Sokan arra számítottak, hogy nem fogok kiállni Helif ellen, de ez meg sem fordult a fejemben – Hámori Luca a Mandinernek

Fotó: Hámori Luca-archívum

Verekedős kislány volt?
Nem mondanám, de kiskoromtól fogva az a típus voltam, aki nem tudott megülni a fenekén. Atlétikával kezdtem, édesapám hordott főleg futóversenyekre. Tízéves koromban fordultam az ökölvívás felé, érdekelt, hova tűnik a bátyám délutánonként. Lementem edzeni, de csak hobbinak indult. Még arra is emlékszem, ahogy otthon a szüleim erősítették bennem, elsősorban a férfiakról szól ez a sportág, ne lovaljam bele magamat. Aztán ahogy teltek a hónapok, felfigyeltek rám az edzők, nekem meg egyre jobban megtetszett a sportág, ahogy értek a sikerélmények. Viszonylag hamar eldőlt, hogy ez lesz az utam. Édesapám egyébként birkózó volt, a mai napig aktív, így a küzdeni tudást biztosan tőle örököltük.

Sosem féltette a külsejét a ringben?
Nem. Szerencsére az orrom még egyenes. A monokli megszokott dolog, annál nagyobb problémám nem lett ütéstől. Úgy gondolom, a sérüléssel nem is szabad foglalkozni. A ringben egyáltalán nem foglalkoztat, csak az ellenfélre fókuszálok. Ha van monoklim, büszkén viselem.

Milyen a hazai konkurencia?
Itthon elég szerény a női mezőny. Nem minden súlycsoportban van érdemi kihívás, ezért a szövetség nemzetközi edzőtáborokat szervez. A válogatott Tatán vagy a fővárosban készül, lassan több időt töltök ezeken a bázisokon, mint Kőszegen. Az otthoni edzőmmel együtt dolgozunk a válogatottban is, a szakmai munka tehát változatlan.

Ha nincs megfelelő női ellenfél, szokott férfiakkal is kesztyűzni?
Kőszegen vannak velem egykorú felnőttek, akikkel tudok küzdeni, de azért előfordult már, hogy férfi ellenféllel bokszoltam. Ilyenkor persze vigyázunk egymásra, de túlságosan azért nem finomkodnak a srácok. Férfival bokszolni teljesen más, mint lánnyal, kemény bunyó megy; csak akkor van értelme az edzésnek, ha fejlődni tudunk, ha nem kell vissza­fogni magunkat.

A téli vállműtéte mennyire rúgta fel az olimpiai terveit?
Decemberben műtöttek meg, nagyobb operáció lett belőle, mint terveztük. Tavasszal pedig a bölcsességfogaimmal voltak problémáim. A felkészülésem tehát nem volt ideális, de amit tudtam, megtettem. Amikor az egészségem engedte, mindent beleadtam. Az olimpia ideje alatt pedig az összes korábbi hátráltató tényezőt ki tudtam zárni.

Az első magyar női ökölvívó olimpikonként milyen elképzelésekkel utazott Párizsba?
Előzetesen teljesen reális elvárásokat fogalmaztam meg magamnak. Tudni kell, hogy a nőknél a 66 kilogrammos súlycsoport az egyik legerősebb, nagy nevek indulnak itt, így nem is helyezést tűztem ki, hanem azt, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Mindig szigorú vagyok magamhoz. Maradéktalanul elégedett éremmel lettem volna, az volt a hőn áhított cél, de a két nyert meccsel és a teljesítményemmel a történtek ellenére is elégedett vagyok.

Mekkora erőt adott, hogy a családja a helyszínen szurkolt?
Sokat segített, hogy ott tudtak lenni velem, igaz, csak az első meccsemen, de így is rendkívüli élménnyel térhettek haza. Mivel a szervezők folyamatosan variáltak az időpontokkal, a bemutatkozásom után indulniuk kellett haza. Rengeteget segített, hogy a szünetben kinéztem a lelátóra, és láttam a családomat, a páromat, ez az óriási erő a következő meccseken is vitt tovább. Hálás vagyok, hogy ott lehettek, és együtt élhettük át ezeket a pillanatokat.

Mennyire kéri ki a bátyja szakmai véleményét?
Hat év van közöttünk, így sokat ér a tapasztalata, de nem szoktunk szakmázni. Egyetlen dolgot kért, hogy bízzak magamban, és higgyem el, minden úgy lesz, ahogy szeretném.

És úgy volt?
Már a sorsoláskor láttam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Az első ellenfelem az az ír Gráinne Walsh volt, aki legyőzte a világbajnokot, azonban én magasabb vagyok nála. Az elejétől élveztem a találkozót, és ez az eredményen is meglátszott. A folytatásban az ausztrál Marissa Williamson következett, akivel volt már edzőmérkőzésünk, ismertük egymást valamennyire. Nála is magasabb vagyok, ráadásul önbizalmat adott a jó rajt, végig azt éreztem, hogy nagy fölényben vagyok, és érvényesült is az akaratom.

