Mesenézés helyett olimpiai sorsolás és érettségi vizsga – vízilabda társkapitányi páros Mandiner-interjú a vb-ezüst után

„Nagyon bízom abban, hogy akár a taktikai, akár a fizikai, akár a csapatépítés szintjén elért eredményeinkből azért meg tudunk tartani, és az újrakezdésnél nem a nulláról fogunk indulni!” – zárt le egy korszakot, s tekintett reményteljesen a jövőbe lapunknak Mihók Attila, a friss világbajnoki ezüstérmes, olimpiai kvótás magyar női vízilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya. A dunaújvárosi edző irányította a mérkőzéseken a csapatot, a végső szót ő mondta ki. A szeptemberben kezdett kihívásról, a januári Európa-bajnoki ötödik helytől a vb-döntőig vezető útról így vélekedett hétfőn, a nemzeti együttes tiszteletére tartott sajtórendezvényen.

„Az első találkozásnál meghatároztuk és kialakítottuk azt a játékrendszerrel kapcsolatos elképzelésünket, amit végigvittünk. Egy nagyon picit a két világverseny között változott ez a szisztéma, igazodni próbáltunk a tapasztalatokhoz és a mezőnyhöz. Az látszott, hogy a védelembe kell egy kis masszivitás, stabilabb középső blokk. Illetve a centereket is jobban meg akartuk gyűrni, mint az Eb-n. Ez is úgy alakult ahogy reméltük. Összességében nem taktikai, hadműveleti harcról volt szó, hanem minden csapat ragaszkodott a saját maga által játszott rendszerekhez”. 

Mihók Attila nem tagadta, kockázatot vállaltak, s bejött, mert az olimpiai kvóta megszerzése után szépen csillogó ezüstérmet is szereztek. A szakvezető mégsem érez elégtételt.

„Igyekszem nagyon elkerülni, hogy az ilyen jellegű kérdéseken gondolkodjak. Megoldódott egy feladat. Az persze nyilvánvalóan emberi érzéseket vált ki, amikor valaki elvállalja, és úgy érzi, nem sikerült teljesítenie. Miközben minden idegszálával és erejével azon van, hogy működjön. Ebben a szakmában sok minden másnak is kell működnie, mint hogy én akarom. Ebből a szempontból valószínűleg vannak egyszerűbb foglalkozások és munkahelyek is, mint amit én, illetve mi vállaltunk. 

 Még akkor is, ha sok ilyen kérdés van. De amikor megvan, és beírták a négyest vagy az ötöst, esetleg a kettest, az egész egy olyan nagyon egyszerű dolognak tűnik. Hát ez nem volt egyszerű, de megoldottuk, és most már csak erre emlékszünk belőle.”

Alig több mint 150 nap múlva kezdődik a párizsi olimpia. Mihók Attila ha akarná, sem tudna másra gondolni. Még a rövid és régen várt családi idillt is az ötkarika szelleme zavarta meg.

„Erre sem kaptunk túl sok időt. Valahogy ez az egész egy felgyorsult őrületté vált az elmúlt hónapokban. Például az, hogy pénteken még világbajnoki döntőt játszottunk, szombaton este, amikor éppen csak hazaértünk, akkor nem a gyerekekkel a rajzfilmet néztük, hanem az olimpiai sorsolást. Utána már óhatatlanul azon elmélkedtem, hogy ennek hogyan kell lennie, és a csoportban is mekkora feladatok várnak ránk. Nem tudok, nem gondolni Párizsra, mert nem hagyja az idő. Amúgy most persze kibírtam volna egy hetet, hogy nem kell az olimpiával foglalkozni, de kell!”.

Mihók Attila társa, Cseh Sándor inkább a felkészítésért felelt, s a háttérből segítette a csapatot. A korábban a férfi mezőnyben rendkívül sikeres, Bajnokok Ligája-győztes edző a Magyar Vízilabda Szövetség égisze alatt az elmúlt években az utánpótlás-válogatottakat felügyelte, de egy új terepre tévedt a felnőtt női válogatottnál.

„Mindig azt mondják, más a női vízilabda és közege egy más világ, de szerintem a játék egyáltalán nem. Van egy-egy párharc, ami a dressz miatt eltérő, a szélekről a lövőerő miatt egy kicsit jobban lehet zónázni, de egyébként szerintem abszolút nem más, mint a férfi póló. Nagyon hasonlít, főleg egy U18-as szintre, fizikálisan addig tud eljutni az elit a nőknél. Őszintén, nagy újdonságokat nem hozott, már az első edzőtábor előtt rengeteg meccsüket megnéztem, volt egy kialakult képen róluk, és az azóta nem is nagyon változott. Nagyon sok minden történt velünk azóta. Nagyon hiszek abban, hogy annak az egész őszi munkának, amit elkezdtünk – függetlenül attól, hogy van-e benne hiba, de sok lány jött, teszteket csináltunk – volt létjogosultsága. Szerintem ennek a csapatnak a januári Eb-n pontosan ugyanúgy kellett játszania, ahogy tette, mert akkor ott tartott. S utána a taktikai dolgokat is sokkal inkább összpontosítva lehetett csinálni. Az edzések mellett több idő volt arra, hogy együtt legyenek a játékosok, Mihi (Mihók Attila társ szövetségi kapitány – a szerk.) nagyon sokat dolgozott ezen, hogy minél több program legyen. Utólag azt mondom: ennek így kellett lennie, beleértve az edzőtáborokat, a szenvedést.”

Cseh Sándor alárendelte magát a csapatérdeknek, s ha nem is csendestársként, de például december közepe óta nem nyilatkozva, a munkára koncentrálva segítette az együttest és Mihók Attilát a szokatlan felállásban. Úgy tűnik, a két erős karakter, a két dudás megfért egy csárdában. „Ez egy nagyon-nagyon nehéz szituációnak ígérkezett, és az is volt. Tömény volt és nagy téttel bírt, ezért szerintem mindenki alázatosan munkálkodott azon, hogy a csapatnak jó legyen. Olyan értelemben mindenképpen jól működött, hogy ez a két pólus nem gyengítette, hanem erősítette egymást.”

A világbajnoki döntővel véget ért egy korszak, a játékosok visszatérnek a klubjaikba, s – sokszor egymás ellen küzdve – a hazai és nemzetközi szereplésre koncentrálnak. Májusban újra együtt, a közös céléért, a minél jobb olimpiai szereplésért dolgoznak majd.

„Még keményebb lesz a következő kihívás, a felkészülés és a torna is. Ezekből a tapasztalatokból, élményekből táplálkozva, de újra nulláról el kell kezdeni először az erőnléti felkészülést, aztán minden mást megtenni, hogy a csapat összezárjon. Persze az Európán kívüli országok ilyenkor már elkezdik a közös munkát, de azért negatívum, hogy nincs annyi meccsük például, és hosszú időn keresztül össze vannak zárva. A mieinknek szorgalmasan kell edzeniük a csapataikban, és jól kell játszaniuk a klubjaikban, hogy bekerüljenek a válogatott keretébe. A bajnokság egy kiválasztó verseny is. 

Egy-egy kapufa dönthet majd arról, valaki második vagy hatodik lesz Párizsban. Túlgondolni nem szabad, minél jobb játékosokból lehet erősebb csapatot építeni. Most az a feladat, hogy mindenki fejlődjön és játékban, jó formában legyen!” – tekintett előre a Mandinernek Cseh Sándor a női vízilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya.

Nyitókép: Mandiner/P. Fülöp Gábor