Strici vagy Buddha? A Dopeman-ügyről

„Kettő pont egyes vád: Az, amilyen hangfekvésben Dopeman megnyilvánul, nehezen egyeztethető össze a jobboldali, konzervatív stb. stb. értékrenddel. Nehezen, ez kétségtelen. Ahogyan a baloldalinak, liberálisnak nevezett oldalon is bőven találunk olyan jelenségeket, amelyek sem nem baloldaliak, sem nem liberálisak. Közhely, nem én találtam ki, hanem világhírű politológusok és közgondolkodók: a mai politikai pólusok már nem feleltethetők meg a régi felosztásoknak. (»Nem hiszem, hogy konzervatívvá váltam volna. Mindenkit lekonzervatívoznak, aki eltávolodik a balos dogmától és attól a nevetséges társaságtól, ami az amerikai demokrata párt lett« – olvasom épp a hvg.hu Bret Easton Ellis-interjújában az amerikai író mondatait.)

Kettő pont egy pont kettes mellékmegjegyzés, bár egyáltalán nem mellékes: amikor Dopeman az ellenzéki térfél fenegyereke volt, ez a hangfekvés, ez a tematika senkit nem zavart.

Kettő pont kettes vád: Dopemant – aki régen ilyen meg olyan figura volt (úgymond, ellenzéki), most meg már másmilyen figura (fideszes, úgymond) – használatba vette a politika. Hogy Dopeman milyen volt régen, és milyen most: lásd fentebb. Másrészt: igen, használatba vette a politika, ahogyan a politika más fertályai pedig más művészeket vesznek használatba. Nem csak idehaza, a világon mindenhol. Ezek jellemzően konszenzuális döntések – a politika ajánlatot tesz, a művész elfogadja, vagy a művész ajánlkozik és a politika fogadja be. A motivációk számosak lehetnek. A fő szabály itt is ugyanaz: ha a politika egyik fertályán legitimnek nevezünk ilyen elszánásokat, akkor azok a másik fertályon is legitimek. Ha Nagy Ervin támogathatja a Tisza Pártot, Dopeman is fotózkodhat Orbánnal. Nem csipegetünk a svédasztalról. Evvan.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád