„Ugyanazt tudom mondani, amit az országos bajnokság után: Kristóf erős és gyors, de állóképessége messze nem a régi.
Ez egyenesen következik az eddig elvégzett edzésmunkából, avagy lehet, hogy kívülállók úgy gondolják, ő képes a csodára, ez a mai úszás is megmutatta, ebben a sportágban vannak nehezen felülírható törvényszerűségek. Ettől függetlenül okosan úszta le a kétszázat, jó beosztással, de a második ötven egyértelműen lassúra sikerült. Azt kértem tőle, hogy a következő állomáson, Monte-Carlóban igyekezzen már az előfutamot összeszedetten végigcsinálni, és akkor a döntő biztosan jobban sikerül” – idézi a Magyar Úszó Szövetség honlapja Virth Balázst, Milák edzőjét, aki kritikát is megfogalmazott az ismét edzéseket mulasztó versenyzőjének.
Bár Párizs a cél, azt muszáj kimondani, hogy ami eddig történt, az nyomokban tartalmaz olimpiai felkészülést,