Nem bánjuk több okból kifolyólag sem. Eleve tudtunk adni két hét pihenőt a játékosok többségének, ami azért nem minden évben adatott meg nekik. Ennek viszont az a negatív következménye, hogy az első két hetet arra kell áldoznunk, hogy fizikálisan és mentálisan összhangba kerüljön a csapat. Ezt az első hetet rám nem jellemző módon, differenciáltan tartjuk. Tehát az idősebb játékosoknak más jellegű terhelést adtunk. A fiatalok közül volt, aki hétvégén bajnoki mérkőzést játszott az utánpótlásban, ők pár napos pihenőt kapnak, illetve van, aki délelőtt iskolai elfoglaltság miatt hiányzott. Az összecsiszolódást követően a jövő héten fogjuk kezdeni az igazi közös felkészülést. A harmadikon Szegedre tesszük át a székhelyünket, és ott már Keszin kívül mindenki az egységes felkészülési rendszerben vesz részt.
A csapatkapitány, Keszthelyi-Nagy Rita még a spanyol bajnoki végjátékban érdekelt, a kapus, Magyari Alda remélhetőleg csak múló rosszullét miatt mulasztott szerdán. Az ő helyük az olimpiára utazó 13-as keretben biztos, ha nem történik semmi rendkívüli. Ugyanakkor 10 játékos nem utazhat Párizsba a bő csapatból. Nyilván a kapitányok fejében van egy kialakult gerinc, de vannak kiadó helyek?
Abszolút, és kell is, hogy legyenek. Akár tetszik, akár nem, egy válogatottnak élesnek kell maradni. Nyilván senki nem adja át a pozícióját magától, azt el kell venni! Viszont azt mindenkinek tudnia, éreznie kell: erre van lehetőség. Persze arra is, hogy valaki megtartsa a helyét. Úgy tervezzük, az említett szegedi edzőtábor után szűkítünk a kereten, hogy pontosan mennyit, ez még nem végleges. Akkor érkezik a kanadai válogatott, az ellene esedékes edzőmérkőzéseket követően 16 játékossal vágunk neki az athéni túrának, és onnan utazunk Los Angelesbe. A végleges keretet szeretnénk két héttel az olimpia előtt kihirdetni.