetőként munkába álló Klopp hálás lehetett, hogy nem neki kellett meghoznia a döntést).