Egyelőre Gera Zoltán sem tudja megváltani a világot Kecskeméten

2024. október 20. 15:59

Hiába az edzőváltozás, a KTE sorozatban már hatodik vereségét szenvedte el. Ha Gera benn tartja a csapatot az NB I-ben, ez eddigi edzői pályafutása legnagyobb bravúrja lenne!

2024. október 20. 15:59
GERA Zoltán

Nyitókép, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

***

Mint arról korábban a Mandiner is beszámolt, a Kecskeméti TE – Puskás Akadémia bajnoki pikantériáját az adta, hogy a válogatott szünetben edzőváltás történt a KTE-nél: Szabó Istvánt a korábban az U21-es válogatott és a Vasas trénereként dolgozó legenda, Gera Zoltán vette át.

Ezt is ajánljuk a témában

Érdekesség, hiába történt váltás, a kecskemétiek kezdőcsapata teljes mértékben megegyezett a legutóbbi, MTK elleni tizeneggyel. A két csapat (az első számú magyar FIFA-bíró, Berke Balázs dirigálása mellett) a következő összeállításban lépett pályára: 

KTE: Varga B. – Szabó A. Belényesi, Katona L. Zeke – Nagy K. Vágó, Nikitscher, Zsótér – Katona B. Lukács D.

PAFC: Pécsi – Szolnoki, Stronati, Golla, Maceiras – Favorov, Nissilä – Nagy Zs. Solsalo, Levi – Colley

Az első percek különösebb helyzet nélkül teltek el. Az első komoly lehetőségre a 14. percig kellett várni: Szolnoki hosszú indítását a válogatottban (is) remekelő Nagy Zsolt kapta, akinek a lövését nagy bravúrral tornázta ki Varga Bence. 

Két perc múlva villant a meccs első sárga lapja: Zsótér Donát kapta Jonathan Levi visszahúzásáért. Rögtön jött a „kártyaválasz” is: a 18. percben Szolnoki Roland rúgta fel a középpályán a válogatott új üdvöskéjét, Nikitscher Tamást.

Jelzésértékű: a hazai kemény mag a KTE elküldött trénerét, Szabó Istvánt kezdte éltetni; nyilván ez nem Gera Zoltán ellen szólt, hanem elismerés a korábbi mesternek, 

amely sporttörténelmet írt a csapat élén, gondoljunk csak a bajnoki ezüstéremre és Konferencialigában aratott sikerekre.  

A 31. percben azonban érkezett a hidegzuhany, az esélyesebb felcsútiak megszerezték a vezetést: Favorov beívelését a magasra felugró Lamine Colley úgy fejelte meg, hogy Vargánk esélye sem volt a hárításra. Kecskemét – Puskás Akadémia 0-1.

A nagy kérdés az volr, hogy minderre miként reagál a KTE, amely ugye, az utolsó öt mérkőzését elvesztette...  A 36. percben jött az újabb fejbe kólintás: Nissilä lépett ki a tizenhatoson belül, ám a labdáért (is) harcoló Vágó Levente a lábát találta el. A büntetőt Nagy Zsolt magabiztosan vágta a bal alsó sarokba. Kecskemét – Puskás Akadémia 0-2.

NAGY Zsolt
A válogatott Nagy Zsolt továbbra is remek formában: gól a Kecskemét ellen is! Fotó: Puskás Akadémia/Facebook

A 40. percben érdekes jelenetsornak lehettünk szemtanúi: Nikitscher beadását Zeke lőtte kapura, a kipattanót Katona Bálint küldte rá, amely a bevetődő Golla kezéről vágódott ki. Berke Balázs először büntetőt ítélt, és kiállította a Puskás Akadémia lengyel légiósát, majd egy rövid varozás után visszavonta ítéletét, és labdaejtéssel folytatódott tovább a meccs. A magyarázat: mivel a menteni kívánó Puskás-védő először lábbal játszotta meg a labdát, s ezután érte a kezét, így ez vétlen esetnek minősül.

A kecskeméti szurkolók természetesen nem fogadták a kegyeikbe a FIFA-játékvezetőt. A hosszabbítás utolsó, negyedik percében még Nikitscher hagyott ki egy kecsegtető lehetőséget, így az első félidőben Gera Zoltán sem tudta megváltani a világot Kecskeméten.

SZÜNET UTÁN

A meccs egy kisebb kecskeméti lehetőséggel folytatódott: Nagy Krisztián beívelése után Lukács fejelt, de Pécsi könnyedén hárított.

Majd újra Lamin Colley lett a főszereplő, de kétes a dicsőség, ugyanis a légiós ellökte a rátámadó Vágó Leventét; a hazai csapatkapitány a földön maradt, ám Berke (és a VAR-szoba) úgy ítélte meg, csak sárga lapot ért az eset.

KECSKEMÉTI TE
Elmaradt a kecskeméti bravúr... Fotó: KTE/Facebook

Az 56. percben nagy hazai lehetőség marad kihasználatlanul: Zeke beívelését Nagy Krisztián alig talpalta mellé. Az 58. percben Szabó Alex kapott sárgát, Soisalo földre viteléért. 

A 69. percben újabb kecskeméti lehetőség következett: Lukács életerős löketét Pécsi csak kibokszolni tudta, majd a 71. percben a csereként beállt Pálinkás Gergő kapott sárga lapot, mert nem kímélte Favorov bokáját.

A 75. percben megjött a kegyelemdöfés a KTE – és Gera Zoltán – számára. Egy lendületes vendégtámadás végén finn koprodukciót láthattunk: Soisalo beadását Urho Nissilä gurította a kapuba. Kecskeméti TE – Puskás Akadémia 0-3.

A hazai publikum ismét tüntetésbe kezdett Berke spori ellen, mert úgy ítélték meg: a felcsúti gól előtt a vendégkapu előtt szabálytalankodtak Nikitscherrel szemben.

A 80. percben Szolnoki remek előre ívelését Nagy Zsolt vette mellre, egy pattanás után lőtt, Varga Bence óriási bravúrral hárított. Nem sokkal ezután a hazai közönség újra Szabó István nevét skandálta...

Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, az azonban világosan látszik: 

Gera Zoltánnak rengeteg munkája lesz még a sereghajtó KTE-vel;

 ha sikerül benn tartania a csapatot az NB I-ben, az eddigi edzői pályafutása legnagyobb bravúrja lenne! 

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lefty67
2024. október 20. 20:42
A zűdek legendát csináltak Máté tíz meccséből, Gera meg egyszerűen nem edzőnek való! Idegenben, a támogatás nélkül, nem működik a zöld mákony!
Obsitos Technikus
2024. október 20. 20:29
Nevetséges sport ez a foci...
galancza-2
2024. október 20. 20:04
10 év ang0l tapaszalat után g.z0zónak igenis tudnia kell, h0gy mitől sz@r a magyar f0ci. De fanatikusan kuss0l erről.
galancza-2
2024. október 20. 20:02
g.z0zó éppen 0lyan futballgyilk0s kretén patkány, mint az ősszes hazai szaki minden csapatnál,minden 0sztályban, minden k0r0sztálynál. g. z0zó jó játék0s v0lt, rengetegett lát0tt, tapasztalt Angliában,de ebből szakiként nem h0z0tt haza semmit.Haza jőtt és beleépült az aljas hazai spéci f0tballkőzegbe. ő is éppen lyan élőskődő patkány,mint a tőbbi hazai szaki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!