„Amelyik kutya ugat, nem harap!" – Nagy Antal a Koszovó elleni meccs előtt a Mandinernek

2024. március 25. 23:04

A nemzeti csapat korábbi játékosa beszélt lapunknak az ellenfél már-már nagyképű nyilatkozatáról, saját várakozásairól, félelemről, drukkról, a németek feltámadásáról, s arról, egyetért-e Marco Rossival.

2024. március 25. 23:04
GULÁCSI Péter; MILOS, Kerkez; NAGY Ádám; NEGO Loic; SZALAI Attila; SALLAI Roland; SCHÄFER András; BALOGH Botond; LANG Ádám; VARGA Barnabás; SZOBOSZLAI Dominik
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

***

A magyar labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitánya ha teheti, mindig ott van a lelátón, amikor az utódok játszanak. Nagy Antal büszke Szoboszlai Dominikékre, akik sorozatban harmadszor lehetnek ott az Európa-bajnokságon. A 67 éves sportember ott volt a Puskás Arénában a törökök legyőzésekor (1-0) és a helyszínen szurkol majd kedden este Koszovó ellen is. 

Láttam, hogy fényképet készített a törökök elleni mérkőzés előtt. Jól sikerült?

Szeretem, ha megvan örökítve minden pozitív pillanat, de nem szoktam kitenni a közösségi médiában. A feleségem nem tudott eljönni, és mondta, hogy csináljak neki olyan képet, ami a VIP szektorból készül. Az jól is nézett ki, amikor kivonult a csapat, meg a fények villogtak. 

A kezdőcsapat összetételével mennyire volt elégedett annak ellenére, hogy az Ön által különösen kedvelt Willi Orbán sérülés miatt hiányzott?

Willi Orbán nélküli képet nem szeretek csinálni, mert a hiányában mindig aggódok a védekezésért. Nálam nemcsak, hogy csapattag, hanem az egyik legmeghatározóbb játékos. A védelmünk koronázatlan főnöke, és a távollétében mindig vannak nehézségeink. Én amúgy mindig egyetértek a szövetségi kapitánnyal. Ő tudja, mi történik a csapattal az öltözőn belül. Mi mondhatjuk, de jó lenne, ha valaki játszana, miközben nem is tudjuk, hogy egészséges-e vagy megfelelő formában van-e. 

Önbizalma van a koszovóiak 21 éves játékosának, Lindon Emërllahu úgy fogalmazott: „Nagyon nagy meglepetés lesz a meccs vége”. Mit szól hozzá?

Általában azt szokták mondani, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Mostanában már mi is megfogalmaztunk egy olyan álmot, amit vagy megvalósítottunk vagy nem. Most Koszovó gondolt egy merészet. 

Játékos koromban szerettem az ilyeneket, mert tudtam, ha ilyesmit nyilatkozik az ellenfél, akkor van benne egy nagy félsz. Ennél többet nem tulajdonítok neki. 

Gyakoribb, ha a gyengébb csapat tisztes helytállásról beszél, de persze mindenki győzni akar. Kijutottak az Európa-bajnokságra? Mi igen. Mögöttünk vannak a világranglistán? Jócskán. Ha már ilyen butaságokat beszélnek, akkor verjük őket szájon 2 vagy 3-0-ra, hogy jogos legyen a félelmük.

Mit vár a mérkőzéstől, amelyre újra megtelik a Puskás Aréna?

Szerintem nyerünk Koszovó ellen is. Bízom benne, hogy ennek a koszovói fiúnak mutatnak majd valamit Szoboszlai Dominikék a lefújás után, hogy »normális vagy, apukám?«. Ez is a sport velejárója. Koránt sem érzem ugyanakkor, hogy mi aztán mindenkit össze-vissza pofozunk. Rendkívüli drukk van bennem, de miért ne működhetne tovább ez a gyürkőzős, dolgozós focink, ami eredménnyel is párosul. Májustól pedig élesíthetjük a késeinket a nagy meccsekre. Nem féltem a csapatunkat. Gulácsi Péter szenzációsan tért vissza a törökök ellen, fiatalok egyre több rutint szereznek, belemelegszenek. Jó lesz ez. 

