Nyitókép: Anadolu / Getty images
„A Szoboszlai Dominikot övező médiaőrület nem pusztán róla szól, nem is magyar sajátosság, hanem általános jelenség. Ugyanezt teszi a média minden országban Cristiano Ronaldóval, Lionel Messivel, hadd ne soroljam a példákat a végtelenségig. Magyarország, a magyar sajtó, ha már van egy Szoboszlai Dominikunk, követi e trendet.
De ugyanezt teszi a sajtó nemcsak valamennyi sztárral, hanem érdeklődést kiváltó fontos eseménnyel is, két hete a leégett visegrádi hotelről, a mögöttünk hagyott hét végén a moszkvai terrortámadásról, a ralis balesetről is születtek cikkek százával. Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! Ez még a digitális korszak előtti időkben fogant duma, ha úgy tetszik, aforizma. Nincs rá esély.
Igen, mert kell a kattintás – így szól a vád. Egyfelől természetesen igen, mert a média is piac termékekkel, mérőszámokkal, eladási adatokkal, versenyhelyzettel. Másfelől viszont a média igényt elégít ki. Személy szerint megint csak sajnálkozva jegyzem meg, hogy a sajtónak már régóta nem csak a tájékoztatás a célja. Az emberek hírfüggővé váltak, nem véletlenül írtam a bevezetőben: már négyéves koruktól fogva. A gyerekek hamarabb használják készségszinten az érintőképernyős digitális eszközöket, mint hogy megtanulnának írni, olvasni.
Igen, olykor rémisztő ez a fajta függőség. De persze nem kötelező a rabjává válni. Miként az alkoholfogyasztást sem tiltják be az alkoholisták miatt, hovatovább az alkoholfogyasztásnak kifinomult kultúrája is létezik, az újságírást sem lehet úgy általánosságban, megkülönböztetés nélkül mindenért felelőssé tenni torzult világunkban. Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban sem.
Tartottunk tőle, hogy a »farsangi riport« után a csapatkapitány a következő hazai válogatott mérkőzésen, helyesebben utána vajon hogyan viseltetik a magyar sajtó iránt. Szerencsére alaptalanul. A pályán, majd a vegyes zónában is csillogott a szeme, nem csupán lehozta a kötelezőt, még fesztelenül poénkodott is. Minden mozdulata, gesztusa azt sugallta: jó itthon lenni.