„Szoboszlai-kérdésről” ír a Liverpool Echo
A lap szerint Arne Slot kellemes dilemmával szembesül a középpálya összeállítását illetően, ez pedig a magyar labdarúgót is érniti. Hogy jól vagy rosszul, még nem egyértelmű.
A Liverpool edzője elárulta, miért döntött Curtis Jones mellett, ám azt nem, hogy ez mit jelent a jövőre nézve.
Nyitókép: Ronny Hartmann / AFP
Ahhoz képest, hogy mennyit kritizálják Angliában Szoboszlai Dominikot, eddig úgy tűnt, edzője, Arne Slot bizalma töretlen a magyar labdarúgóval szemben. A Liverpool középpályása a hétvégi Arsenal elleni meccsen azonban kikerült a kezdő tizenegyből, és csak a 63. percben állt be csereként, hogy aztán a kétszer is vezetést szerző Ágyúsok ellen segítsen döntetlenre menteni a mérkőzést. Ez volt a második alkalom a 2024-2025-ös idényben, hogy a magyar játékos nem kezdett a Premier League-ben – legutóbb a Crystal Palace elleni idegenbeli bajnokin játszott csereként egy félidőt.
Az angol média azonnal találgatni kezdte, hogy mi történhetett. Vajon kegyvesztett lett-e a magyar labdarúgó, akitől edzője deklaráltan több gólt és gólpasszt szeretne látni (az eddigi 9 bajnoki meccsen két asszisztja volt).
A közelmúltban több lap is feszegette a „Szoboszlai-kérdést”,
amely röviden úgy foglalható össze, hogy a Liverpool edzője kellemes dilemmákkal szembesül, hiszen egy csomó kiváló játékosa van a három középpályás pozícióra, ám mindez problémát is jelent, hiszen Harvey Elliott, Curtis Jones, Trey Nyoni Alexis Mac Allister, Ryan Gravenberch és Szoboszlai biztosan játszhat egyszerre.
Ezt is ajánljuk a témában
A lap szerint Arne Slot kellemes dilemmával szembesül a középpálya összeállítását illetően, ez pedig a magyar labdarúgót is érniti. Hogy jól vagy rosszul, még nem egyértelmű.
Tekintve, hogy Gravenberch az idény kezdete óta fantasztikus teljesítményt nyújt, amíg bírja, ő kihagyhatatlan. Az Arsenal ellen a szintén kiváló formában játszó Curtis Jones kezdett Szoboszlai helyén. A Chelsea ellen mindketten a pályán voltak, a hátrébb játszó angol labdarúgó gólt szerzett és kiküzdött egy tizenegyest – míg Szoboszlai „elvégezte a piszkos munkát”. Mintha felcserélődtek volna a szerepek – lehet, hogy Arne Slot is ezt ismerte fel, és Jonest tervezi támadó középpályásként játszatni?
A két bajnoki között a héten Szoboszlai egykori klubja, az RB Leipzig ellen játszott a Liverpool a BL-ben, és Szoboszlaival a kezdőben nyertek is 1-0-ra. Jones ott nem játszott, az Arsenal elleni viszont a Szoboszlai helyére tette be Slot,
aki a Sky sports kérdésére válaszolva – legalábbis részben – elmagyarázta a döntését.
Ezt is ajánljuk a témában
A játékos szintén kemény feltételeket szabott a vezetőségnek a maradásáért.
„Curtis normális esetben megérdemelte volna, hogy pályára lépjen, de mindenki tudja, hogy a Chelsea elleni meccs előtt keveset játszott. Épp ezért két-három nappal később pályára küldeni nagy kockázat, hiszen senki nem tudja, hogy reagál a szervezete. Most azonban volt egy hete pihenni és reméljük újra képes lesz úgy teljesteni mint múlt héten” – idézi a holland edző meccs előtt adott nyilatkozatát a This is Anfield.com.
Mindez magyarázat a múltra vonatkozóan, ám a jövő szempontjából nem egyértelmű mit jelent. Ugyan a meccs végén Slot lehozta Jonest a pályáról , de csak a 91. percben, időhúzásként. Szoboszlai tehát az Arsenal elleni meccsen nem őt, hanem Mac Allistert váltotta a pályán, és ez azt is jelentheti, hogy Slot még mindig keresi, hogy kinek hol a helye az általa preferált 4-2-1-3-as felállásban. Jones egyébként a Sofacore-tól és a Whoscored-tól egyaránt 6,7-es osztályzatot kapott, míg Szoboszlai előbbitől 6,1-et, utóbbitól 6,6-ot.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya elhallgattatta a kritikusokat – mutatjuk, mit ír róla a nemzetközi sajtó a Bosznia elleni győzelem után.