Az elmaradt arany nyomában: döntött a jövőjéről a kajak-kenu szövetségi kapitány, akit megmenthetnek Csipes Tamaráék sikerei
Hüttner Csaba szerződése október végéig szól, elárulta, hogyan képzeli el a jövőjét.
A birkózóverseny legnagyobb meglepetését okozta Rahmad Amuzdikhili fölényes győzelme.
Nyitókép, fotó: MTI/Illyés Tibor
***
A 65 kg-os súlycsoportban már csak azért is joggal bízhattunk Muszukajev Iszmail menetelésében, hiszen ő a világbajnoki cím védője, másrészt eddig rendkívül magabiztosan győzte le ellenfeleit (a kirgiz vb-ezüstérmest Ernazar Akmatalievet 11:0-ra, valamint az azeri Hadzsi Alijevet 10:3-ra verte) a párizsi olimpián, no és nem véletlenül választotta meg tavaly a nemzetközi szövetség az Év birkózójának.
Ezzel együtt Iszmailra az elődöntőben várt a legnehezebb feladat: Amuzadhalili ugyanis ötszörös Ázsia-bajnok, másrészt az egymás elleni mérleg is döntetlenre állt.
Az iráni szokás szerint úgy kezdte a mérkőzést, ahogy az olimpián már megszokhattuk tőle: csapkodott, kapkodott, bele is nyúlt Muszukajev szemébe,
emiatt csak pár másodperc szünet után folytatódhatott a mérkőzés.
Nem ildomos erre a közjátékra fogni, de tény: ettől kezdve csak a dinamikus iráni volt csak a szőnyegen, nem is volt szükség a szünetre, hiszen már az első menetben, két és fél perc alatt technikai tussal, 10:0-ra legyőzte regnáló világbajnokunkat.
Ez abszolút hidegzuhany volt nem csak a nyíltan az olimpiai aranyéremért Párizsba érkező Muszukajev Iszmail, hanem az érte szurkolók számára is,
de nincs mást tenni: muszáj újra felépítenie magát a vasárnap esti bronzmeccsre (ellenfele az amerikai Zain Retherford vagy a regnáló Európa-bajnok, az albán színekben induló Islam Dudajev lesz), hogy legalább éremmel térhessen haza a francia fővárosból…
A NEM MINDENNAPI MECCSET ITT NÉZHETI VISSZA!
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.
Az asztaliteniszező a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot.