Felelőtlenség volt vagy egyedi ötlet a Szajna-parti megnyitó a franciáktól?

2024. július 26. 19:30

A magyar zászlót Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián vitte az olimpia megnyitóján. Az olimpiai láng szó szerint Párizs fölött lebeg augusztus 11-ig.

2024. július 26. 19:30

Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

Elkezdődött a XXXIII. nyári olimpia Párizsban. Egészen különleges, a Szajnára „épülő” megnyitót terveztek a franciák, miután kereken 100 év után visszatért az ötkarikás program a fővárosukba. A sportolók tűkön ülve várták a kezdést, de a szervezők kezdésnek egy korábban rögzített kisfilmet vetítettek, amelyben a francia klasszis labdarúgóra és edzőfenoménre, Zinedine Zidane-ra bízták az olimpiai fáklyát.

Első körben Thomas Bach NOB elnököt és Emmanuel Macron francia elnököt is külön köszöntötték a pódiumon.

A Párizs központjába tervezett megnyitónak több mint 300 ezer ember lehetett személyesen részese a Szajna partján és a hidakon

– ebből 100 ezer jegyet értékesítettek, míg a dupláját ingyenesen tették elérhetővé a szervezők, hogy minél szélesebb kör számára legyen kézzel fogható az élmény.

A francia elnök, Emmanuel Macron és a NOB elnök, Thomas Bach a párizsi olimpia megnyitóünnepségén
Fotó: Jonathan Nackstrand/AFP

Néhány perccel a hivatalos kezdés már el is indultak az országok küldöttségei. A delegációk hajókon érkeztek, elsőként a hagyományoknak megfelelően a görögök! Majd ahogy elérkeztünk a H betűhöz,

Hongkong után és India előtt Hungary, azaz Magyarország is bemutatkozott Párizsban.

A magyar zászlót Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián vitte a főleg esőben lezajlott olimpiai megnyitón. A magyarok 63-an képviselték a hajón a piros-fehér-zöld színeket, és hazánk a 83. volt az országok sorában.

Az első sztárvendég, Lady Gaga volt, aki produkciójával megidézte a francia revü világát, majd nem sokkal később egy látványos kánkánt is megjelenítettek a folyóparton, de további tánc- és zenekari előadások is színesítették a megnyitó első felét. A művészi produkciók során büszkén mutatták be a franciák a különleges találmányaikat, az egyedi stílusú filmjeiket és a divat világát is.

A sportolói delegációk behajózása után átcsapott a megnyitó egy valóságos buliba, dübörögtek a slágerek, a különböző helyszíneken látványos koreográfiát mutattak be a táncosok, miközben lenyűgöző fényjátékok szórakoztatták a nézőket. A béke himnusza is elhangzott a Szajnán, John Lennon Imagine című dalával idézték meg a népek közötti egyetértést, és álltak ki a békéért.

Már a megnyitó közben megjelentek azonban a kritikus hangok: volt, aki a keresztények elleni provokációnak minősítette az utolsó vacsora drag queen paródiáját, de a szakállas szőke nők sem nyerték el sokak tetszését...

A négyévente megrendezett, de az egy esztendővel elhalasztott előző, tokiói játékok miatt most három év után sorra kerülő sporteseményt a francia államfő, Emmanuel Macron a hagyományos mondattal indította útjára, amikor az ünnepségen bejelentette:

A párizsi olimpiát megnyitom”

A hivatalos megnyitóbeszédek után ismét feltűnt a programban Zinedine Zidane, aki megkapta az olimpiai fáklyát, majd átadta a 14-szeres Roland Garros-győztes spanyol Rafael Nadalnak, de Serena Williams és Carl Lewis is szerepet kapott a show-ban, amikor a láng egy motorcsónakban közelített a ceremónia helyszínéhez.

A parton a korábbi teniszcsillag, Amélie Mauresmo kapta meg a fáklyát, majd az NBA-sztár, Tony Parker kosárlabdázó következett. Végül ketten, Marie-José Pérec és Teddy Riner gyújtották meg a lángot, egy hőlégballon alján lévő üstöt, amely fel is szállt, hogy Párizs felett lebegjen egészen augusztus 11-ig.

A megnyitó végén az Eiffel-torony emeletén álló Celine Dion fantasztikus hangján csendült fel Hymne à l’amour (Óda a Szerelemhez), amely méltó lezárása volt az eseménynek.

A piros-fehér-zöld szíveket 21 sportágban 180 magyar sportoló hódíthatja meg – ezzel a létszámmal bőven az első húsz ország közé tartozik Magyarország a világon.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar delegáció a párizsi olimpia megnyitóján
Fotó: Mediaworks/Csudai Sándor

A 762 sportesemény, 329 éremosztó versenyszám és a 19 versenynapon át tartó, 3800 órányi élő közvetítés során ők bizonyíthatják be, mennyire sikerült jól időzíteniük a formájukat a forró párizsi nyárra.

Mint ismert, a legutóbbi olimpián,

Tokióban hat arany-, hét ezüst- és hét bronz­érem született, a húsz éremmel hazánk az évezred legjobb termését hozta össze.

Az 1996-os atlantai olimpián szereztünk ennél több medált legutóbb, de az még az ezredforduló előtt történt – nem lesz tehát egyszerű felülmúlni a három évvel ezelőtti produkciót.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondibarbi
2024. július 27. 20:14 Szerkesztve
Mivel a franciáktól jött, így abszolút egyedi ötletnek számít. Mindenki mástól felelőtlenség lenne. A franciák mindig nagyon jól el tudták adni még a szart is... (most majd a Szajnában lévővel is ezt teszik)
Unknown
2024. július 27. 08:14
Isten nem bottal ver. Esővel. És ha jól láttam az időképen, csak azon a környéken esett. Mennyi sportoló élete munkája mehet tönkre, mert kiállították az esőre megfázni, akár tüdőgyulladást is kapni. A tető alá őket kellett volna állítani, a nagyfejűeket meg ki az esőre. Mert pl. Macronnénak milyen hatalmas érdemei vannak, hogy ott ácsorgott a tető alatt hochelegant szerelésben? A műsor egyes részei jók/szépek voltak, de más részei meg kifejezetten gusztustalanok. Pedig biztosan lehetett volna ,,újat", de nem gusztustalant is kitalálni.
vinetu-2
2024. július 27. 07:57
„Franciaország halott!” Nietzsche De olyan jó nézni...:-) Merszibukú!
Oszodibeszed
2024. július 27. 07:05
A szakadó eső nyomán ismét fekália kerülhet a Szajna vízébe. Nem fognak tudni úszni benne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!