A magyar válogatott klasszisa a francia fővárosában rendezett 32,4 kilométeres, gyakorlatilag teljesen sík viadalt a 38:45.68 perces eredménnyel zárta, amivel 12 riválisát utasította maga mögé, s végül a 22. helyen végzett.
„Mentem jó pár időfutamot már az idén, de talán ez ment a legjobban. Azt érzem, hogy kihajtottam magam és elégedett lehetek a teljesítményemmel. Se az időt nem tudom, se a helyezést, de elégedett vagyok. Úgy állok hozzá, ahogy Késely Ajna mondta délelőtt, én sem leszek olimpiai bajnok időfutamban soha. Lehet, gyerekként voltak ilyen álmaim, de ugyanúgy szeretnék küzdeni, szeretném élvezni, nem szabad, hogy ez rányomja a bélyegét az életemre, a mindennapjaimra.
Tudtam, hogy nem az éremért harcolok, próbáltam megóvni magamat az országúti mezőny versenyére. Azért persze nem mentem lassan, igyekeztem.