„Kurva nagy a csend, akkora, hogy azt is hihetnéd megőrültél, mintha párhuzamos világokban élnénk, élő adásban látod amint egy népet kiírtanak mégis önvédelemről, megelőző csapásról, békét hozó rakétákról hallasz. Nemzeti minimum lett a népirtás támogatása, elhallgatása. Mi nem akarunk megsüketülni a csendben, nem akarjuk, hogy normálissá váljon a genocídium” –
ezzel a meglehetősen Izraelellenes felhanggal kezdte beharangozóját a Gólya nevű fővárosi, közismerten balliberális szórakozóhely annak az eseménynek, amely során egy szabad Palesztináért akarnak kiállni.
Emellett pedig pénzt akarnak gyűjteni Farouk Dawass gázai-magyar politikatudósnak és családjának.
Az eseményen több zenekar és zenész is fellép, mint például a méltán híres MPPS, Denevér, a „Kriptából jövő” Cayír, Gear és Gyáva. De lesznek beszédek és filmvetítés is, az est folyamán pedig 3 és 5 ezer forint közötti adományokat várnak a szervezők.
Érdekesség, de az esemény pont egybeesik a Sziget fesztivállal, amelyen eredetileg fellépett volna a Kneecap nevű, erősen antiszemita és hamászbarát ír rapzenekar is.