Amikor postagalambokkal küldték ki a jegyeket a Népstadionból: 70 éve volt a 7:1-es magyar-angol

Nyitókép: Beszédes eredményjelző az 1954-es magyar-angolon. Fotó: Fortepan.

Hetven éve, 1954. május 23-án rendezték Budapesten a londoni 6:3 visszavágóját. A mérkőzésre vasárnap került sor, az angolok pedig már kedden megérkeztek, ám nem a fővárosban szállásolták el őket, hanem a kívánságuknak megfelelően a Balaton partján, pontosabban Balatonlellén. Nem kisebbítette a mérkőzés iránti érdeklődést, hogy a britek néhány nappal korábban Belgrádban 1:0-ra kikaptak a jugoszláv nemzeti csapattól. 

A meccset könnyedén, 9:0-ra nyerték Puskásék, s kevesen gondolták volna ekkor, hogy az angolok sem ússzák meg sokkal kevesebb góllal. Puskás Ferenc biztos volt a magyar győzelemben, de azért hozzá tette, a négyéves veretlenség remek dolog, de teher is egyben. Habár a mérkőzésen végül 92 ezer ember volt a helyszínen, a jegypénztárak ki sem nyitottak, az állam gondoskodott arról, hogy a legjobb helyekre kerüljenek a tikettek. Például belépőket kaptak a bányászbrigádok munkaversenyének legjobbjai is. 

1954. május 23-án, pontban délben nyitották ki a Népstadion kapuit és több tízezer ember tódult a lelátókra. Úgy, hogy a magyar–angolt csak kora este, 17 óra 30 percről rendezték. Az állóhelyek is szinte megteltek, az emberek pedig beszélgettek, voltak akik sakkoztak, sokan pedig nemtetszésüknek adtak hangot, ugyanis az állóhely közelében nem volt büfé és mozgóárus is elvétve jött, így étlen-szomjan várták órákon át a nagy meccset. És ha már büfé. Az újságok is megírták, a rendezők 

Sokan szerettek volna bejutni a Népstadionba. A várakozás óráiban az a pletyka is elterjedt, hogy vannak, akik postagalambokkal juttatják ki a jegyeiket a kint várakozó barátaiknak. Egy vadabb pletyka alapján pedig az is megtörtént még szombaton este, hogy egy kőművesbrigád két fiatal fiút falazott be egy üregbe a Népstadionnál (így akarták becsempészni őket a meccsre), majd vasárnap reggel kibontották a falat, ám közben a biztonsági személyzet észrevette őket. A pletyka szerint egyből Németh Imréhez, a Népstadion igazgatójához vitték a fiúkat, akiket megsajnált a vezető és két jegyet nyomott a kezükbe. Erre jegyezte meg valaki a lelátón: „Azt még elhiszem, hogy befalazták a fiúkat, de azt már nem, hogy a stadion igazgatójának vasárnap reggel még volt két jegye.” A magyar–angol előtti órákban aztán egy atlétikaviadallal próbálták lekötni a nézők figyelmét, akik ekkor már négy órája vártak a nagy meccsre. 

A helyszínen majd százezer ezer ember figyelte a találkozót, a rádiók mellett pedig a fél ország, főleg, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium engedélyezte, hogy az éttermekben, kávézókban, italboltokban rádión keresztül hallgathassák az emberek Szepesi György közvetítését. A felfokozott várakozásra jellemző, hogy az állami filmhíradó 30 országból kapott megrendelést a meccs összefoglalójára, még az Egyesült Államokból is. Sokan írtak levelet az Aranycsapat tagjainak. A Népsport a II. általános iskolás Boda Karcsika levelét meg is jelentette, amelyben a kisfiú a következőt írta Puskás Ferencnek: 

Persze a kommunista propaganda sem marad csendben, így mikor a magyar-válogatott a találkozó előtt közvetlenül kifutott a gyepre, a Népsport tudósítása szerint egy bányász az állóhelyen elkiáltotta magát: „Százhúsz tonna szénnel fogunk többet termelni!”

A többi ismert. Az Aranycsapat még a londoni találkozónál is könnyebben, 7:1 arányban ütötte ki az angol-válogatottat. A Népsport értékelése szerint már az évszázad mérkőzése sem afféle egynapos csoda volt, hanem „szolid értékmérője a két ország labdarúgása közötti különbségnek.” A brit Daily Telegraph pedig így értékelt másnap:

A legtalálóbban pedig a World Sports szakírója fogalmazta meg a 70 éves 7:1 lényegét: „Az évszázad mérkőzése után a magyarok semmit sem felejtettek, az angolok pedig semmit sem tanultak.”