Ezt követte az egész világ által árgus szemekkel figyelt Ímen Helif elleni csörte. Mi volt az első reakciója, amikor látta az Angela Carini elleni győzelmét?
Különösebben nem foglalkoztatott, hogy hamar befejezte a meccsét, mert nem klasszikus kiütés volt, az olasz lánynak a saját döntése volt, hogy visszalép. Kicsit túlzásnak tartottam a nyilatkozatát, hogy nem kapott még ekkora ütést, mert ebben a súlycsoportban már mindenki nagyot üt, de nem ijedtem meg. Sokan arra számítottak, hogy nem fogok kiállni, de ez meg sem fordult a fejemben.

Milyen Helif híre a bokszolók között?
Én onnan ismerem, hogy a tavalyi világbajnokságon eltiltották, azóta többször szóba került a neve a beszélgetéseken, de az olimpiáig nem foglalkoztunk vele különösebben. Amikor hivatalossá vált, hogy nevez a játékokra, kicsit meglepődtem. Azon pedig még inkább, hogy amikor bevonultam, engem pfujoltak a csarnokban, az ellenfelemet pedig tapsolták és éljenezték. Nem volt felemelő, de végül ezt is ki tudtam zárni. Összességében élveztem a három menetet.

Az egész ország szurkolt önnek, de sokan féltették is. Mi jutott el a hazai reakciókból?
Szinte le sem tudtam tenni a telefonomat. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ebből világhír lesz, és mindenki erről fog beszélni. Arra nem készítettek fel minket, hogy milyen, ha valaki hirtelen híressé válik. Szokatlan volt. Természetesen rengeteg pozitív üzenet eljutott hozzám, viszont egy-két negatív is, amely ott motoszkált a fejemben. Sok magyar olimpikon küldött üzenetet a faluból, énekesek is írtak néhány sort biztatásként. Őszintén meglepett, hogy ekkora hír lett a szereplésemből.

Hogyan fogadta, hogy ekkorát fordult a világ?
Egyelőre szoknom kell, teljesen megváltozott az életem. Az utcán odajönnek hozzám gyerekek, felnőttek aláírásért vagy fotóért. Furcsa, de jó érzés, hogy büszkék arra, amit elértem. Bízom benne, azzal, hogy kijutottam az olimpiára, és pontszerző helyen végeztem, példát tudok mutatni a lányoknak.

A sportpszichológusával azóta is forródróton van?
Párizsban nem volt velem, de telefonon tartottuk a kapcsolatot. Minden meccs előtt beszéltünk, nagy segítséget jelentett a személye. Azt erősítette ő is, hogy zárjam ki a körülményeket. Megpróbáltam, de mindent nem sikerült. Hálás vagyok neki, mert nélküle nem biztos, hogy így sikerült volna ez az olimpia. Hiába az ököl talál, a bokszolóknak fejben kell fókuszáltnak lenniük. Ez a legfontosabb.

Első olimpiai élményként mire emlékszik legszívesebben?
A teljes ott töltött két hétre: mindenre a faluba ékezéstől kezdve a beköltözésen át a többi magyar sportolóval való megismerkedésig. Számtalan felejthetetlen gratulációt kaptam a magyar olimpikonoktól, a vízilabdás lányokkal például különösen jóban lettem, tudom, mennyire szurkoltak nekem. Az az érzés is örökre elkísér, amikor először szólítottak ringbe. Libabőrös voltam, csupa szenzációs élménnyel gazdagodtam, amelyet életem végéig emlegetni fogok.

Eljutott szurkolni más sportágak eseményeire?
Az olimpia elején csak a meccseimre koncentráltam, naponta kétszer edzettünk, a zárómeccsem után pedig már csak egy napot voltam kint, így nem volt időm más sportágakra. Bízom benne, hogy legközelebb tudom pótolni. Miután hazatértünk, meghívtak a paralimpiai csapat eskütételére, így kicsit újra átélhettem a Párizsban történteket. Belegondoltam, hogy milyen csodálatos napok várnak rájuk, és szuper volt látni a paralimpikonokon az utazás előtti izgatottságot is.

Hogyan pihent Párizs után?
Az utóbbi néhány napot a Tisza-tónál töltöttük, ahol végre csak egymásra figyeltünk a barátokkal. Ez volt az első pár olyan nap az olimpia óta, ami nem a rohanásról szólt. Csak a barátok és a teljes kikapcsolódás. Igaz, azóta is szinte folyamatosan csörög a telefonom, egymást érik a megjelenések, de hamarosan indulunk a barátommal két hétre Spanyolországba, ahol minden kizárólag a feltöltődést segíti. Ott tényleg a pihenésé lesz a főszerep. Muszáj kicsit leállnom, mert utána rögtön visszatérek a ringbe, jön a kőkemény felkészülés. Ahhoz, hogy ismét az edzésekre tudjak koncentrálni, először pihennem kell.

Milyen Hámori Luca, amikor szabadságon van?
Először is azt eszem, amit szeretnék. Édesanyám főztje a kedvencem, az otthoni spagetti a favorit. Én is el tudom készíteni ugyanazt a fogást, de ritkán kerül rá sor, még étteremben sem szoktam azt rendelni, mert a hazai ízeknél nincs finomabb. Amúgy nem vagyok válogatós, mindent megeszek. Az olasz ételek, a hal és a pizza is jöhet, meg a rántott hús. Amúgy egész évben dietetikus által előírt étrendet követek, csak ilyenkor engedhetem el magam. 
A célokért azonban megéri az áldozat.

***