Már hivatalosan is magyar állampolgár Marco Rossi!

2023. október 03. 19:14

Letette az állampolgársági esküt a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya.

2023. október 03. 19:14

Immáron hivatalosan is magyar állampolgár vagyok! – jelentette be Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya közösségi oldalán. Az edző azt írta: „Köszönöm Magyarországnak és a magyar embereknek.

Boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek,

és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy megfeleljek ennek a megtiszteltetésnek. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!”

Marco Rossinak a hivatalos honosítási okiratot Novák Katalin köztársasági elnök adta át. 

A szövetségi kapitány mellett letette a magyar állampolgársági esküt Cosimo Inguscio másodedző is. 

„A magyar emberek már régóta szívükbe zárták önöket” –  mondta a két sportembert köszöntő beszédében Novák Katalin, hozzátéve: „a mai nappal a magyar emberek és önök hivatalosan is igent mondtak egymásra.”

Önök egy kölcsönös, szabad döntés eredményeképpen veszik fel a magyar állampolgárságot – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: az, hogy a magyar nemzeti válogatottat magyar állampolgárok fogják vezetni, „mindannyiunknak sokat jelent”. Megköszönte, hogy a magyarok mellett tették le a voksukat, s ami eddig csak a munkahelyet jelentette számukra, ma már a „második hazájukat” is.

A mi feladatunk az, hogy olyan ország legyen Magyarország, amelyre önök második hazájukként is büszkék lehetnek.

Mi pedig azt várjuk önöktől, hogy büszkék lehessünk a magyar válogatottra – mutatott rá Novák Katalin. Harminc év elteltével, manapság ismét büszkeséggel tekinthetünk a magyar válogatottra, és örülhetünk annak is, hogy a fiatalok, kamaszok is lelkesednek a magyar sportolókért, ami sokat jelent a mai világban. „Ma már a 4:0 az egykori 6:3” – hangsúlyozta Novák Katalin.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke kiemelte, hogy Magyarországon és az egész világban nagy szerepe van a futballnak. Mint mondta, Marco Rossi és Cosimo Inguscio különböző karakter, más a mentalitásuk, de mindketten kiváló szakemberek, keményen dolgoznak. Felidézte, hogy az 1920-as években sok magyar edző ment Olaszországba dolgozni, s az olasz csapatokkal igen jó eredményeket értek el. Csányi Sándor azt kérte, hogy Marco Rossi és Cosimo Inguscio rója le ezt az adósságot, és tegye világbajnokká a magyar futballválogatottat is. 

A rendezvényen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

(Mandiner/MTI)

***

Nyitókép: Marco Rossi Facebook-oldala

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Roadkill
2023. október 04. 09:29
Aztán ki tudje-e mondani gyorsan háromszor egymás után, hogy "a rézfánfütyülőjét"?
paater-gregor
2023. október 04. 09:12
Honosítják Rossit: ne mondja, hogy rossz itt. Ne mondd azt, hogy rossz szimat, ami jutott Rossinak. Jól muzsikál Rossi, ni – igaz, nem egy Rossini. Tett egyet-mást Rossi, tény – nála nincs már rossz idény. Megváltó lesz Rossi tán a megannyi rossz után. Szittyamagyar Rossi tán? Nem is holmi okszitán! Túllendíti Rossi talán a magyart a rossz italán. Ezért nem lett barbadosszi, épp csak magyar barba Rossi.
Sztrovacsek
2023. október 04. 07:24
Akkor legközelebb már magyarul nyilatkozok. vagy mégsem?
connorj
2023. október 04. 04:19
KÉPEK LETÖLTVE. ❤️❤️❤️-❤️🤍💚 🤍🤍🤍-❤️🤍💚 💚💚💚-❤️🤍💚 UI: https://katolikus.ma/jeles-magyarok-szent-istvan-kiraly-oroksegerol/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!