A kajakozást újrakezdő Szabó Gabriella a Mandinernek: Hogy bírtam ki nélküle?

Nyitókép: Facebook/Szabó Gabriella

***

Szabó Gabriella nem ül a babérjain. A kajak-kenu sportág legendája újra lapátot ragadt, és vízre szállt. Azonnal elő is törtek belőle a régi érzések. A 2020-ban visszavonult versenyző szeretne eljutni a párizsi olimpiára – de már más szerepkörben. A mosolygós, mindig közvetlen sportemberben munkálkodik a versenyszellem, a sport az élete. A Magyar Olimpiai Bizottságnál munkatársa mesélt lapunknak kajakozásról, kapcsolatokról, nehézségekről, tervekről.

Elindul a május eleji olimpiai válogatóversenyen?

Nem, természetesen nem. Voltam egyszer vízen, egy szombati napon elmentem, ahogy megérkezett a tavaszi idő. El is játszottam a gondolattal másnap, hogy akkor újra hajóba kellene ülni, mert van szabadidőm. Végül nem tettem. Pont beszélgettem Kozák Danutával arról, hogy ő mit él át, hogy készül, és rájöttem: számomra már nincs itt az ideje.

A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta második gyermeke születése és egy sérülés után célozza meg Párizst. Fizikálisan szemmel láthatóan Ön is kiváló állapotban van. Mi a titka?

Megmaradtam nagyon aktívnak, a sport száz százalékban az életem része maradt. Biciklivel járok dolgozni, sokat futok, ha tehetem, megyek kajakozni is. Mindig kérdezik, hogy mi a hobbim, s most már mondhatom, hogy a sport.

2020-ban vonult vissza, miután nem vállalta a felkészülést az egy évvel elhalasztott olimpiára. Hogy bírta ki kajakozás nélkül, illetve most mi vitte rá?

A nehezebb az volt, hogy bírtam ki nélküle. Ha időnként egyszer-egyszer eljutok vízre, mindig rájövök, hogy ott kellene töltenem a legtöbb szabadidőmet. Csak hát nagyon sok elfoglaltságom van: 

 Körülményes eljutni például egy távoli vízitelepre, a sportág kicsit több időt vesz igénybe, mint amennyim van. Nagyon szeretnék sokkal többet evezni, valahogy bele kell csempésznem ebbe a tetriszbe.

Korábban a szintén háromszoros olimpiai bajnok, majd szövetségi kapitány, Storcz Botond társaságával járt lapátolni. Most is velük tartott?

Igen, velük járok. Érdeklődött is, hogy megyek-e ismét, de mondtam, hogy előző nap voltam, meg sok a motoros, kifogásokat mindig talál az ember. Amúgy jó a csapat, amelybe be tudnék csatlakozni, még ez is csábít vissza.

Megvan még a saját hajója?

Megvan, és amikor megláttam, még egy puszit is reflexszerűen adtam neki. Annyira a részem, mégis csak tíz évet versenyeztem vele. A szívem mindig visszahúz.

Köztudomású, hogy állandóan munkálkodik Önben a versenyszellem. Ezúttal is volt célkitűzése?

Még most sem tudok úgy elmenni kajakozni, hogy csak élvezem. Persze élvezem, hogy folyamatosan gyorsulok, de rátéved a szemem a GPS-re, óra nélkül nem indulok el, mert az olyan, mintha meg sem történt volna. Az evezés végére azt vettem észre, hogy már megint húzom fel a tempót. Nem tudok csak úgy kajakozgatni.

Kőkemény, időnként monoton sportágról beszélünk. Ön is így látja?

Úgy fogalmaznék: nagyon egysíkú, és 0-24 órás munka. Nyilván más sportágakban is így van, ám ők mondjuk órákon át vívnak. Érdekes, nem volt megterhelőbb az élsport fizikálisan számomra, mert manapság is ugyanolyan hullafáradt vagyok a nap végére az irodai munka mellett. Viszont ott nagyon be volt osztva mind a hét napom, és azon belül minden. Egy teljesen beszűkült életformát jelentett, ettől nehezebb élsportolónak lenni.

Időnként megmutatja magát a közösségi médiában. Jól látom, hogy felszabadultabb lett?

Igen, 

 Sok mindent veszek észre, hogy jé, én ezt is szeretem! Lehet lazábban is tekinteni dolgokra. Megtanultam elmenni mondjuk munka után beülni valahová csak úgy, amire soha nem volt lehetőségem. Hétvégén kifeküdni a napra, sport mellett azt sem tehettem meg, mert kiszívta volna az erőmet. 

Az olimpiai eszmétől nem távolodott el. Olyannyira nem, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság marketing menedzsereként tevékenykedik. Hogyan került oda?

Amikor sportoló voltam, mindig szóba került Fábián Lászlóval, a mostani főtitkárral, hogy egyszer milyen jó lenne, ha a MOB munkatársa lehetnék. És ahogy egyre jobban közeledünk az olimpia felé, már az óriási adrenalinnal és elégedettséggel tölt el, hogy itt lehetek. Két év alatt sikerült annyira beletanulnom, hogy most is megállom a helyemet. Nyilván nagyon szeretnék ott lenni Párizsban, de ha nem lesz olyan feladat, ami az én munkakörömhöz köthető, akkor azt is elfogadom. 

 hiszen kajakosként nem volt rá lehetőségem, mert mindig a versenypályánál laktunk, és az utolsó pár órában költöztünk be a faluba. Én nem láttam azt a forgatagot, amiről annyi olimpikon mesél. 

Kevesebb mint száz nap múlva az ünnepélyes megnyitóval megkezdődik a párizsi olimpia. Mennyire érzi, hogy fokozódik a hangulat?

Annyira izgalmas ez az időszak, most dől el számos kvóta sorsa, Mondjuk itt van Siklósi Gergely világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, akivel februárban találkoztam, és nem is mertem hozzászólni. Láttam a feszültséget rajta, együtt éreztem, hogy még nem volt meg a repülőjegye. Be volt húzódva a csigaházába. Majd a budapesti Grand Prix-en megélhettem az örömét, hogy kijutott. A sportoló lelki világát végigkövetni különleges: remeg, felszabadul, majd már a párizsi szereplésére gondol. Ezeken a hullámvasutakon én is utaztam. A legeslegjobb része a munkámnak, hogy más sportágbelieket is testközelből nyomon követhetek.

A kajak-kenusok rendszere még kegyetlenebb: az országnak megszerzett kvótákért idén válogatókon egymással is újra meg kell küzdeniük. Mi játszódhat le bennük?

Általában én voltam talán a legutolsó, aki felkerült az utazók listájára. Az utolsó pillanatokban zajlottak a válogatók, én a négyesre apelláltam legtöbb esetben, bár párosban is versenyeztem. Arról szól, hogy hiába szereztél kvótát, ki is eshetsz a kosárból... Ez a feszültség rajta van a mostani válogatotton is. Senki nem érezheti biztonságban magát! A hatszoros aranyérmes Kozák Danától kérdeztem, hogy tekint erre az időszakra. Azt mondta: csak a válogatón szeretne túl lenni, és utána meglátja, mi lesz. A kajak-kenusok egyelőre az olimpiai válogatókra készülnek, és nem Párizsra. Ők így vannak szocializálódva.