Megsérült Szoboszlai volt csapattársa, aki korábban kutyának nevezte a magyar válogatott csapatkapitányát
Benjamin Henrichs hónapokra kidőlt.
A magyar válogatott csapatkapitánya fél órát kapott az Arsenal otthonában.
Fotó: Adrian Dennis/AFP
Gólokban gazdag döntetlent játszott egymással a Premier League két élcsapata, az Arsenal és a Szoboszlai Dominikot ezúttal a cserepadra ültető Liverpool. Arne Slot az utóbbi időben rendszeresen hangoztatja, hogy muszáj rotálnia a keretét, mert hosszú a szezon – most esett a választás a magyar középpályásra.
A londoni csörte során Saka góljával hamar előnybe kerültek az Ágyúsok, Van Dijk azonban közelről egyenlített, a szünet előtt azonban jött Merino, így hazai előnnyel mehettek pihenni a srácok.
A liverpooli hátrány változtatásra késztette Arne Slot vezetőedzőt,
egy óra elteltével Szoboszlait is pályára küldte, akinek nagy szerepe volt a hajrábeli egyenlítésben,
ő indította a góllal végződő akciót: Alexander-Arnoldhoz passzolt, aki Nunezt indította – a gólpassz az uruguayi nevéhez fűződik, a 2–2-es döntetlent érő találatot pedig Szalah jegyezte. Ez volt az egyiptomi támadó 163. gólja a PL-ben, ezzel a vonatkozó örökranglistán már a kilencedik!