Lábon lőtte magát az Európai Unió: hiába figyelmeztetett időben Magyarország, még véletlenül sem hallgattak ránk

„Elkerülhető lett volna az európai gazdaságra mért újabb mélyütés” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Fontosnak nevezte a Magyarországról az Egyesült Államokba legtöbbet exportáló vállalatok véleményének bevonását ezekbe az intézkedésekbe.
Az európai szempontból kudarcos vámmegállapodás tükrében a lehető legszorosabb együttműködésre van szükség a stratégiai partnervállalatokkal a magyarországi munkahelyek védelme érdekében – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető a kormány egyes stratégiai partnereivel folytatott egyeztetésén arról számolt be az amerikai-európai vámegyezmény kapcsán, hogy az óriási károkozás Európa számára, úgyhogy szerdán a kormány úgy döntött, hogy részben egy iparvédelmi, részben pedig egy munkahelyvédelmi akciótervet hajt végre.
Ezt is ajánljuk a témában
„Elkerülhető lett volna az európai gazdaságra mért újabb mélyütés” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Számos olyan intézkedés várható a jövőben, amelyekkel igyekszünk megvédeni a magyarországi ipart meg a magyarországi munkahelyeket”
– tudatta.
Fontosnak nevezte a Magyarországról az Egyesült Államokba legtöbbet exportáló vállalatok véleményének bevonását ezekbe az intézkedésekbe. „Ugye egy eleme ennek a stratégiának az, hogy mi növeljük az Egyesült Államokból Magyarországra irányuló beruházásokat” – közölte. Majd kifejtette, hogy Donald Trump januári hivatalba lépése óta már öt nagy amerikai beruházást jelentettek be, és idén ezeket további három-négy fogja követni.
Ugyanakkor a munkahelyek meg az ipar megvédése generálisan csak úgy tud megtörténni, hogyha önökkel, a legnagyobb stratégiai partnerekkel, akik ebben az ügyben érintettek, a lehető legszorosabb együttműködést tudjuk felépíteni”
– összegzett.
A miniszter úgy vélekedett, hogy a megállapodásért az Egyesült Államokban jogosan ünneplik Donald Trump elnököt, miközben „mi meg szívjuk a fogunkat itt, Európában, hogy már megint sikerült keresztbe tenni az európai gazdaságnak”.
„Az Európai Bizottság elnöke megint bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra, amivel megbízták. Mélyütés a Covidban, a kínai elektromos autógyártók elleni vámok, miközben önök közül mindenki tiltakozott, és akkor most ez a vámmegállapodás – ezek olyan típusú mélyütések az európai gazdaságnak, hogy most valóban át kell gondolni a stratégiánkat, hogy hogyan tudjuk ezeket a negatív következményeket a lehető leginkább minimalizálni, vagy valahogy átfordítani a javunkra” – mondta.
Ezt is ajánljuk a témában
Újabb akciótervek jönnek az elhibázott EU-USA vámmegállapodás miatt – közölte a kormányfő.
Ugye próbálták előállítani azt az érzetet, hogy itt valami fantasztikus dolog történt Európa szempontjából. Hát ha az fantasztikus, hogy a nagyjából 2-3 százalékos vámok helyett 15 százalékos vámot fizethetünk, akkor nem ugyanazt a tévét nézzük”
– folytatta. „Vagy ha megpróbálják azt fantasztikusnak beállítani, hogy az eddig beszedett nagyjából tíz százalékos vámok helyett most majd nulla százalékot fogunk beszedni az Amerikából származó import esetén, az sem egy igazi sikersztori” – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a megállapodásnak ráadásul vannak „ilyen science-fictionbe illő elemei, mint például nem tudom én hány száz milliárd dollárnyi európai beruházás az Egyesült Államokban”.
Hát, nem tudom, önök közül valamelyik vállalattal egyeztettek-e, hogy akkor most ki fog beruházni az Egyesült Államokban? Az Európai Bizottság vagy Ursula von der Leyen nem tud beruházni, mert ő nem vállalat”
– emelte ki. „Vagy amikor arról beszélnek, hogy több százmilliárd dollárért veszünk energiát az Egyesült Államokból, velünk senki nem beszélt, hogy akkor ez hogyan fog összeállni, az európai országok hogyan teszik össze, az európai vállalatok hogyan teszik össze” – húzta alá.
(MTI)
Nyitókép: Szigetváry Zsolt/MTI