Szoboszlai Dominik különösen kötődik Szalai Ádámhoz. A 2009-ben a felnőttválogatottban 18 évesen bemutatkozó tehetséget a szárnyai alá vette az akkori csapatkapitány és gólfelelős. Amikor a csatár 2022 őszén elköszönt a nemzeti csapattól, az akkor is még csupán 21 esztendős középpályás kapta meg a karszalagot, s produkált egy 14 mérkőzéses veretlenségi sorozatot. Az amszterdami mérkőzés elején történt riadalom – amely hasonlított a dán Cristian Eriksen esetére a 2021-es Európa-bajnokságon – rövid időn belül a második megrázó szituáció volt Magyarországnak és Szoboszlainak. Emlékezhetünk, hogy a júniusi Európa-bajnokságon a skót kapus által letarolt Varga Barnabás elvesztette az eszméletét, s nem lehetett tudni, mekkora a baj. Utólag kiderült, hogy agyrázkódást és többszörös arccsont-törést szenvedett. Szalai Ádám haláltusáját is közelről nézte végig együttesünk fiatal vezére.
„Nem kívánom senkinek. Lejátszódott bennem ugyanaz, mint a Barninál. Ráadásul pont kinéztem a kispadra, és végignéztem az egészet. Érte is csináltuk ezt az egészet, sőt, leginkább csak érte! Mert úgy gondolom, tett annyit nemcsak a válogatottért, hanem minden egyes játékosért, a régiekért, az újakért, hogy megérdemelje azt, hogy küzdjünk a pályán” – mondta Szoboszlai Dominik.