„Az intenzitását növelni úgy lehetne az NB I-nek, ha lenne 2-3 rivális, mint most a Paks. Ez az év egy kicsit küzdelmesebb volt, előtte simábban nyert a Ferencváros. Azt kívánnám, hogy az Újpest – ha nem a is a Fradi szintjén legyen – de meg tudja szorongatni. Visszatérjen az NB I-be Honvéd, nagy csapat legyen újra a Debrecen is. Előnyös lenne nekem is és az utódomnak is” – fogalmazott, majd az edzők közül – a legjobbnak megválasztott Bognár György mellett – kiemelte a szerinte jól teljesítő Blagojevicset (DVSC), Grzelakot (Fehérvár) és Szabó Istvánt (Kecskemét).
„Azt kell figyelembe venni, milyen játékosokkal dolgoznak. Kritizálják a Paksot a játékstílusáért, de tudják, mit kell tenniük, küzdenek és sikerrel teszik. A siker a játékosok és az edzők érdeme is. Elismerés illeti a Paksot, amely korábban is futott remek szezont.”
Ugródeszka
Marco Rossi a fiatal magyar játékosokról is szót ejtett. Mint mondta, szemmel tartja őket, a fejlődésüket, amihez szerinte a hazai bajnokságtól erősebb ligákban kell szerepelniük.
„Vannak fiatal tehetségek, akiket közelről figyelünk. Már U21-es válogatottak, de fontos, hogy az NB I csak az első lépés a karrierjükben.