„Nagyon kevés meccsen izgultam eddig életemben, de az Izland elleni hazai Eb-pótselejtező előtt igen. Már a meccs előtti hetek nagyon kavarósak voltak: a Covid miatt az sem volt biztos, hogy hazajöhetek, végül összejött; annyira siettem, hogy Salzburgban hagytam a cipőmet! Emlékszem, a 10. percben volt egy izlandi szabadrúgás; nem szeretek a sorfalban állni, de ez inkább a gyermekkoromban volt igaz, ma már nem érdekel, ha fejbe rúgnak. Az izlandi játékos lövésénél felugrottam, de átrúgta felettem a labdát, de mondom, ez biztos, hogy megvan Gulának. Ám beejtette a kapuba... Tegyük hozzá: sok mecsen éppen ő mentette meg a seggünket, nem egyszer, nem kétszer. Úgy voltam vele: fordítsuk meg akkor! Az izlandi csapatkapitány egész mecssen velem volt elfoglalva, és semmi nem jött össze. Majd miután Nego beállt és kiegyenlített – azt sem tudom, hogyan – akkor már tudtam, hogy megnyerjük a meccset, bár azt gondoltam, a hosszabbításban. Az utolsó percben megindultam, gondoltam, lesz, ami lesz, de sikerült mindenkit levennem a pályáról. Addig életemben nem rúgtam laposan gólt.
A hosszú vágta után csak annyi erőm maradt, hogy belerúgtam a labdába, és valahogy bement. Utána pedig jött számomra a blackout, mert mindenki rám feküdt. Ha még 25 másodpercig tart az ünneplés, valószínű elájulok...”
A TELJES BESZÉLGETÉS ITT TEKINTHETŐ MEG: