Az elmúlt években önből igazi híresség lett Magyarországon, szinte mindenki tudja, ki az a Marco Rossi. Ezt hogy éli meg?
Sosem voltam hozzászokva ilyen népszerűséghez. Talán játékos koromban felismertek Olaszországban, még úgy is, hogy nem voltam sztárjátékos. Ez azonban már több mint 25-30 éve volt. De Magyarországon ez más, egészen különleges érzés. Noha nem szeretem magamra vonni a figyelmet, és nem érzem otthonosan magam a népszerű ember szerepében, olykor jó megélni: többször előfordul, hogy fiatalokkal, gyerekekkel találkozunk, és sokan odajönnek hozzám, hogy készítsünk egy közös fényképet, ennek mindig örömmel teszek eleget.
Abba a korba értem, hogy lassacskán szeretnék nagypapa lenni.
A fiam és a lányom sajnos még nem lépett erre az útra, de örülnék, ha majd rohangáló unokák töltenék meg a lakást. Nagyon szeretem a gyerekeket, ők jelentik a mi jövőnket. És a gyerekek közül ma sokan lelkesednek a labdarúgásért. Ezt az örökséget meg kell őriznünk a jövőnek, hiszen könnyen lehet, hogy e gyerekek közül többen a jövő magyar válogatottjában fognak szerepelni. Remélem, hogy ez a lelkesedés megmarad még nagyon sokáig. Mondjuk örökre!