Pénteken megvertük a jó erőkből álló, szintén Eb-résztvevő Törökországot. Vannak, akik szerint szerény az 1-0, és olyanok is, akik úgy látták, nem érdemeltünk győzelmet. Ön hogy látta?

A győzelmet nem kell megmagyarázni. Ha már megvertük Törökországot, ne azzal foglalkozzunk és fanyalogjunk, hogy megérdemeltük-e, mert minden győzelem jogos. Sokkal inkább nézem azt, hogy például az Eb-ellenfeleink közül Németország odavert a franciáknak idegenben. Emiatt sem kell aggódni, hanem még jobban kell készülnünk a nyárra. Mezey György szövetségi kapitány mondta: »félni a háborútól meg a halálos betegségtől kell«,a focitól nem kell félni! Van még miben javulnunk, de Orbán majd visszatér, valamint egy-két srác, aki most épülget be a csapatba, magabiztossá válik. Mi bajunk lehet?

13 meccse veretlen Marco Rossi csapata. Meddig tarthat ki ez a lendület?

Nem szeretem azokat,akik azért kárognak előre, ha bejön, akkor utólag hivatkozhassanak arra: ők megmondták. A legjobban pedig azt utálom, ha valaki negatívan áll hozzá, és ha valóra válik, még ünnepel is. Most annak kellene örülni, hogy hosszú ideje nem kaptunk ki, 

s de jó lenne, ha az Európa-bajnokságon is megmaradna a veretlenség. Az valószínűleg a továbbjutást jelentené. Abszolút pozitívan látom a helyzetet.

 A németek meg hadd puffogtassák csak most a puskaporukat, aztán hátha mire velünk találkoznak, elfogy nekik. Ha valaki túl korán van jó formában, az előadásra lehet,hogy éppen nem lesz. A saját bőrömön is tapasztaltam: a braziloknak vágtunk hármat a felkészülés során, majd a világbajnokságon nem olyan volt a meccsünk a szovjetek ellen,ahogy terveztük. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bácskai Bicska
2024. március 26. 08:16
Mint a volt Jugoszláviában született és felnőtt mondom, hogy bár akad jónéhány koszovói albán ismerősöm, barátom, sőt, hajdani bajtársam (aki már Svájcban él és levelezünk a mai napig), mégis, a koszovói albán mentalitás, viselkedési minták, pláne a férfi néplélek a csecsen javító-nevelő intézetek szintjén sincs. Komolyan: egy nadrágfoltnyi délkelet-ázsiai salak Európa szebbik orcáján. Elképesztően arrogánsok, beképzeltek, könyöklősek, csak a saját képük nagysága izgatja őket, aranyos tükörben forgolódnak, de szaros bugyogóban. Más lapra tartozik, hogy ez a sok rossz, amit az imént fölsoroltam róluk a nemzeti sikerük POLITIKAI záloga. Így érvényesülhetnek, így vívják ki maguknak, amit akarnak. És ez nem őket minősíti, hanem az összeurópai politikum gyengeségét, inkompetenciáját, mikor hagyják, hogy egy tahó azt csinálja a porcelán butikban, amit csak akar. Ma este jól szájon kell verni őket. Ebből értenek. Másból nem.
Osztap_Bender
2024. március 26. 08:12
„Amelyik kutya ugat, nem harap!" – Nagy Antal a Koszovó elleni meccs előtt a Mandinernek Bogáncs (puli) kutyámnak kellett volna ezt hangoztatnod. Ha kinn álltál a kerítés előtt ugatva toporzékolt belül. Ha beengedtelek elhallgatott, ha hátat fordítottál neki rögvest megharapott. Ezt tanulta a még nyájat őrző, terelő anyjától. Már negyven éve nincs velünk, de még mindig hiányzik.
Akitlosz
2024. március 26. 00:23
„Amelyik kutya ugat, nem harap!" Ez igaz. Roppan ritka a Mandineren az igaz, nem átverős cikkcím.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!