Fontos, hogy beszéljék a nyelvünket, és értsék a Himnuszt a honosított magyar sportolók?

Rendhagyó ötlettel állt elő a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, amely nyelvtanfolyamra kötelezte a külföldről honosított sportolóit. Álláspontjuk szerint, ha már hazánk által finanszírozottan, magyar címeres mezben vesznek részt a korcsolyázók a világversenyeken, elvárás, hogy tudjanak magyarul nyilatkozni, és méltó módon képviselni választott hazájukat.

a többiek Oroszországból, vagy valamelyik szovjet utódállamból származnak, de Hancock Lucy és Fourati Ilias révén van közöttük angol-amerikai kettős is. Hozzá kell tenni, hogy a külföldön született hét sportolóból öt rendelkezik magyar útlevéllel, illetve valamilyen szinten beszéli is a nyelvünket, ennek ellenére a szövetség elszánt, kötelező jelleggel előírja nyelvtanfolyamot, hogy a fiatalok kivétel nélkül megfelelhessenek az eléjük támasztott elvárásoknak.

A globalizmus nem csak a műkorcsolyában ütötte fel a fejét, gondoljunk csak a Kínából „szerződtetett” gyorskorcsolyázó Liu fivérekre, de a sportágak között lassan már egyáltalán nincs kivétel: az asztaliteniszezők között még egy Európa-bajnokságon is a különböző állampolgársággal rendelkező, de egyaránt kínai gyökerű játékosok tarolnak; 2015-ben Katar 14 honosított játékossal vett részt a hazai rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon; a maratoni távot nemzetiségtől függetlenül általában egy etióp vagy kenyai származású futó nyeri a világversenyeken, de még az európai elitválogatottak is nyakra-főre honosítják a posztra „igazolt” labdarúgókat.

Jöttek, láttak, győztek: kik a legismertebb honosított magyar sportolók?

Az elmúlt évtizedekben a magyar sportba is begyűrűzött a sokak által kritizált jelenség: elég csak a kubai kézilabdázó, Pérez Carlos, a szerb-horvát származású kajakozó, Janics Natasa, az ukrán nemzetiségű labdarúgó, Koman Vladimir, vagy az új-zélandi vízilabdázó, Rebecca Parkes esetére gondolnunk, de a sort még hosszasan folytathatnánk – mindannyian magyar színekben érték el pályafutásuk legkiemelkedőbb sikereit.

hiszen ideális esetben az idei párizsi olimpián magyar színekben induló taekwondózó, Salim Omar és a birkózó világbajnok Muszukajev Iszmail lába előtt is heverhet nyáron a világ. Talán nem árulunk el nagy titkot, noha egyikük sem hazánkban született, mindketten komoly magyar éremesélyesként utazhatnak a francia fővárosba. A honosítás egyik legfrissebb példája pedig az orosz sakknagymester, Szanan Szjugirov esete, aki a jövőben Magyarországot képviseli a nemzetközi versenyeken. Szjugirov az orosz-ukrán konfliktus miatt az orosz sportolókra kiszabott eltiltás miatt váltott országot.

És ott van jól ismert példaként a mindig kirakatban lévő, a legutóbbi három Európa-bajnokságra egyaránt kijutó magyar labdarúgó-válogatott, amelynek tagja többek között a lipcsei csapatkapitány, Willi Orban, a francia élvonalban szereplő Loic Nego, a Premier League-ben remeklő Kerkez Milos és a szintén Angliában játszó Callum Styles is – ráadásul már a sikerkapitány, Marco Rossi is félig magyar.

Velünk éneklik a Himnuszt: ismert honosított sportolók

Jó példa erre a magát székelyként definiáló alpesi síző, Miklós Edit, az erdélyi jégkorongozó, Sofron István, a dunaszerdahelyi vízilabdázó, Gergely István, vagy a felvidéki kézilabdázó, Zácsik Szandra esete – a felsorolást itt is sokáig lehetne még folytatni.

A szurkolók körében gyakran emlegetett dilemma, hogy sok esetben teljesen felesleges „megszólítani” a kedvenceket, adott esetben bekiabálni a pályára, vagy hiába zúg a lelátóról a „Mindent bele!”, mert a külföldön született, magyarul csak minimálisan kommunikáló játékosok úgysem értik. Hogy a klubcsapatok légiósai esetében ez a helyzet, ahhoz lassan hozzászoktunk, de a válogatottak esetén ez egy érzékenyebb téma. Ilyenkor ütköznek az érvek és az ellenérvek, hogy hasznos-e a válogatottba igazolni, vagy nyeljük le a keserű pirulát, és főzzünk azzal, amink van. Vérmérséklete szerint erre mindenki megadhatja a saját válaszát, nincs rá objektív, jó felelet.

Annyi azonban biztos: ha igazán a hazájának érzi Magyarországot egy adott sportoló, akkor bármennyire is nehéz, érdemes megtanulnia gyönyörű, kifejező és világszinten teljesen egyedi anyanyelvünket, és az sem árt, ha érti, miről is szól a Himnusz.

Fotó: MTI/Kovács Tamás