Óvatosan tippel Párizsra a Nemzet Sportolója

Nyitókép: Nemzeti Sport/Földi Imre

***

Az olimpiai, tízszeres világ- és tizennyolcszoros magyar bajnok kenus, Vaskuti István volt az Mathias Corvinus Collegium Scruton vendége. A Nemzet Sportolója Lakatos Mihállyal, az MCC Magyar Összetartozás Intézetének kutatójával beszélgetett, amelynek során szóba kerültek a kezdetek, a vízi élet jellemformáló ereje, a Wichmann Tamáshoz fűződő barátság és a moszkvai olimpia. Vaskuti István a jelenre is utalva elfogadhatatlannak tartja az olimpia bármilyen bojkottját, és arra is vállalkozott, hogy megtippelje a magyar kajakosok és kenusok szereplését a párizsi játékokon.

Múlt és jelen

A beszélgetés elején Vaskuti rövid áttekintést nyújtott a kajak-kenu sport múltjáról és jelenlegi helyzetéről. Szó esett a vízicserkészetről mint a sportág origójáról, gróf Klebelsberg Kunóról, akit a Testnevelési Főiskola létrehozása (1925) mellett a magyar sportmozgalom megalapítójaként is tisztelhetünk, továbbá arról, hogy a két világháború közötti kormányzatok nagy hangsúlyt fektettek a fiatalok rendszeres testmozgására, fizikai képzésére. Lakatos kérdésére, hogy annak tükrében, hogy a tokiói olimpián a kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportágnak bizonyult (sportolóink hat érmet szereztek a húszból), megfelelőnek érzik-e a társadalmi megbecsültségüket, elismertségüket, Vaskuti határozott igennel válaszolt. Ugyanakkor megjegyezte: más sportágaktól eltérően az övéket soha nem kellett „konszolidálni”, mindig gondosan odafigyeltek arra, hogy takarékosan gazdálkodjanak, cserébe az állami támogatásra és odafigyelésre sem lehetett soha panasz.

Karriertörténet

A beszélgetés további részében Vaskuti István pályafutása került terítékre az első evezőcsapásoktól egészen a Nemzet Sportolójává való választásáig. Elmondta: Falk Miksa utcai lakásuk közel volt a Margit-szigethez, így gyermekkorában rengeteg időt töltött evezéssel. 

 – ezért korán átpártolt a kenusokhoz.

Sportolói pályafutása csúcspontjánál, az 1980-as moszkvai olimpián 500 méteren Foltán Lászlóval közösen kivívott diadal és az olimpiarendezés körülményeiről hosszasabban elidőztek a beszélgetőtársak. Vaskuti a korábbi eredményeik alapján biztos volt abban, hogy odaérhetnek a dobogó valamely fokára, amely végül a legfelső lett. A jelenlévők az egykori futam videófelvételét is megtekinthették Vitray Tamás ma is érzelmeket keltő közvetítésében. Bár csonka olimpia volt, a kajak-kenu sport színe-virága: többek között magyarok, románok, jugoszlávok jelen voltak Moszkvában, ugyanis a távol maradó nyugati országok versenyzői soha nem jelentettek komoly konkurenciát számukra.

Megbocsáthatatlan

Ezzel együtt Vaskuti 

Az efféle eljárások, sporttól idegen ügyek ürügyén úgy mérnek csapást a sportolói karrierekre, hogy a sportolók ez ellen nem védekezhetnek, vétlen emberek pályafutását torzítják el jóvátehetetlenül. És itt szóba került a Los Angeles-i olimpia is, ahol – mind fizikailag, mind pályafutása tekintetében a csúcson! – biztos befutónak számított. Számított volna – ha politikai okokból nem tiltják el a részvételtől. Ezt ő és a generációja soha nem tudja megbocsátani az akkori vezetésnek.

Emlékek, kapcsolatok

De jó néhány anekdota is előkerült a beszélgetés során, többek között az az eset is, amikor gyerekként a Duna-parton utasította az akkor már felnőtt és világbajnok Wichmann Tamást, hogy hozza ki neki a vízbe pottyant labdát, amit Wichmann nem vett jó néven. Így kezdődött a későbbi nagy barátság.

Lakatos felvetésére, hogy egyszer azt mondta: a legnehezebb abbahagyni, mesélt visszavonulása után elkezdett edzői és sportvezetői pályafutásáról is. Sikeres edzőként vonult be a kajak-kenu történetébe, hiszen irányítása alatt és mellett féltucatnyi tanítványa lett később világbajnok, például Pulai Imre, Szabó Attila és Pálizs Attila kenusok. Némelyik közülük ma már maga is mesteredző. Mindig arra ösztökéli tanítványait – mondta Vaskuti –, hogy 

Felelevenítették azt a 12 évvel ezelőtti esetet, amikor egy erdélyi körút alkalmával egy öregúr külön köszönetet mondott Vaskutinak a moszkvai olimpiai győzelemért. Ő maga – mesélte az öregúr – a román hadsereg katonájaként nézte román társaival a közvetítést, és azokban a pillanatokban „jó volt magyarnak lenni”. Különösen, hogy a román páros előtt futottak be a célba…

Éremtermés

Vaskutinak három gyermeke született, két fiú és egy lány. Mindhárman belekóstoltak az evezés világába, s bár végül más pályát választottak, maguk is elismerték, hogy a sportolóként eltöltött idő jelentős jellemformáló erővel bírt, és ez kihatott további életükre is.

A beszélgetés végén Lakatos Mihály arra kérte Vaskutit, tippelje meg, a párizsi olimpiára kvótát szerzett kajakozóink és kenusaink (kilenc fiú, hat lány, és még három női szerezhető a szegedi pótkvalifikációs versenyen) hány érmet szereznek. Vaskuti mosolyogva jegyezte meg, hogy ez számos apró tényező függvénye is, de ő a tíz futam során négy-hat éremre számít.