„A magyarok és az olszok hasonlítanak” – Marco Rossi a Mandinernek 2. rész

Nemrégiben úgy fogalmazott: egy jó edző arról ismerszik meg, hogy a csapata karaktere tükrözi a személyiségét. Milyen jellemvonásokban ragadható meg, hogy sikerült a saját képére formálnia a nemzeti együttest? Hát nem a tehetségem! (Nevet) Bár ők még meg sem születtek, amikor én még aktív labdarúgó voltam, sokszor el szoktam mondani a játékosaimnak, hogy sosem voltam olyan tehetséges, hogy válogatott lehessek, mégis sikerült a Serie A-ban játszanom egy olyan időszakban, amikor minden nagy sztárjátékos ott akart játszani. Az elszántságom és az elkötelezettségem tette lehetővé, azt, hogy nemcsak a meccseken, hanem minden edzésen maximálisan odatettem magam. Ezt látom rajtuk is, és ez boldoggá tesz, mert valóban úgy gondolom, hogy 

Mit vár az Eb-től? Meddig juthatunk, mivel lenne elégedett?
Az Európa-bajnokságon már nincsenek könnyű ellenfelek, a mi csoportunkban is csupa jó csapat van. Németország a legerősebb, Skócia és Svájc is nehéz ellenfél, de ha sikerül jól felkészülnünk, és a sérülések is elkerülnek, egyenrangú ellenfelei lehetünk bármelyik együttesnek. A lényeg, hogy felemelt fejjel jöhessünk le a pályáról a mérkőzések után, és büszkék lehessünk a teljesítményünkre a végeredménytől függetlenül. És persze, hogy ugyanezt gondolják rólunk a szurkolók és a nemzetközi sajtó is. 

Egy korábbi beszélgetésünkben említette, hogy a nagypapája révén ismerte meg a magyar labdarúgást. Nyilván büszke lehet önre. Ha most beszélgethetne vele, mit mondana neki?
Mindössze annyit kérdeznék: 

De azt hiszem, ha valóban lát onnan fentről, akkor már a kinevezésem pillanata óta jól érzi magát. 

Tud mondani olyan magyar szokást vagy viselkedésformát, amely az eltelt tíz évben átragadt önre?
Hm. Talán kicsit kevésbé vagyok ösztönös, mint korábban. Nyugodtabb lettem. De hogy ezt az okozza, hogy valami átragadt rám a magyarokra jellemző karakterből, vagy egyszerűen azért van így, mert öregszem, azt nem tudom. (Mosolyog) 

Mit szeret bennünk leginkább?
A magyarok – különösen, ha izgatottak – szinte ugyanolyanok, mint az olaszok: kifejezik az érzelmeiket, mégpedig kendőzetlenül. Ebben hasonlítunk. Bár tény, hogy az olaszok is különbözők, Észak- és Dél-Olaszország lakói teljesen mások, mintha két ország és nép lenne. A magyarok jobban hasonlítanak az északolaszokhoz – kezdetben kissé távolságtartók, de lépésről lépésre megnyílnak. 

Ön északolasz, a felesége viszont délről származik. Tűz és víz?
Harmincnégy éve vagyunk házasok, és harminchat éve vagyunk együtt, de a mai napig előfordul, hogy az eltérő kulturális mintáink miatt összeveszünk. Mariella sokkal erőteljesebb tud lenni; bár lehet, ez abból fakad, hogy 

 Végeredményben nagyon jól kiegészítjük egymást. Vannak köztünk különbségek, de mindig fontos volt, hogy egyikünk sem akarta megváltoztatni a másikat. Egy picit formálni talán, de megváltoztatni sosem. Egymás tisztelete – szerintem ez a legfontosabb.

A gyermekeikben hogyan köszön vissza az önök természete? Ki kinek a személyiségéből örökölt többet?
Gaia lányomnak csodálatos a személyisége. A neve azt jelenti: vidám. És a születése óta mindig is vidám természet volt, mindig mosolyog, mindig viccelődik, még most, felnőttként is. Simone fiam személyisége jobban hasonlít az enyémre. Ő inkább introvertált, amilyen én is voltam fiatalabb koromban. Nem szerettem sokat beszélni. Tizenhét évesen a Torino Primavera csapatában játszottam, sikeresek voltunk, és rendszerint egy csomó ember várt minket a meccsek után, én mégis rohantam az autóhoz, hogy ne kelljen beszélgetnem. Aztán lassan sikerült változtatnom – kellett is, hiszen a munkám ma megköveteli, hogy nyitottabb legyek. Simone kicsit olyan, mint én, keveset beszél, de igazán értékes ember. Mindkettejükre nagyon büszke vagyok. 

Az interjú 1. részét itt olvashatják:

Folytatjuk! Beszélgetésünk következő részét december 19-én kedden olvashatják a Mandineren.

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton