Fellélegezhet Rossi korábbi alapembere, döntöttek a sorsáról – irány a Fradi?
Német sajtóhírek szerint a Bundesligában szereplő Hoffenheim a télen elengedi mellőzött magyar válogatott labdarúgóját, Szalai Attilát.
Marco Rossi szövetségi kapitánnyal beszélgettünk népszerűségről, magyarságról, családról, Istenről, karácsonyról és persze egy kicsit a labdarúgásról is.
Gratulálunk a magyar állampolgárság megszerzéséhez, több millió honfitársammal együtt mondhatom: Isten hozta köztünk! Milyen út vezetett az októberi eskütételig?
Egy évvel ezelőtt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke megkérdezte, hogy szeretném-e felvenni a magyar állampolgárságot, én pedig igent mondtam. Büszkeséggel tölt el, hogy magyar állampolgár lehetek, részben a gyerekkori kötődésem miatt, részben pedig azért, mert tényleg otthon érzem magam Magyarországon. Ez főleg az emberek attitűdjének köszönhető, mindenki kifejezetten kedves velem, és nem csak az utóbbi években. Annak ellenére, hogy külföldi vagyok, a magyarok kezdettől fogva nagy szeretettel és tisztelettel fogadtak. Biztosan akad, aki nem így érez, de azt tapasztalom, hogy az emberek nagy többsége azért kedvel, és ez nagy-nagy büszkeséggel tölt el.
A miniszterelnök sokkal jobban ért a focihoz, mint én a politikához”
Miről beszélgettek a ceremónián a köztársasági elnökkel?
Nagyon kedves volt, elmondta, hogy nagyra értékeli a munkát, amit a nemzeti együttesért végzünk, hiszen ezt Magyarországért tesszük, és szurkol nekünk. A legjobbakat kívánta a hátralévő mérkőzésekhez, a soron következő, Szerbia elleni találkozóhoz pedig külön is sok sikert kívánt.