Beleremegett az internet Szoboszlai posztjába a Manchester United elleni győzelem után

2024. szeptember 02. 14:30

A magyar válogatott labdarúgó végig a pályán volt a Liverpoolban az angol Preimer League hétvégi rangadóján az Old Traffordon.

2024. szeptember 02. 14:30

Nyitókép: Szoboszlai Dominik/Instagram

 

Ahogy azt a Mandiner is megírta, a Premier League 3. fordulójában a két győzelemmel kezdő Liverpool az egy sikerrel és egy vereséggel nyitó, az utóbbi időszakban mumussá vált Manchester United otthonában játszott. Szoboszlai Dominik első győzelmére készült a Vörös Ördögök ellen az Álmok Színházának hívott Old Traffordon. És a siker, talán még a vártnál is simább volt. A Pool 3–0-ra győzött, a magyar középpályás megint végig a pályán volt, s a második gólpasszát adta ebben a bajnokságban. Az új edzővel, Arne Slottal szárnyal a Liverpool, amely még gólt sem kapott, és továbbra is százszázalékos a PL-ben. A holland szakember jól láthatóan nagyon bízik Szoboszlaiban, és őt is dicsérte a meccs után.

Ezt is ajánljuk a témában

„Ma láthatták Ryan Gravenberchnél, de Dominiknél és Alexis Mac Allisternél is, hogy csak futnak és futnak. Néha talán késve érnek oda, de nem adják fel, mindig rohannak előre” – nyilatkozta Slot.

A gólpassza után Szoboszlai maga is betalálhatott volna, de a kapu előtt egy alkalommal lövés helyett inkább még cselezni akart, a United védői pedig ezt kihasználva lecsaptak a labdára – írja a Magyar Nemzet. A már szakértőként dolgozó angol klasszisok, a korábbi manchesteri futballista, Gary Neville és a Liverpool mezében 737 meccsen játszó Jamie Carragher szerint Szoboszlainak nem lett volna szabad eltékozolnia ezt a helyzetet.

„Mit csinál Szoboszlai? Csak be kellene fejeznie a támadást, ehelyett pimaszkodik” – dohogott Carragher, mire Neville így folytatta: „Ott vacakol, a csapattársai ezt nem hagyhatják annyiban. Ez nem profihoz illő megmozdulás volt. Egy edzésen megcsinálhatod, de az Old Traffordon nem, amikor 3–0-ra vezet a csapatod” – magyarázta a United egykori játékosa. Kritizálni persze mindig lehet, pláne olyan nagy neveknek, mint a fent említett két úr. Ugyanakkor a győzelmeket nem kell különösebben megmagyarázni. Neville szavaival ellentétben a csapattársai vélhetően nem orroltak meg Szoboszlaira, legalábbis a győzelmet ünneplő labdarúgó Instagram-bejegyzésére Luis Díaz, Cody Gakpo és Ryan Gravenberch is dicsérő szavakkal vagy hangulatjelekkel reagált.

„Masszív kezdés a Premier League szezonban” 

– ezt írta a vasárnapi győztes meccs után a magyar válogatott csapatkapitánya az Instagram-oldalán, utalva a három győzelemre. A bejegyzés alá özönlöttek a kommentek.

„Fenomenális voltál!” – állította egy hölgy rajongó. „Top játékos” – írta röviden, velősen egy másik. „Igen, haver, igen! Gyerünk! Hatalmas 3 pont” – vélte egy fiatal Liverpool-rajongó. És sorolhatnánk hosszasan a pozitív hozzászólásokat. Nem egész egy nap leforgása alatt több mint negyedmilliónyian, 278 ezren kedvelték Dominik bejegyzését az oldalán.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turán
2024. szeptember 03. 10:51
Azért 400 meccsen csak rúg 5 gólt, mint te Garry..😅
kuponkaroly
2024. szeptember 02. 22:59
Megint egy szánalmas cím! Látja valaki az "internetet beremegtető" bejegyzést a cikkben? Én csak az alábbi posztot találtam: "Masszív kezdés a Premier League szezonban" Lehet, hogy a ChatGPT írja a címeket? Ja, nem! Akkor valószínűleg jobban lefedné a cikk tartalmát.
deniel
2024. szeptember 02. 19:05
a jóból is megárt a sok hát még Szoboszlaiból túl sokat gondoltok róla három gyenge meccs lényeg a kilenc pont.. egyenlőre ennyi. lássuk a válogatottat ott remélem hasznosabb lesz..
Galsó Atya
2024. szeptember 02. 16:46
Jó, hogy nincs több jó játékosunk a nagy ligákban, mert akkor csak erről szólna már a Mandíner...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!