hiszen amennyiben jól teljesít, lehet, hogy elviszi egy olyan csapat, ahol több játéklehetőséghez jut. A lap szerint megörténhet, hogy a kontinenstornán látott produkciót látva a Hoffenheim trénere, Pellegrino Matarazzo ad még egy esélyt a magyar labdarúgónak, hogy a felkészülési időszakban bizonyítson. A védőről megjelentek olyan hírek is, hogy esetleg a Fenerbachce legnagyobb ellenfeléhez, a Galatasaray-hoz igazolhat, de látva, hogyan vett érzékeny búcsút volt klubjától, ez kevéssé valószínű.
Dárdai Márton – irány a Bundesliga?
Dárdai Pál középső fia, Márton életében nagy fordulatot jelentett, hogy Marco Rossi meghívót küldött neki a válogatottba, ő pedig a szívére hallgatott, és tavasszal nemcsak, hogy bekerült a keretbe, de pályára is léphetett a török és a koszovói válogatott ellen. Öccse Dárdai Bence a közelmúltban a Bundesligában szereplő Wolfsburghoz igazolt, és lehetséges, hogy jövőre ellenfélként találkoznak majd az élvonalban, ugyanis a Bild információi szerint a német bajnokságban 11. helyen végzett FC Augsburg szerződtetné.